Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező épületszigetelő az alábbi munkaterületeken jogosult szakmunkát végezni: – Épületek, építmények és műtárgyak talajpára, talajnedvesség, talajvíznyomás, belsővíznyomás, üzemi és használati, valamint csapadékvíz elleni szigetelésének készítése szaktervező által készített tervdokumentáció szerint, vagy szaktervező irányítása alatt. – Előző pont szerinti vízszigetelések felújítása, pótlólagos elkészítése szaktervező által készített tervdokumentáció alapján, vagy szaktervező irányítása alatt. – A vízszigeteléshez kapcsolódó hőszigetelő, páratechnikai, védő-, elválasztó, leterhelő, szivárgó stb. rétegek és csomópontok terv szerinti kivitelezése.
Szenes Nicolette bejegyzései
Épületlakatos – OKJ leírás
Épületlakatos Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 10Betölthető foglalkozás: Lakatos FEOR 7421 Képzési idő: 2 év (felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Épületmechanikai szerelő (középszintű, 8. évfolyam után) Vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg.Feladatai:* könnyű acél- és fémszerkezetű ipari épületek, csarnokszerkezetek, ajtók, ablakok, rácsok, válaszfalak, lépcsők, korlátok, csőszerkezetű berendezések készítése, javítása, szerelése, beépítése * épületek és lakásművészethez tartozó díszmunkák készítése * hidak, acélvázas építmények, tartószerkezetek, épületek, vas- és alumíniumszerkezetű kapuk, ajtók és ablakok, korlátok, kazánok alkatrészeinek elkészítése, összeszerelése, föl- és leszerelése, karbantartása és javítása * gépjárművek alvázának, vázszerkezetének, külső lemezborításának, szerelvényeinek elkészítése, szerelése, felújítása * különböző közeg szállítására alkalmas vezetékek, vezetékrendszerek kialakítása, a különböző elzáró és szabályozó elemek beépítése, a kész vezetékrendszerek karbantartása * vas- és fémszerkezetek elemeinek előrajzolása, lemezek, idomprofilok darabolása, a darabolt anyagok összeillesztése, csavarozása, anyagok hajlítása, formálása, alakítása * az acélszerkezeti és karosszéria jellegű munkáknál esetleg hegesztési műveletek végzése * gépek és berendezések rendeltetésszerű üzemképes állapotának biztosítása, váratlan meghibásodások okainak feltárása, elhárítása, illetve felújítási munkák végzése Jellemző munkakörök:* Csőszerelő lakatos * Épületlakatos * Gépbeállító lakatos * Gépjavító lakatos * Gépjárműlakatos * Géplakatos * Gépszerelő lakatos * Hántoló lakatos * Karosszérialakatos * Könnyűszerkezet-lakatos * Lemezlakatos * Sorjázó lakatos * Tmk-lakatos * Vas- és fémszerkezeti lakatos Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7422 Szerszámkészítő7425 Hegesztő, lángvágó7426 Kovács8192 Fémmegmunkáló gépkezelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés szerelő – OKJ leírás
Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés szerelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 09Betölthető foglalkozás: Vezeték- és csőhálózat-szerelő FEOR 7621 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiElágazások** Energiahasznosító berendezés szerelője* Gázfogyasztóberendezés és csőhálózat szerelő* Központifűtés- és csőhálózat-szerelő* Vízvezeték- és vízkészülék-szerelőRész-szakképesítések- Duguláselhárító (középszintű, 8. évfolyam után)- Karbantartó, csőszerelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Műanyagcső-szerelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó (középszintű, 8. évfolyam után)Folyadék, légnemű anyagok, valamint apróra zúzott szilárd anyagok szállítására szolgáló csővezetékeket, vezetékhálózatokat és ezeket kiszolgáló berendezéseket épít, állít és szerel össze, valamint javít és karbantart.Feladatai:* lakó- és középületek, valamint ipari létesítmények hőközpontjainak szerelése, távhővezetékek megépítése, a létesítmények belső fűtési rendszereinek kialakítása, a távfűtési rendszerhez csatlakoztatása, valamint ezek karbantartása és javítása * fűtő- és hűtőberendezések, melegvíz-szolgáltató berendezések, klímaberendezések szerelése, üzembe helyezése, karbantartása és javítása * vízvezetékrendszerek létesítése, vízberendezési tárgyak bekötése, üzembe helyezése, ellenőrzése, karbantartása és javítása * szivattyúk, melegvíztermelő berendezések szerelése, karbantartása * gázvezetékek kiépítése és az ezekhez tartozó berendezések és készülékek bekötése, üzembe helyezése, beszabályozása, karbantartása és javítása * különböző ipari létesítmények, üzemek, kórházak, laboratóriumok stb. technológiai csőhálózatának, vezetékrendszerének építése, a kapcsolódó berendezések, műszerek szerelése, a rendszer üzemben tartása és javítása * tervek tanulmányozása, anyagok válogatása, méretre vágása, menetek metszése, hegesztés, szerelés, ellenőrzés Jellemző munkakörök:* Csővezeték-szerelő * Gázvezeték- és -készülék-szerelő * Központifűtés- és csőhálózat-szerelő * Technológiai szerelő * Vízvezeték- és -készülék-szerelő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7421 Lakatos7644 Csővezeték-építőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Iskolák, ahol tanulhatod:
Épületgépész technikus – OKJ leírás
Épületgépész technikus Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 582 01Betölthető foglalkozás: Egyéb technikusok FEOR 3129 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiIde tartoznak a 311-312-es alcsoportból a máshová nem sorolható technikusok.Jellemző munkakörök:* Alkalmazástechnikus * Biztonságtechnikus * Gyógyszerésztechnikus * Karbantartó technikus * Oktatástechnikus * Robottechnikus * Szervező technikus * Szerviztechnikus * Tüzeléstechnikus * Üzemeltető technikus * Üzemtechnikus * Vízügyi technikus Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Iskolák, ahol tanulhatod:
Épületburkoló
Az Épületburkoló szakképesítéssel rendelkező szakember tevékenységét a kivitelezésben, a magasépítő-ipari munkaterületen végzi a mindenkor érvényes kivitelezésre vonatkozó jogi szabályozások alapján.Munkáját a cégvezetés, építésvezető, művezető irányítása mellett vagy önálló vállalkozóként végzi, felelős műszaki vezető felügyeletével.Irányítja a hozzá beosztott betanított munkást, segédmunkást.Kapcsolatot tart más építőipari szakmák képviselőivel, a szükséges mértékben a tervezővel, építtetővel, szállítóval, műszaki ellenőrrel. A munkaterülete kiterjed:– az új épületek építése során külső vagy belső lapanyagú és öntött burkolási munkák önálló végzésére munkahelyi vezető irányítása alatt, illetve kiviteli tervek alapján,– a régi, felújítás alatt lévő építmények lapanyagú és öntött burkolatainak felújítási, korszerűsítési munkáira,– a műemlék jellegű épületek, építmények védett, meghibásodott hidegburkolatainak felújítására, a régi burkolatok szakszerű elbontására műemlékvédelmi szakember irányítása alatt. Az Épületburkoló szakképesítéssel rendelkező szakember munkakörében az alábbi feladatokat végzi el:– műszakilag előkészíti a munkát,– ellenőrzi a munkavégzés előfeltételeit,– előkészíti a szerszámokat, anyagokat és segédanyagokat,– hideg padlóburkolatot készít ragasztással,– hideg falburkolatot készít ragasztással,– hideg padlóburkolatot készít hagyományos módon,– hideg falburkolatot készít hagyományos módon,– térkő burkolatot készít,– homlokzat burkolatot készít,– hézagmentes padlóburkolatot készít,– különleges burkolatokat készít szakmai irányítással,– gondoskodik a munka megvédéséről, átadásáról,– a munka befejeztével levonul a munkaterületről. A tevékenysége keretein belül az Épületburkoló– betartja a munkavédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi és ergonómiai előírásokat,– alkalmazza a hagyományos és korszerű kisgépeket, szerszámokat,– kezeli, karbantartja a munkavégzés gépeit és szerszámait,– jelzi munkahelyi vezetőjének a tapasztalt rendellenességeket,– figyelembe veszi a minőségbiztosítás előírásait,– ismeri és védi a munkaterületen a már elkészült szerkezeteket.
