A cég motorja – az ügyintéző titkár

A képzés előfeltétele az érettségi és a pályaalkalmasság. A tanfolyam tematikája a következő tantárgyakat foglalja magába: informatika, gépírás és iratkészítés, dokumentumkészítés a gyakorlatban, gazdasági, vállalkozási ismeretek, jogi ismeretek, munkajog, kommunikáció, etikett, protokoll. Titkári ismeretek, rendezvényszervezés és PR. Titkári ismeretek, irodai ügyintézés, vezetési ismeretek, minőségirányítás. Esti tanfolyamon, felnőttképzés keretében körülbelül 7 hónap alatt elvégezhető a tanfolyam. A tanulók megismerik a hivatalos iratok, levelek fajtáit, jellemzőit, az iratkészítés szabályait, jellegzetes formáit. Irodai adminisztratív munkaterületen vagy, különféle asszisztensi munkakörben, titkárnőként elhelyezkedni kívánóknak, vagy már ott dolgozóknak ajánlott. Ajánlott továbbá olyan BA diplomával rendelkezőknek is, akik humán vagy irodai területen szeretnének dolgozni. Folyamatos az érdeklődés az ilyen képzés iránt. – mondta el Virth Éva, a KOTK Oktatási Központ munkatársa.   Titkárnő avagy menedzser asszisztens A szakmában dolgozó Mikle elmondta, hogy tanfolyamként, két félév alatt szerezhető meg az ügyintéző titkár képesítés, a képzés előfeltétele az érettségi bizonyítvány valamint pályaalkalmasság.  „Végzettségem alapján alkalmas vagyok az Ügyintéző titkár (OKJ: 54 346 01 0010 54 03), és a Titkárnő (FEOR: 4191) munkakör betöltésére. A munka jellege alapvetően irodai, el tudok helyezkedni gazdasági vállalatoknál, vállalkozásoknál. Munkája során többek között adatbeviteli feladatokat végez, ügyviteli, technikai eszközöket, berendezéseket használ rutinosan. Iratokat, dokumentumokat kezel, selejtez, leltározza azokat. Dokumentumszerkesztési feladatokat is végez. Ezeken felül gazdálkodással kapcsolatos feladatokat, résztevékenységeket lát el. Ellátja az ügyintézői és protokollfeladatokat. Rendezvényeket és különféle események szervezésében közreműködik. Szakmai irányítási feladatokat, PR-tevékenységeket, személyügyi feladatokat lát el, személyi titkári, menedzserasszisztensi tevékenységkört tölt be.   Miért éppen asszisztencia? Mikle azért választotta ezt a hivatást, mert személyiségéhez közel áll a sokszínű, változatos munkakör, és szeret emberekkel foglalkozni. -          A családi programok, a szabadidő gyakran háttérbe szorul, de a szakma sokszínűsége, főleg rendezvények szervezése, és sikeres lebonyolítása, valamint a személyes pozitív visszajelzés, a további sikeres tárgyalások, szerződések, kapcsolatok kiépítéséhez való hozzájárulásom nagy örömet tud okozni – meséli. Éva kifejtette, hogy aki ügyintéző titkárként tanul tovább, azért dönt emellett, mert a gyakorlatban jól hasznosítható, széleskörű ismeretekre tehet szert a képzés során. Előfordul, hogy a felvételihez szerez ezáltal plusz pontot, vagy előírja a munkáltató. Hozzánk többnyire már ilyen területen dolgozók járnak. Megbízhatóság, pontosság, önállóság, fejlődőképesség, terhelhetőség, rugalmasság, kapcsolatteremtő készség, közérthetőség, fogalmazókészség, eredményorientáltság, problémamegoldás, tervezési készség, rendszerező képesség, kreativitás, ötletesség, gyakorlatias feladatértelmezés, áttekintő képesség, logikus gondolkodás elengedhetetlen az asszisztensek munkájában.   Elhelyezkedés és az anyagiak Egy ügyintéző titkár munkabére lehet közalkalmazotti munkabér, vagy a szabadpiacon egyéni szerződés szerinti juttatás, osztotta meg velünk Mikla. A titkári juttatások tehát elég széles skálán mozognak: a merces fizetési felmérés statisztikája szerint Magyarországon a titkári átlagfizetés bruttó 152.100 forint, a személyi asszisztensek átlagkeresete bruttó 176.800 forint, míg egy irodavezető átlagosan bruttó 264.300 forintot zsebel be havonta. Mikla kifejtette, hogy munkájának elvégzéséhez szükségesek olyan ismeretek, készségek, mint a kiváló helyesírás, jó olvasási és fogalmazási készség, gépírástudás, Word, Excel, Access programok használata. Az elvárt személyes tulajdonságok, kompetenciák, képességek között megemlítette az alkalmazkodóképességet, a szervezési képesség, feladatorientáltságot, pontosságot. -         Jelenleg gazdasági vállalkozásnál dolgozom, előtte állami alkalmazásban voltam. Az állami alkalmazásban kötött munkaidő volt, a szabadpiacon a vezetőséghez alkalmazkodva kell a munkában részt venni, rendezvényeknél annak előkészítésében, illetve lebonyolításában is részt venni, tehát rugalmasnak kell lenni – mondta el Mikla. Ügyintéző titkárként el lehet helyezkedni irodákban, gazdasági vállalatoknál, vállalkozásoknál, rendezvényszervező cégeknél. A tapasztalat szerint, mind az állami vállalatok, mind a nagy volumenű gazdasági vállalkozások a sokoldalú, képzett munkaerőt keresik, csak a kisebb vállalkozások nem tudják a versenyképes dolgozókat alkalmazni. Tablieh Diána

