–         Négy éven át riogattak az érettségivel a tanáraink, aztán kiderült, hogy felesleges volt az aggodalom – foglalja össze tapasztalatait. -   Sosem voltam túlságosan szorgalmas tanuló, szerettem tologatni a teendőimet. Persze, a felkészülés elején nekem is voltak nagy terveim, készítettem beosztásokat, hogy napi három tételt tanulok meg, aztán persze ebből nem sok lett, az utolsó napra maradt vagy húsz. Az irodalom volt a kedvencem, arról tudtam, hogy nem lesz vele gondom. A nyelvtan már fogósabb volt, év közben is kínlódtam vele, tudtam, hogy abból nem számíthatok túl jó eredményre. A matematika azonban meglepetés volt. A gimnáziumban mindvégig a bukással küzdöttem ebből a tantárgyból, az érettségim mégis erős négyes lett.  Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy ijedtemben összekaptam magam, vagy annak, hogy abban az évben könnyebbek voltak a feladatok, de ez ma már mindegy is.  A szóbelin beigazolódott, hogy a tanárok célja nem az, hogy bebizonyítsák, hogy nem tudsz semmit, mert amiben csak tudtak, segítettek. Ott a nyelvtan tételnél nagy szerencsém volt, a magyar nyelv történetét, a más nyelvekből átvett szavak eredetét húztam, és a történelemtudásom kihúzott a csávából. Végül nagyon jó eredménnyel, 4,2-es átlaggal érettségiztem, de a felvételim nem sikerült. Ma már nem bánom, hogy kihagytam egy évet, az alatt voltam bébiszitter, jegyárus, ültető. Legalább volt időm végiggondolni, mit akarok kezdeni az életemmel. Az, hogy önállósodtam, saját keresetem lett, nagyon jó érzés volt. Mire az egyetemre kerültem, teljesen másképp álltam az élethez, mint korábban. És még nem fejeztem be a tanulást, hiszen most is anglisztikát tanulok.