Épületasztalos – OKJ leírás
Épületasztalos Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 08Betölthető foglalkozás: Épületasztalos FEOR 7342 Képzési idő: 3 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2500 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Famegmunkáló (középszintű, 8. évfolyam után)- Fűrészipari gépkezelő (iskolai végzettség nincs előírva)Elkészíti, beépíti és javítja az épületek faalapanyagú szerkezeteit, pl. ajtókat, ablakokat, zsalukat, lambériákat, küszöböket, falépcsőket, redőnyöket és beépített bútorokat, valamint faházakat szerel össze.Feladatai:* a megfelelő minőségű anyagok kiválasztása * alkatrészgyártás egyedi vagy sorozatgyártást végző üzemekben * a faanyag megmunkálása (vágása, gyalulása, esztergálása, fúrása, csiszolása), kezelése (pácolása, lakkozása), a szerkezeti elemek összeépítése * építkezéseken helyszíni szerelés: nyílászáró szerkezetek, előre gyártott szekrények, polcok beépítése, álmennyezet, lépcsők szerelése * kilincsek, zárak beszerelése * ajtók, ablakok, lépcsők farészeinek javítása, alakítása, felújítása Jellemző munkakörök:* Ablakkeret-készítő * Ajtótokkészítő * Beépített bútor helyszíni szerelője * Beépítettbútor-készítő * Épület-karbantartó asztalos * Faburkolat-készítő * Nyílászáró-készítő * Parkettakészítő * Redőnykészítő, -javító Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7341 Bútorasztalos7344 Mintakészítő7346 Faesztergályos8125 Fafeldolgozó gépkezelő és gyártósor mellett dolgozóMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.) Iskolák, ahol tanulhatod:
Épület- és építménybádogos – OKJ leírás
Épület- és építménybádogos Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 07Betölthető foglalkozás: Épület-, építménybádogos FEOR 7633 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságFinomlemezekből épületfelszerelési tárgyakat (vödör, tepsi, teknő, mosófazék, szenesveder stb.) és épületbádogos szerkezeteket (csapadékvíz-levezető csatorna, kupola, párkány, torony stb.) készít. Az épületeket bádoggal fedi és elvégzi az épületbádogos-szerkezetek felszerelését, javítását.Feladatai:* a célnak megfelelő méretű és vastagságú (acél, horganyzott acél, alumínium, vörösréz, horgany, ónozott acél, ólom stb.) fémlemezek, a különböző anyagból (vas, műanyag, azbesztcement stb.) készült csövek és egyéb kisegítő tartozékok kiválasztása * a bádoglemezlapok szemrevételezése és a horpadások kiegyengetése * a kívánt formák felrajzolása és hajlítása, az így adódó elemek összeszegecselése vagy forrasztása * az elkészült munkadarabok felszerelése épületekre Jellemző munkakörök:* Bádogos * Díszműbádogos * Homlokzati bádogos * Műhelybádogos * Szellőzőbádogos * Tetőbádogos * Tetőfedő-bádogos Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7632 TetőfedőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Építőgép-karbantartó
Gépkezelői munkakör az ide vonatkozó miniszteri rendeletek szerint a jogosítványba bejegyzett géptípusokra. Karbantartó munkakör betöltése minden géptípusra vonatkozóan.
Építőanyag-ipari technikus – OKJ leírás
Építőanyag-ipari technikus Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 543 01Betölthető foglalkozás: Egyéb technikusok FEOR 3129 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságRáépülések*** Építőanyagipari minőségellenőr (emelt szintű, érettségivel)Ide tartoznak a 311-312-es alcsoportból a máshová nem sorolható technikusok.Jellemző munkakörök:* Alkalmazástechnikus * Biztonságtechnikus * Gyógyszerésztechnikus * Karbantartó technikus * Oktatástechnikus * Robottechnikus * Szervező technikus * Szerviztechnikus * Tüzeléstechnikus * Üzemeltető technikus * Üzemtechnikus * Vízügyi technikus Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Ráépülések**Amikor az itt bemutatott szakmai végzettséget megszerezted, magasabb szinten ezeket a szakmákat tanulhatod. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor iratkozhatsz be a ráépüléseknél felsorolt szakmai képzések valamelyikére, ha előbb elvégezted a most bemutatott képzést. Iskolák, ahol tanulhatod:
Építő- és anyagmozgatógép kezelője – OKJ leírás
Építő- és szállítógép-szerelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 521 03Betölthető foglalkozás: Egyéb gépek, berendezések szerelői, javítói FEOR 7439 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságIde tartoznak a 743-as alcsoportból a máshová nem sorolható gépek és berendezések szerelői, javítói.Jellemző munkakörök:* Általános karbantartó * Bányalakatos * Beállító lakatos * Búvárszivattyú-szerelő * Csomagológép-szerelő * Darulakatos * Dízellakatos * Dízelmotor-szerelő * Dízelmozdony-szerelő * Dózerszerelő * Építőgép-szerelő * Építőiparigép-szerelő * Fejőgépszerelő * Gépmunkás * Gépszerelő * Gépszerelő és -karbantartó lakatos * Karbantartó szerelő * Klímagépkezelő és -karbantartó lakatos * Kompresszorszerelő * MÁV-kocsivizsgáló * Mozdonyjavító * Nyomdagépszerelő * Öntödei géplakatos * Öntöző karbantartó * Rakodógép-szerelő * Szegező * Szerelő lakatos * Szervizszerelő * Szivattyúszerelő * Szövőgépszerelő * Targoncaszerelő * Textil- és ruházatiiparigép-szerelő * Textilgép-karbantartó * Tmk-gépszerelő * Tolózárszerelő * Tűzoltókészülék-ellenőr * Tűzoltókészülék-javító * Üzemeltető szerelő * Váltószerelő * Vasúti gépszerelő * Vasútijármű-szerelő * Vegyes szerelő * Vegyi- és élelmiszer-ipari gépszerelő * Zsírzógombszerelő Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Építő- és szállítógép-szerelő – OKJ leírás
Építő- és anyagmozgató-gépész technikus Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 525 01Betölthető foglalkozás: Egyéb technikusok FEOR 3129 Képzési idő: Legfeljebb 2000 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Emelőgép-ügyintéző (középszintű, érettségivel)Ide tartoznak a 311-312-es alcsoportból a máshová nem sorolható technikusok.Jellemző munkakörök:* Alkalmazástechnikus * Biztonságtechnikus * Gyógyszerésztechnikus * Karbantartó technikus * Oktatástechnikus * Robottechnikus * Szervező technikus * Szerviztechnikus * Tüzeléstechnikus * Üzemeltető technikus * Üzemtechnikus * Vízügyi technikus Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Iskolák, ahol tanulhatod:
Építő- és anyagmozgató-gépész technikus – OKJ leírás