A bizalmi ember – rendvédelmi asszisztens

-          A képzés alapos, és sok területre kiterjedő – mondja Gáti Péter oktató. – Főként olyan fiatalokat várunk, akiket érdekel a jog és az igazságszolgáltatás A jogi asszisztens végzettség birtokosai iránt nálunk is elég nagy a kereslet, előrelátható, hogy a rendvédelmisek is viszonylag könnyedén el tudnak majd helyezkedni a munkaerőpiacon.   Fegyveres testületektől a bíróságokig A képzés célja, hogy a rendészeti területen dolgozni kívánó hallgatóink megfelelő előképzettség birtokában léphessenek be a fegyveres testületekbe, illetve civil személy- és vagyonvédelmi vállalkozások keretében, a természetvédelmi őrség szervezeteinél, a fegyveres biztonsági őrség, a közterület-felügyelet egyes beosztásaiban illetve bíróságokon is el tudnak majd helyezkedni. Mindezekhez érettségire van szükség, valamint, hogy ne legyenek idősebbek huszonöt évesnél, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezzenek, és természetesen a büntetlen előélet is követelmény nálunk.   Jogi, informatikai, irattárkezelési ismeretek – A képzés két esztendős, nagymértékben jogi, informatikai, irattár kezelési ismereteket tartalmaz – mondja az oktató. – Külön tantárgyként oktatjuk a gépírás és levelezést, az  igazságszolgáltatáson belüli és azon kívüli  jogi asszisztensi feladatok ellátását. Megemlíteném még, hogy a szak sikeres elvégzése után, azok a hallgatóink, akik tovább szeretnének tanulni, jó eséllyel pályázhatnak a Rendőrtiszti Főiskolára is. Persze azért ajánlható néhány év szakmai gyakorlat is előtte, hogy az ember megszokja ezt a speciális légkört ami nálunk, az igazságügyhöz kapcsolódó hivatalokban szokásos, és jellegénél fogva elég nagy mértékben különbözik a kinti, civil hivataloktól.   Bizalom és titoktartás A rendvédelmi asszisztens alkalmazotti munkakör, ennek hátrányaival és előnyeivel. Az előbbi a viszonylag monoton jellegű, pontosságot követelő szolgálat, az utóbbi pedig az, hogy egy biztos állásról van szó, stabil fizetéssel, amelyek a mai világban azért nem hangzanak rosszul. Mint bizalmi munkakör, természetes velejárója az is, hogy az asszisztens feltétlenül engedelmességgel tartozzon az elöljárói felé, legyen irányítható és képes legyen titkokat is tartani, hiszen esetenként olyan dokumentumok, hírek, anyagok birtokába juthat, amelyeknek az épület falain kívül nincs helye. Aki erre a pályára adja a fejét, annak nem csak a jog, hanem a szociológia alapfogalmaival is tisztában kell lennie, hiszen munkája révén nem egyszerű bürokráciát kívánó esetekkel foglalkozik, hanem olyan dolgokkal, amelyeknek speciális emberi vonzataik vannak. Habár tevőlegesen nem vesz részt az eljárásokban, vagy a közrendvédelemben, elméletileg ismernie kell az ezekhez kapcsolódó szervezetek működését és szabályait, a rendőrségtől a pénzügyőrségen át a büntetés-végrehajtási intézményekig.   Frissek vagyunk még a pályán – Részt veszünk bűnügyi tevékenységekkel kapcsolatos anyagok iratkezelésében, bírósági papírokkal is foglalkozunk – mondja Szabó Tibor rendvédelmi asszisztens. – Mivel ez a pálya, illetve képzési forma, alig öt esztendővel ezelőtt kezdődött nálunk, elég frissek vagyunk még a szakmában, nem véletlen hogy kizárólag fiatalokat keresnek ide. Szükséges a profi számítógéphasználói tudás, a gyorsgépelés, és persze legfontosabb hogy tisztában legyünk a jogi kérdések napi aktualitásaival. Mi készítjük például a határozatok, végzések tervezetét, jogsegélykérelmeket szövegezünk, mindezeknek az irat és levéltári anyagait is tudnunk kell kezelni. Talán a legnehezebb a rengeteg adat és dokumentum tárolása, olyan bonyolult rendszereink vannak, hogy több hónapba telik, amire az ember nagyjából beletanul. Nem mondhatom, hogy ezek kellemetlen dolgok, legalábbis számomra nem, hiszen kellemes a környezet és jó a kollektíva. Viszont aki erre a pályára adja a fejét, annak számítania lehet arra, hogy itt irodai feladatokról van szó és az utasításokat mindenki végre kell hajtania, hiszen az egy rendvédelmi testület, ami kötelez minket arra, hogy lelkiismeretes munkát végezzünk.   Tovább szeretnék tanulni a Rendőrtisztin – Tavaly kezdtem a tanfolyamot, és azért jöttem ide, mert később tovább szeretnék tanulni a Rendőrtiszti Főiskolán – nyilatkozza Makó Ádám hallgató. – Az itt megszerzett papír fontos pontszámokat jelent számomra, hogy a felvételiben biztos legyek. Valószínűleg munka közben fogom végezni a Rendőrtisztit, hiszen érdekel az asszisztensi pálya is, hogy több tapasztalatot szerezzek, mielőtt bekerülök a mélyvízbe. Sokunknál családi vonás ez, többen azért jövünk rendvédelmi munkakörbe, mert legalább egy ember a rokoni, ismerősi körből már javasolt ilyesmit személyes tapasztalat alapján. Engem mindig is vonzott ez a világ, úgy vélem, ahhoz, hogy terveimet meg tudjam valósítani, elengedhetetlen ez a tanfolyam. PV