Építő- és anyagmozgatógép kezelője Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 06Betölthető foglalkozás: Nehézfölgmunkagép-kezelő FEOR 8321 Képzési idő: Legfeljebb 300 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasság, gépkezelői jogosítványElágazások** Könnyűgépkezelő* NehézgépkezelőRész-szakképesítések- Emelőgépkezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Energiaátalakító-berendezés kezelője (középszintű, 8. évfolyam után)- Építési anyagelőkészítő gép kezelője (középszintű, 8. évfolyam után)- Földmunkagép-kezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Targoncavezető (középszintű, 8. évfolyam után)- Útépítőgép-kezelő (középszintű, 8. évfolyam után) Kezeli a nagy tömegű földmunkák (árkok vagy csatornák ásása, föld kiemelése, elhordása, elegyengetése és elsimítása stb.) elvégzéséhez használt nagy teljesítményű gépeket, berendezéseket.Feladatai:* az elvégzendő munkának megfelelő tartozékok kiválasztása és munkagéphez csatlakoztatása * a hidraulikus berendezések üzemeltetése, a markoló vagy gyalulapát helyzetének, irányának és a kifejtett erő nagyságának szabályozása, a gép mozgási, illetve forgási irányának meghatározása * közúton a közlekedési szabályok betartása * a kisebb karbantartási munkák elvégzése és az üzemeltetés során felmerülő egyszerűbb hibák elhárítása * a gépek működéséhez szükséges üzemanyagok biztosítása és a nagy igénybevételnek kitett alkatrészek kenése * a szelepek ellenőrzése, beállítása, az elhasználódott vagy hibás alkatrészek (fogak, kábelek és egyéb tartozékok) kicserélése * a vele együtt dolgozó munkások irányítása Jellemző munkakörök:* Árokásógép-kezelő * Buldózer- és szkreper- (földtoló- és földnyeső-) kezelő * Dózerkezelő * Földegyengetőgép(grader)-kezelő * Földmunkagép-kezelő * Hidraulikus és mechanikus markoló kezelője * Markolókezelő * Nehézgépkezelő * Talajtömörítő (sima és juhláb-) henger kezelője Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7641 Útépítő, útkarbantartó8322 Alapozógép-kezelő8323 Út-, híd- és vasútépítőgép-kezelő8324 Hidromechanikus és úszómunkagép kezelőjeMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Iskolák, ahol tanulhatod:
Építményzsaluzat-szerelő – OKJ leírás
Építményzsaluzat-szerelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 05Betölthető foglalkozás: Ács-állványozó FEOR 7612 Képzési idő: Legfeljebb 800 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Zsaluzóács (iskolai végzettség nincs előírva)Állványokat, zsaluzatokat, tetőszerkezeteket, falszerkezeteket, padlókat és egyéb fa- és fémszerkezeteket épít, szerel, javít és karbantart.Feladatai:* az épületek tetőszerkezetének kialakítása, felépítése fából, vasbetonból vagy acélszerkezetből, a tartóoszlopok, gerendák és egyéb szerkezeti elemek kimérése, vágása, illesztése és szerelése * épületelemek zsaluzatainak elkészítése, felépítése, lebontása, szétszerelése * fa alapanyagból fő-, vagy válaszfalak, valamint födémek készítése * épületek tetőszerkezetének és egyéb faszerkezeteinek átalakítása, javítása és felújítása * a falazatok építéséhez, vakolásához és burkolásához szükséges munkaállványok elkészítése, felállítása, illetve lebontása * színpadi, film- és televízió-díszletek készítése, felállítása, javítása * faelemek és illesztékek készítése hajókra, csónakokra és pontonokhoz, pontonok készítése és javítása Jellemző munkakörök:* Csőállványozó * Dúcolatkészítő * Faállványozó * Fedélszerkezet-készítő * Hajóács * Magasépítési ács-állványozó * Mélyépítési ács-állványozó * Színház- és mozidíszletács, zsaluzóács * Zsaluzó Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7342 Épületasztalos7632 Tetőfedő7643 Hídszerkezet-építőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Építményszigetelő – OKJ leírás
Építményszigetelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 04Betölthető foglalkozás: Építmény- épületszigetelő FEOR 7631 Képzési idő: Legfeljebb 2000 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Hő- és hangszigetelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Vízszigetelő (középszintű, 8. évfolyam után)Magas- és mélyépítési létesítmények talajvíz, talajnedvesség, csapadékvíz és üzemi víz elleni szigetelését, valamint hang- és hőszigetelését készíti és javítja.Feladatai:* épületek és építmények épületszerkezeteinek víz, csapadékvíz, talajpára és talajnedvesség elleni szigetelésének elkészítése, a megépült létesítmények vízszigetelésének karbantartása és javítása * épületek és építmények hang-, hőszigetelésének kialakítása, karbantartása és javítása * utólagos szigetelési munkálatok végzése, szigetelőanyagok injektálással való beépítése * sav, korrózió és lúg elleni szigetelési munkálatok végzése * tartályok, csövek, vízmelegítők szigetelése * hűtő- és légkondicionáló berendezések szigetelése Jellemző munkakörök:* Csapadékvíz elleni szigetelő * Hangszigetelő * Hőszigetelő * Sav, korrózió és lúg elleni szigetelő * Talajvíz elleni fólia- és műanyag-szigetelő * Vízszigetelő Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7632 TetőfedőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.) Iskolák, ahol tanulhatod:
Építményszerkezet-szerelő – OKJ leírás
Építményszerkezet-szerelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 582 03Betölthető foglalkozás: Építményszerkezet-szerelő FEOR 7614 Képzési idő: Legfeljebb 800 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Darukötöző (iskolai végzettség nincs előírva)Az építés helyszínén, a meghatározott ütemterv szerint elhelyezi és összeszereli az előre gyártott tégla és könnyűbeton blokkokat, panel- és térelemeket, vázszerkezeteket, épületrészeket esetleg kisebb épületeket.Feladatai:* fogadószint ellenőrzése és előkészítése az épületelem elhelyezésére * épületelem emelődaruval történő beemelésének irányítása, a teher lehelyezésének segítése, az épületelem terv szerinti helyére illesztése * az elem helyzetének ellenőrzése, beállítása, ideiglenes, majd végleges rögzítése * épületelemek közötti szerkezeti kapcsolódás és folytonosság biztosítása, az elemek összehegesztése, kampózása és vasalása * víz-, hang- és hőszigetelés * csomópontok zsaluzása és betonozása Jellemző munkakörök:* Épületelem-elhelyező * Falpanel-elhelyező * Födémgerenda-, tálca- és béléstest-elhelyező * Födémpanel-elhelyező * Kisblokk-elhelyező * Lépcsőszerkezet-elhelyező * Mellvédelem-elhelyező * Nagyblokkelem-elhelyező * Térelem-elhelyező * Univázszerelő Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7613 VasbetonszerelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Építettkörnyezetmérnök asszisztens
Nincs a megadott keresési feltételeknek megfelelő találat!