A banki szakügyintéző OKJ képzésről 2017-ben

2017. Áprilisban aktualizáltuk a cikket.

2016-tól a megváltozott OKJ szerint ezt a szakmát úgy szerezheted meg, ha rendelkezel a Pénzügyi termékértékesítő OKJ végzettséggel.

A bankok története még a középkorban kezdődött. Maga a szó a német nyelvből ered és a középkori pénzváltó padokra utal. A kora újkorra már megjelentek a dúsgazdag bankárcsaládok is (pl. Fuggerek), akik többnyire különböző uralkodóknak adott hitelekből tettek szert jelentős vagyonra. A 19. századra pedig már kikerülhetetlen tényezővé váltak a bankok. Ma már pedig ott tartunk, hogy a modern gazdaság működése elképzelhetetlen lenne a bankok nélkül.

Ma Magyarországon 34 különböző bank több száz fiókja nyújt szolgáltatásokat az ügyfeleknek. Nem csoda hát, hogy rengeteg olyan iskolát találunk, ahol banki szakügyintézőket képeznek. A képzés felsőfokú OKJ-s keretek között két évig tart. Mivel nagy a választék, előnyös olyan képzést választani, amely valamelyik főiskola vagy egyetem által akkreditált. Ha ugyanis ilyen helyen tanulunk, akkor tulajdonképpen fél lábbal már egy felsőoktatási intézményben vagyunk.

A jobb helyeken szoros együttműködés van egy-egy felsőoktatási intézménnyel. Az egyik budapesti polytechnikumban például a Pénzügyi és Számvitel Főiskola tematikáját vették át, az oktatás színvonalát pedig egyetemi és főiskolai tanárok biztosítják. A szakon végzett diákok továbbtanulhatnak a főiskolán, és mivel szinte ugyanazokat a tárgyakat tanulták, mint főiskolai társaik, ezért ott nem kell az egészet elölről kezdeniük, az elvégzett tárgyakat beszámítják.