Építési műszaki ellenőr II.
Az építési műszaki ellenőr II. – a sajátos építményfajták kivételével – az építési beruházások megvalósítására irányuló építési-szerelési munka teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi az ide vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések, valamint az építésügyi hatóság, illetve az építmény létesítését engedélyező hatóság által jóváhagyott építészeti műszaki terv betartását. Az építési műszaki ellenőr II. köteles hiba, hiányosság megállapítása esetén azt haladéktalanul az építtető vagy annak megbízottja tudomására hozni. Az építési műszaki ellenőr II. feladatköre a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján évente központilag meghatározott értékhatárt meg nem haladó építési munkák ellenőrzésére terjed ki az alábbi – építménykategóriánkénti – korlátozások figyelembevétele mellett: Épület (É) szakirány Szokványos funkciójú és szerkezetű pince, földszint és további kétszintű, legfeljebb 6,6 m falköz (oszlopköz) méretű, maximum 500 m 2 bruttó alapterületű épület építésével, felújításával, átépítésével, bontásával összefüggően a teherhordó, térelhatároló és szakipari szerkezetek ellenőrzése. Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M) szakirány Az É kategóriában meghatározott épülethez szerkezetileg vagy funkciójában kapcsolódó (alapozási, szennyvíztisztítási, szennyvíztárolási, szivárgó, víztelenítési stb.) műtárgyépítési, föld- és tereprendezési, valamint felszíni vízelvezetési munkáinak ellenőrzése. Építmény- és épületgépészet (G) szakirány Az É és M kategóriákban meghatározott építmények fűtési, szellőzési, valamint az építményen, illetőleg telekhatáron belüli vízellátási, csatornázási és gázhálózat-szerelési munkáinak ellenőrzése a mérőóráig. Építmény- és épületvillamosság (V) szakirány Az É és M kategóriában meghatározott építményen belüli világítási és erőátviteli hálózatok szerelésének ellenőrzése a mérőóráig, az épületfelügyeleti rendszerek szerelésének ellenőrzése.
Építési műszaki ellenőr I.
Az építési műszaki ellenőr I. az építési beruházások megvalósítására irányuló építési-szerelési munka teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi az idevonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések, valamint az építésügyi hatóság, illetve az építmény létesítését engedélyező hatóság által jóváhagyott építészeti-műszaki terv betartását. Az építési műszaki ellenőr I. köteles hiba, hiányosság megállapítása esetén azt haladéktalanul az építtető vagy annak megbízottja tudomására hozni. Az építési műszaki ellenőr I. feladatköre – építménykategóriánként – a következő építési munkák ellenőrzésére terjed ki: Épület (É) szakirány Bármely funkciójú, bármilyen szerkezetű épület, valamint az ezekkel összefüggő, illetőleg kiszolgáló építmény építésével, felújításával, átépítésével, bontásával összefüggően a teherhordó, térelhatároló és szakipari szerkezetek ellenőrzése épületfizikai tervek és számítások ellenőrzése. Mélyépítés és mélyépítési műtárgyak (M) szakirány Az É kategóriában meghatározott épülethez szerkezetileg vagy funkciójában kapcsolódó mélyépítési (mélyalapozási, szennyvíztisztítási, szennyvíztárolási, szivárgó, víztelenítési stb.) műtárgyépítési, föld- és tereprendezési, valamint felszíni vízelvezetési munkáinak ellenőrzése. Építmény- és épületgépészet (G) szakirány Az É és M kategóriákban meghatározott építmények, ezek beépített emelőberendezéseinek, továbbá fűtési, szellőzési, valamint az építményen, illetőleg telekhatáron belüli vízellátási, csatornázási és gázhálózat-szerelési munkáinak ellenőrzése a mérőóráig. Építmény- és épületvillamosság (V) szakirány Az É és M kategóriákban meghatározott építményen belüli világítási és erőátviteli hálózatok szerelésének ellenőrzése a mérőóráig, az épületfelügyeleti rendszerek szerelésének ellenőrzése.
Építési műszaki ellenőr I – OKJ leírás
Építési műszaki ellenőr I. Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 61 582 01Betölthető foglalkozás: Minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr FEOR 3192 Képzési idő: Legfeljebb 600 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: felsőfokú végzettség Egyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Építési műszaki ellenőr II. (középszintű, érettségivel)Munkavédelmi szempontból ellenőrzi a munkahelyeket, a felhasznált vagy értékesített termékeket és biztosítja a gyártmányokra vonatkozó minőségi szabványok és előírások betartását.Feladatai:* tanácsadás a munkaadók és a dolgozók képviselői számára a munkavédelmet és a munkahelyi környezetet érintő törvényekkel és rendelkezésekkel kapcsolatban * a munkahelyek ellenőrzése annak érdekében, hogy a munkahelyi környezet, a gépek, berendezések felszereltsége és állapota megfeleljen a hatályos munkavédelmi rendelkezéseknek és jogszabályoknak * tényfeltáró beszélgetések, valamint a munkafolyamatokra vonatkozó baleseti statisztika elemzése és a munkák megfigyelése alapján a biztonsági és balesetvédelmi szabályok betartásának és a védőeszközök használatának ellenőrzése * a kész- és félkész termékek ellenőrzése, a gyártási specifikációk és termékszabványok teljesítése érdekében * a legyártott termékekből a minőség megállapítása céljából minta vétele és vizsgálatokra való előkészítése, a kiválasztott minta fizikai, kémiai, mechanikai tulajdonságainak meghatározása laboratóriumi eszközökkel, a vizsgálatok eredményéről feljegyzések készítése és ezek alapján mérési jegyzőkönyv készítése * a minőségi problémák kiküszöbölési módozatainak meghatározása, a javíthatatlan termékek leselejtezése Jellemző munkakörök:* Építési, épületgépészeti műszaki ellenőr * Építési műszaki ellenőr * Folyam- és mederkotrási ellenőr * Forgalmi műszaki ellenőr * Gyártásközi műszaki ellenőr * Idegen áru műszaki átvevője * Késztermékellenőr * Közúti műszaki ellenőr * Műszer-hitelesítő, műszaki bemérő * Postai műszaki biztos * Termékhibajelző * Végátvevő, végellenőr * Villamossági műszaki ellenőr Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3193 Anyag- és termékvizsgáló, minősített laboránsMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Iskolák, ahol tanulhatod:
Epekőbetegség
Az epekövek a máj által termelt epesavakból, koleszterinből és lecitinből állnak. Az utóbbi két molekula vízben oldhatatlan, epesavak jelenlétében azonban vízben oldhatóvá válnak. Amennyiben ez a folyamat valamilyen okból nem következik be, a koleszterin kicsapódik és létrejön az epekő. Tünetek: gyakran tünetmentes az epekövesség, csak más okból végzett hasi vizsgálatok során derül ki. A betegek 10-25 %-ban jobb bordaív alatti görcsös fájdalom, kellemetlen érzés jelentkezik. Az epekövesség szövődményei: epehólyaggyulladást okozhat, ha elmozdul az epehólyagból és annak kivezető csövébe ékelődik, elzárja az epe útját, ami sárgasághoz vezethet. Mivel az epehólyag és a hasnyálmirigy kivezető csöve általában egymásba szájaznak, így a kő a hasnyálmirigyvezetéket is elzárhatja, aminek hasnyálmirigy gyulladás lehet a következménye. Az epehólyag falának megvastagodását és meszesedését is okozhatja. Diagnózis: a has ultrahangvizsgálata során derül ki általában. Kezelés: a panaszokat okozó epekövet meg kell operálni. Ilyenkor az epehólyagot is eltávolítják. Manapság az ún. laparoscopos műtétet részesítik a sebészek előnyben. A műtét során csak kis, néhány cm-es metszéseket ejtenek a hasfalon, majd vékony csöveken át fényforrást és kamerát vezetnek a levegővel felfújt hasüregbe, majd egy másik csövön át a műtéti eszközöket vezetik be és elvégzik az epehólyageltávolítást. Természetesen a sebész dönthet úgy, hogy a hagyományos módon operálja a beteget, ha ezt látja biztonságosabbnak. Epekőoldó gyógyszereket ma már ritkán használnak.
Epehólyaggyulladás
Az esetek 90%-ban epekövességhez társul. Tünetek: láz, állandó súlyos fájdalom és nyomásérzékenység a jobb bordaív alatt, hányinger, hányás. Diagnózis: a tünetek jellegzetesek. Hasi ultrahang vizsgálat kimutathatja a köveket és a gyulladásos, megvastagodott epehólyagfalat. A laboratóriumi vizsgálatok a gyulladásra jellemző eltéréseket ( emelkedett fehérvérsejtszám, gyorsult vörösvértest süllyedés ), esetleg emelkedett bilirubin szintet mutathatnak. Kezelés: az akut szakban a gyulladt epehólyagot műtét során eltávolíthatják, de a koplalás, az infúziós vénás táplálás és folyadékbevitel, az antibiotikummal, fájdalomcsillapítókkal végzett kezelés műtét nélkül is eredményes.
Energetikus – OKJ leírás
EnergetikusMilyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 522 05Betölthető foglalkozás: Energiagazdálkodó FEOR 3151 Képzési idő: 1 év (Felnőttképzésben legfeljebb 1000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségi Egyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságElágazások** Létesítményi energetikus* Megújuló energiaforrás energetikusA vállalkozás működéséhez szükséges energiahordozókkal kapcsolatos gazdálkodási feladatokat ellátja, illetve energetikusként az ehhez kapcsolódó munkatevékenységeket irányítja.Feladatai:* energia-felhasználás vizsgálata, a fajlagos energia-felhasználási mutatók kidolgozása, a kapott eredmények elemzése és kiértékelése, az energia-megtakarítási lehetőségek feltárása, a veszteségforrások megszüntetése * az energiamegtakarításra való ösztönzés módszereinek kidolgozása, a vállalat egészére az energetikai szempontok érvényesítése * a várható energiaigény felmérése, az adott időszak energiaszükségletének meghatározása, az energiatervek elkészítése, az energiaszolgáltató vállalatokkal kötendő szerződések előkészítése * kimutatások, energiabeszámolók készítése, adatok szolgáltatása Jellemző munkakör:* Energetikus Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3118 Erősáramú villamosipari technikus3121 Gyengeáramú villamosipari technikusMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Iskolák, ahol tanulhatod:
Energetikai operátor – OKJ leírás
Energetikai oparátor Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 522 04Betölthető foglalkozás: Atomerőművi gépkezelő FEOR 8223 Képzési idő: Legfeljebb 800 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségi Egyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságKezelési, üzemviteli, útvonal-beállítási utasítások alapján biztosítja az adott rendszer biztonságos és gazdaságos üzemvitelét.Feladatai:* az általa kezelt berendezések, rendszerek paramétereinek rendszeres ellenőrzése (helyszíni mérések, szemrevételezés, vezérlőpult) * az operatív felettes utasításainak követése és tájékoztatása a normál üzemviteltől eltérő eseményekről, meghibásodásokról * meghibásodások esetén az üzemzavar-elhárítási utasítás előírásainak betartása és a számára meghatározott javítási feladatok elvégzése * az érvényes útvonal-beállítási utasítás alapján átkapcsolások végzése * karbantartások, üzemanyag-átrakások alkalmával a részére meghatározott feladatok elvégzése * a hatáskörébe tartozó események feljegyzése Jellemző munkakörök:* Atomerőművi turbinafőgépész, -gépész * Átrakógép-operátor * Primerköri főgépész, gépkezelő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:8221 Villamosüzemi és -állomási gépész és gépkezelő8222 Hőerőművi gépkezelő8292 Sugármentesítőgép, -berendezés kezelőjeMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Emelt szintű oktatás
Adott tantárgy ismeretanyagának a helyi tanterv szerinti, magasabb követelményekkel történő oktatása, a Nemzeti alaptantervben meghatározott órakeret szerint.
Élvezem a munkámat – Bíró Lajos, a Bock Bisztró tulajdonos séfje
Bíró Lajost a legkreatívabb és a legszókimondóbb magyar séfnek tartják. Megkérdeztük, mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik követnék őt a pályán.
- Miért döntött úgy annak idején, hogy szakács lesz?
- Tizennégy éves koromban elhatároztam, hogy vendéglátózni fogok. Elvégeztem az iskolát, és húsz éves koromtól kezdve eszméletlenül élvezem az egészet. Óriási szerencse, hogy azt csinálom, amit szeretek. Teljesen mindegy, hogy mit csinál az ember, az a lényeg, hogy szeresse, ez a legfontosabb az életben.
- Mit szeret a szakmájában?
- Rengeteg megbecsülést, szeretetet, sikerélményt kaptam ettől a szakmától. Így ki ne szeretné? Ha valakinek mindaz megadatott, ami nekem, akkor nem igaz, hogy nem szereti. Mindenki imádja, ha sikeres és ráadásul ismert is. Például, ha programozó lennék, akkor nem nagyon találkoznék államférfiakkal, híres művészekkel, színészekkel, tudósokkal. Itt viszont van erre lehetőségem és megtapasztaltam, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi.