Persze a képzés után egyből munkába is állhatunk, nem kötelező továbbmenni. (A hallgatóknak körülbelül 80%-a dönt úgy, hogy tanulmányait felsőoktatási intézményben folytatja.) Akit nem vettek fel egyik egyetemre vagy főiskolára sem, viszont alapvetően pénzügyi/gazdasági pályán szeretne elhelyezkedni, annak tanácsos egy ilyen képzésre beiratkozni. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni azt a tényt, hogy a banki szakügyintéző  csak egy bizonyos szegmensét képezi a pénzügyi világnak, a papírral a kezünkben csak bankban tudunk elhelyezkedni. Viszont a pénzügyi szakügyintézők átfogóbb gazdasági területen tudnak elhelyezkedni.

- Lényegében ugyanezt tanuljuk, mint ők, egy osztályba jár a két csoport – tudjuk meg Suhajda Tímeától, aki végzős diák pénzügyi szakügyintéző szakon. – Annyi a különbség, hogy mi számvitelből vizsgázunk, ők meg pénzügyből.Az akkreditált helyeken a vizsgarendszer megegyezik a főiskolán/egyetemen tapasztalt vizsgáztatási renddel. Tehát ugyanúgy vizsga és szorgalmi időszakok váltogatják egymást.

- A banki szakügyintéző képzés nem könnyű. Ezt már Gombaszögi Ildikó mondja, aki számvitelt és pénzügyet tanít. – Folyamatos tanulásra van szükség, egy vizsgaidőszak alatt nem lehet bepótolni egy féléves anyagot – így a tanárnő. A képzés fő tárgyai a következők: pénzügyi és banki alapok, bankügyletek, kontrolling, informatika, üzleti gazdaságtan, gazdasági matematika, statisztika, operációkutatás, idegen nyelv. Az elmélet mellett szakmai gyakorlaton is részt kell venniük a tanulóknak. Ennek időtartama iskolánként változhat. Az iskolák nem segítik az elhelyezkedést, a tanulónak ezt magának kell megoldania.

- Érdemes olyan helyen tanulni, ahol el tudsz menni mellette dolgozni – tanácsolja Tímea – hiszen a szakmai gyakorlat nagyon sokat számít a munkakeresésnél. Banki ügyintézőként viszonylag könnyen el lehet helyezkedni. Természetesen a munka nem fog magától az ölünkbe pottyanni, utánajárást igényel. (Persze az is előfordulhat, hogy a gyakorlatot adó helyen foglalkoztatnak tovább.) A fizetés az általában nettó 90 ezer Ft-nál kezdődik, ez persze nőhet. (Sok helyen különböző jutalékrendszerekben dolgoznak, így az alapfizetésünk több tízezer forinttal is kiegészülhet.)

A munkahét az negyven órás, ám túlóra mindenhol előfordulhat, főleg a fiatalokat szeretik túlóráztatni.Ha banki ügyintézőként dolgozunk, akkor két lehetőség van: ügyfelekkel foglalkozunk vagy a bank ügyeit intézzük. Ha az utóbbi a feladatunk, akkor nem árt, ha bírjuk a monoton feladatokat, úgymint statisztikák készítése, különböző utalások és egyéb pénzügyi folyamatok felügyelete.

- Lehet, hogy monotonnak tűnik, de mégsem az, mert mindig változnak az események – mondja minderről Tímea, akinek már van ilyen irányú tapasztalata.Ha ügyfelekkel foglalkozunk, akkor jól jön, ha megfelelő kommunikációs tulajdonságaink vannak. – Mi vagyunk a bank szeme és füle, mi találkozunk először az ügyféllel – árulja el Marcsi, aki banki áruhitelekhez segíti hozzá egy soroksári bevásárlóközpont vásárlóit. – Empatikusnak kell lenni, ez a sikeres munka záloga – teszi hozzá.

- Türelmesen és határozottan kell az ügyfelekkel viselkedni – ezt már Marcsi munkatársa, Kinga osztja meg velünk – és persze biztos tudással kell rendelkezned, hiszen ha bizonytalankodsz, akkor az ügyfél egy másik bankhoz megy. Emellett nem árt, ha könnyen tudunk tanulni, és fogékonyak vagyunk az új dolgokra, mivel a jogszabályi környezet, a bankok termékei és gazdasági helyzet is folyamatosan változik.

Tóbiás Gábor