Azért az nagy dolog, hogy amikor leül egy asztalhoz José Carreras és Pavarotti, akkor odamehetsz köszönni. Vagy amikor Orbán Viktor megkérdezi, hogy van-e valami jó kis házi pálinka és viszel neki. Ezek nagyon jó dolgok. Sok mindent látunk, sok mindent hallunk, az a jó vendéglátós, aki ezt aztán magába zárja és nem pletykálja tovább. Ezért jó ez a szakma, ezért szeretem. Ráadásul kreativitásra nevel. Azt mondják, hogy szakácsnak lenni egyfajta művészet. Nem szeretem ezt, nem vagyunk művészek, de ez tényleg úgy működik, hogy fantasztikus dolgokat lehet kiötleni. Ha ezzel még sikeres is leszel, az nagyon jó dolog.
- Mitől lesz valakiből jó szakács?
- Kell hozzá tehetség, de az nem minden. Elhivatottság, fanatizmus, rendkívüli szorgalom és kitartás kell hozzá. És elképesztő alázat. Hatvan éves vagyok, ’69-ben végeztem el az iskolát, de igazából ’73-ban kezdtem el tanulni. Szerencsém volt, mert olyan helyre kerültem, ahol szégyen volt, ha nem tudsz. Ez a Volga szálló volt, és akkoriban ez ritkaságnak számított. Aztán elkerültem az amerikai nagykövetségre, ahol olyan volt a szerződésem, hogy naponta három óra volt tanulásra biztosítva. El tudtam volna lógni, de inkább tanultam, autodidakta módon fejlesztettem magam. Ez a mai napig sem változott. Általában hat, fél hét körül kelek, és ha nem kell valami miatt bejönnöm nyolcra, akkor otthon ülök és receptezek. Tanulok. Rengeteg könyvünk és újságunk van, jegyzetelek, átnézek, ötleteket veszek. Nem másolok. Az nem hiteles, az a hiteles, ha valami ötletet vagy technológiát átveszel, és azt átdolgozod a saját stílusodra.
- Ezt a mentalitást várja el a konyhán dolgozó szakács tanulóktól is?
- Igen. Sokszor szoktam veszekedni a szakács tanulókkal,mert felhívom mondjuk reggel kilenckor a szabadnapján – egy 18-20 éves gyerek ugye – és megkérdezem, hogy kitalált-e már egy új ételt. Erre meg azt mondja, „na de hát séf úr, kilenc óra…” Erre azt szoktam nekik mondani, hogy én hatvan éves vagyok, és már kilencre kitaláltam kettőt. Ez fordítva kellene, hogy legyen. Neki addigra már hármat, négyet kellett volna kitalálnia. De hát ezek a dolgok sajnos itthon nem így működnek…
– Miért, hogy működnek?
- Mint már említettem, egy jó szakács alázattal áll ehhez. Dolgoztam az USA-ban is, ott olyan katonás rend van a konyhán, hogy engem már zavart. Vigyázzban állnak a séf előtt, és nem hangzik el más, mint amit látsz a Gordon Ramsay féle filmekben: „yes chef, yes chef”. Nincs más. Nálunk ez nem így megy: „Igen, de biztos? Bocsánat, de…” Ilyen ott nincs, a séfnek hihetetlen tekintélye van. Nálunk, a Bock Bisztróban már nem ilyen a hozzáállás. Bemegyek a konyhára, elkezdek beszélni, mást nem hallasz, mint „igen séf”. – Mit tanácsol egy olyan fiatalnak, aki most iratkozna be szakácsképzésre?
- Azt tudom a fiataloknak, hogy az iskolán kívül is tanuljanak. A tananyagon kívül nagyon jó szakácskönyvek vannak, ezekből is tanulniuk kellene. Jelen pillanatban amit az iskolában tanítanak, nem elég ahhoz, hogy nemzetközi sikereket elérjünk, ahhoz a magyar gyerekeknek sokkal többet kellene nyújtaniuk. Sokkal többet kellene tanulniuk. Voltam egy szakács versenyen, ahol nagyon nagy volt a különbség a dán másodikos szakácstanulók és a mi szakácstanulóink között.
- Miben nyilvánult meg ez a különbség?
- Gyakorlatilag mindenben. A technológiai ismeretekben. Abban, hogyan tudják alkalmazni ezeket, megcsinálni az ételeket, milyen alapanyagokat ismernek, milyen rutinjuk van. Itthon felnőnek olyan gyerekek, olyan nemzedékek, akik például nem is láttak homárt szinte, nemhogy még dolgoztak volna vele, vagy akármilyen más, drága anyaggal. Tanítják a gyerekeket úgy bort kóstolni, hogy megmutatják az üveget és megmondják, hogy mit kellene, hogy érezzenek. Ennek persze anyagi része is van, az iskolák szegények, nem tudják ezeket a dolgokat megcsinálni. A szakoktatók nagy része alulképzett, a szakma nagy öregjei elmennek nyugdíjba, nem vállalnak szerepet az oktatásban. Nagyon komoly problémák vannak az oktatásban, nagyon hosszú folyamat lenne ezt megváltoztatni, de nem lehetetlen. Jelen pillanatban azok a szakácsgyerekek fognak kitörni ebből a szürkeségből, akik önszorgalomból otthon bújják a szakácskönyveket, ahelyett, hogy a haverokkal lógnak. Azokból lesz valaki, akik képzik magukat.
Elveszünk a részletekben
Itt is jól alkalmazható a kulcsszavak keresése, ugyanúgy, mint az olvasás utáni értésnél.
ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ
Nyelvvizsga bemutatása: Akkreditált nyelvvizsgák: angol általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)arab általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2004.12.13.)bolgár általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.09.18.)cigány (beás) általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2002.04.29.)cigány (lovári) általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.09.)cseh általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2005.03.07.)eszperantó általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.09.)finn általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2002.12.19.)francia általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)héber általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2002.02.25.)horvát általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.30.)kínai általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2005.01.24.)latin általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)lengyel általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.09.)magyar általános, egynyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)német általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)ógörög általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2005.03.07.)olasz általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)orosz általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)portugál általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2004.12.13.)román általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.09.)spanyol általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.06.13.)szerb általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.30.)szlovák általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2000.10.09.)szlovén általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2001.08.06.)török általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2002.01.14.)újgörög általános, kétnyelvű (ITK ORIGO, 2003.10.09.) AZ ITK NYELVVIZSGARENDSZERE: Több mint 30 éves fennállása alatt az ITK három nyelvvizsgarendszert fejlesztett ki és működtetett az Állami Nyelvvizsga Bizottságon keresztül. Vizsgáinkat mindig a tényleges felhasználói igényeket szem előtt tartva igyekeztünk kimunkálni. Nyelvvizsgarendszerünk változása jól érzékelteti azt a töretlen fejlődést, amit a hagyományos, latinos jellegű számonkéréstől (a nyelvtani szerkezetek ismerete, olvasott szövegek fordítása, értelmezése) a kommunikatív nyelvvizsgáztatás bevezetéséig megtettünk. Az első komoly változtatás 1980-ra, a második pedig 1991-re tehető, amikor vizsgarendszerünket a nyelvet a kommunikáció eszközének tekintő, modern nyelvészeti felfogás és az új idegennyelvtudás-modellek szellemében dolgoztuk át, mert az volt a célunk, hogy az aktuális társadalmi igényeket inkább kielégítő, a kommunikatív nyelvoktatás megváltozott követelményeit is tükröző, felhasználóink szükségleteinek jobban megfelelő vizsgarendszert vezessünk be. Nyelvvizsgáink modulszerűen működő rendszere (\’A\’, \’B\’ vagy \’C\’ vizsga), amely a vizsgázó számára lehetővé tette, hogy szóbeli és írásbeli vizsgájukat – két naptári éven belül -külön-külön is letehessék, a jelek szerint átmentődik a harmadik évezredbe is. Az ITK jelenlegi vizsgarendszerében mért idegennyelv-tudás fogalma a legújabb alkalmazott nyelvészeti kutatások megállapításai, a kommunikatív nyelvoktatás megváltozott célkitűzései és a nyelvvizsga-bizonyítványok felhasználóinak részletes igény- és szükségletelemzése alapján alakult ki. Az általunk mért idegennyelv-tudás elméleti hátterét egyrészt a nyelvvizsgáztató szakma által széles körben elfogadott Bachman-féle modell , másrészt az Európa Tanács (ET) nagyszabású idegennyelv-tanítási és vizsgáztatási projektjének ajánlásai adják. Társult tagként az ITK elfogadta az ALTE által meghatározott kommunikatív kompetencia-felfogást, ami viszont az ET " Közös európai nyelvtanulási és nyelvvizsgáztatási keretrendszer" -ére támaszkodik. Az ALTE eddig három szintre dolgozta ki részletesen az elvárható nyelvtudás követelményrendszerét. Ezek a szintleírások az ET idegen nyelvi projektje nyelvi célkitűzéseinek szellemében születtek, és explicit módon kötődnek az ET Belépő, Küszöb, illetve Közép szintjéhez (amelyek közül a két utóbbi alapvetően megfelel a mi alap- és középfokúnknak) VIZSGATÍPUSOK: Az Idegennyelvi Továbbképző Központ szintező típusú, moduláris jellegű, általános nyelvi anyagú, kétnyelvű vizsgákat szervez három szinten (alap-, közép- és felsőfokon), illetve " magyar mint idegen nyelv" -ből egynyelvű vizsgát is lehet tenni alap-, közép- és felsőfokon, valamint belépő szinten is (ez utóbbi szint Magyarországon jelenleg nem akkreditálható) (az egynyelvű vizsgarendszerről szóló részletes tájékoztatót ld. a 3. fejezetben). Jelenleg az ITK nyelvvizsgarendszerében az alábbi nyelvekből lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni: angol, német, francia, spanyol, orosz, eszperantó, olasz, bolgár, horvát, lengyel, lovári (cigány), beás (cigány), szerb, szlovák, román, szlovén, török, héber, finn, újgörög, arab, portugál, kínai, ógörög, csehélő idegen nyelvekből, valamint latin nyelvből (kétnyelvű vizsgák) magyar mint idegen nyelvből (egynyelvű vizsga és 2001. december 31-ig kétnyelvű állami nyelvvizsga is) (Megjegyzés: Államilag elismert szakmai nyelvvizsgát jelenleg nem lehet tenni az ITK-ban.) A vizsgák típusuk szerint szintező vizsgák, mert az idegen nyelv tananyagától, tanítási módszereitől, tantervétől és a ráfordított tanulási időtől függetlenül egységes követelményrendszer szerint, komplex módon mérik a nyelvtudást. A vizsgázóinktól elvárt idegen nyelvi teljesítmény követelményrendszere (ld. az 5. fejezetben) korszerű idegennyelvtudás-felfogáson alapszik, amelynek összetevőiből reprezentatív nyelvi mintát veszünk vizsgafeladataink segítségével, és így a vizsgázók nyelvtudásának is minél sokoldalúbb, alaposabb értékelésére nyílik módunk. Az ITK nyelvvizsgarendszere moduláris jellegű, azaz az alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsga fokonként 3 típusban (\’A\’,\’B\’ és \’C\’) tehető le. Az \’A\’ típus mindhárom fokon azt jelenti, hogy a vizsgázó " beszédértés + beszédkészség" mérésére szolgáló feladatokból vizsgázik. A \’B\’ típus mindhárom fokon azt jelenti, hogy a vizsgázó " íráskészség + olvasott szöveg értése" mérésére szolgáló feladatokat old meg nyomtatott szótár segítségével, valamint közép- és felsőfokon 50 egységből álló nyelvtani, lexikai tesztet szótár nélkül. A \’C\’ típus mindhárom fokon azt jelenti, hogy a vizsgázó mind a négy készség (beszédértés, beszédkészség, íráskészség, olvasott szöveg értése) mérésére szolgáló feladatokat old meg. A vizsga mindegyik típusban és mindhárom fokon akkor sikeres, ha a jelölt a feladatokat legalább 60%-os eredménnyel oldja meg. 60% alatti teljesítmény esetén az értesítőben a " nem felelt meg" minősítés szerepel. A kétnyelvű rendszerben – amelynek részletes leírását a 2. fejezet tartalmazza – az \’A\’ típusú vizsgák körülbelüli időtartama: alapfokon 10 perc, középfokon 15 perc, felsőfokon 20 perc. A laborfeladat megoldására kb. 20 perc áll rendelkezésre. A \’B\’ típusú vizsgák időtartama: alapfokon 1 óra középfokon 3 és fél óra felsőfokon 4 és fél óra, amelyből közép- és felsőfokon a teszt megoldására 30 perc jut. A klasszikus (holt) nyelvnek számító latin vizsgafeladatai és a megoldásukra adott idő némileg eltérnek az élő idegen nyelvek rendszerétől (a részletes vizsgaleírást ld. a 2. fejezet " latin nyelv" címszava alatt). A " magyar mint idegen nyelv" -ből letehető egynyelvű vizsgarendszer részletes leírása a 3. fejezetben található. Írásbeli vizsgát a Kormányrendelet értelmében évi 3-5 alkalommal lehet tartani, az ITK ezen a korlátozáson belül a maximálisan igénybe vehető 5 írásbeli vizsgaalkalmat ajánlja fel vizsgázói számára (a konkrét időpontokról ld. a jelentkezési lappal együtt ingyen kapható, részletes tájékoztatót). Az írásbeli hónapokon kívül szóbeli vizsgákat tartunk februárban, áprilisban, májusban, októberben és decemberben is. A NYELVVIZSGA MENETE: Az ITK nyelvvizsgáit olyan szakképzett (és rendszeresen továbbképzett) vizsgáztatók bonyolítják le, akik felkerültek a vizsgaközpont vizsgáztatói listájára. A nyelvvizsga két részből áll: egy szóbeli vizsgából, mely a beszédkészséget és beszédértési készségét méri (ennek része közép- és felsőfokon a beszéd értését mérő, gépi hang – audiókazetta – felhasználásával laborban külön lebonyolított írásbeli feladat is), valamint egy írásbeli vizsgából, mely az olvasott szöveg értését és az íráskészséget méri. A szóbeli vizsgát két főből álló bizottság bonyolítja le (ellenőrzőként részt vehet az elnök-igazgató, a nyelvileg illetékes alelnök vagy fővizsgáztató). Szóbeli vizsgákra a vizsgaközpontban és a vizsgahelyeken kerül sor, vizsgáztatásra jogosult minden, a központ vizsgáztatói listáján szereplő, a vizsgáztatói kritériumoknak megfelelő személy. A szóbeli vizsga részét alkotó, de attól elkülönítve – feladatlap segítségével – lebonyolított " beszédértés" vizsgafeladat javítását egy harmadik, a szóbeli vizsga beszédkészséget mérő részében aktív szerepet nem játszó vizsgáztató látja el. Írásbeli vizsgára évente tehát 5 alkalommal kerül sor, a vizsgaközpont által meghatározott módon és időpontban. E vizsgák lebonyolítása a központban és az éppen vizsgáztató vizsgahelyeken azonos időpontban történik. Az írásbeli vizsgán (a feleletválasztós teszt kivételével) minden feladat megoldásához lehet nyomtatott egy- vagy kétnyelvű szótárt használni. A feladatlapok szintenként eltérő színűek, fotót és grafikát tartalmazhatnak. Az autentikus vagy részben szerkesztett szövegek forrását a feladatlapok nem jelölik meg, de a vizsgaközpont nyilvántartja. A vizsgahelyek a begyűjtött írásbeli vizsgaanyagokat szigorú biztonsági intézkedéseket betartva juttatják el a központba. Az írásbeli vizsgadolgozatok javítását – az előre elkészített javítási útmutató alapján – a vizsgaközpont belső munkatársai végzik. Az egységes javítás érdekében minden vizsgáztató előzetesen átnéz néhány vizsgadolgozatot, kigyűjti a hibákat, majd részt vesz az ún. " team-értekezlet" -en, ahol megállapodnak a csak arra a vizsgaanyagra jellemző, nem tipizálható hibákért levonható pontszámokról. Javításuk során a vizsgáztatók kötelesek tartani magukat a " team-értekezlet" döntéseihez. A tipikus hibákról és az értük levonható pontszámokról az ITK munkatársainak közreműködésével részletes lista készült, ami a nagyközönség számára is hozzáférhető néhány kiadványunkban. A SZÓBELI ÉS AZ ÍRÁSBELI VIZSGA ELLENŐRZÉSE: A szóbeli vizsgát az ONYT alelnöke vagy fővizsgáztatója rendszeresen, szúrópróbaszerűen ellenőrzi. A már kijavított írásbeli feladatok rendszeres, szúrópróbaszerű ellenőrzését a " team-vezetők" és az alelnökök végzik, s a javítás értékelésére is sor kerül. A felülvizsgálat eredményéről a javító vizsgáztatót a központ értesíti, és felfüggesztik annak a vizsgáztatónak a megbízatását, aki megszegi a vizsgáztatás és javítás szabályait. AZ ÁLLAMI(LAG ELISMERT) ÁLTALÁNOS KÉTNYELVŰ NYELVVIZSGÁN ELÉRHETŐ PONTSZÁMOK: Alapfok \’A\’ típus 60 pont (minimum: 36) \’B\’ típus 100 pont (minimum: 60) Középfok \’A\’ típus 70 pont (minimum: 42) \’B\’ típus 100 pont (minimum: 60) Felsőfok \’A\’ típus 85 pont (minimum: 51) \’B\’ típus 100 pont (minimum: 60) LATIN NYELV Alapfok \’A\’ típus 60 pont (minimum: 36) \’B\’ típus 60 pont (minimum: 36)Középfok \’A\’ típus 60 pont (minimum: 36) \’B\’ típus 100 pont (minimum: 60)Felsőfok \’A\’ típus 100 pont (minimum: 60) \’B\’ típus 100 pont (minimum: 60) VIZSGAEREDMÉNYEK: A vizsga eredményei két részből, a szóbeli és az írásbeli vizsga részeredményeiből tevődnek össze. A szóbeli és az írásbeli vizsga együttesen az ún. komplex vagy \’C\’ típusú vizsga. Külön letehető a csak szóbeli (\’A\’ típusú) vizsga, illetőleg a csak írásbeli (\’B\’ típusú vizsga) is. A vizsga mind a \’C\’, mind pedig az \’A\’, illetve a \’B\’ típusú vizsga esetében akkor eredményes, ha a vizsgázó összesen 60 %-ot vagy annál többet teljesített. A vizsgaeredmény ennek megfelelően " A nyelvvizsgán megfelelt" , illetve " A nyelvvizsgán nem felelt meg" lehet, valamint mellékeljük a feladatonként részletezett pontszámot. A vizsgázó vizsgájának eredményéről előzetes – nem hivatalos – tájékoztatást kaphat személyesen, a telefonos információs szolgálat vagy a szóbeli vizsgát követően kifüggesztett gyorslista útján, valamint az Interneten, a vizsgaközpont honlapján, oly módon, hogy a vizsgára való jelentkezéskor kapott személyes – titkos – kódját megadja.A vizsgadolgozatok kijavítása és az adminisztrációs teendők elvégzése után, a vizsga időpontjától számított nyolc-tíz hét múlva a vizsgázó postai úton kapja meg az egyes készségekre lebontott részletes \’A\’, \’B\’ vagy \’C\’ típusú bizonyítványt, attól függően, hogy milyen vizsgára jelentkezett. Akkreditált vizsgaközpont neve: ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ(akkreditált nyelvvizsga központ, az akkreditáció dátuma: 2000.02.12.) Cím: 1085 Budapest, Rigó utca 16.Telefon: (1) 459-9640 Fax: (1) 459-9648 Web cím: http://www.itk.hu »E-mail: info@itk.hu » Forrás: ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Szerkesztette: Turai Tímea
Előrelépést remélnek a tanulástól a MOT Ösztöndíjasok – a program folytatódik
A MOT Ösztöndíjasok ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket. – Álláskereső fiatalként azt tapasztaltam, hogy nagy előnyt jelent, ha valaki rendelkezik targoncavezetői engedéllyel – mondja Tóth Péter, aki a MOT támogatásával vehet részt egy targoncavezetői tanfolyamon. – Sajnos több munkalehetőségtől is elestem, mert nem volt ilyen végzettségem. Remélem, ha elvégzem a tanfolyamot és sikeres vizsgát teszek, több lehetőségem lesz a munkaerőpiacon. Olyan végzettséget szeretnék, amellyel bármikor könnyen találok állást, ezért fontos számomra ez az ösztöndíj. - Informatikai vállalkozásnál dolgozom, összetett feladataim vannak, a képzésre azért van szükségem, hogy még felkészültebb legyek – mondja Gyurkovics József, aki a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar mérnök-közgazdász szakirányú továbbképzésén vesz részt. – Gépész diplomával rendelkezem, a műszaki végzettségem megfelelő a tevékenységhez, de a pénzügyi, gazdasági ismereteim nem a legteljesebbek. Átnéztem a BGF mérnök-közgazdász képzésének tematikáját, és úgy érzem, amit tanulni fogok, annak nagy hasznát fogom látni a munkámban. Önerőből finanszíroznám a képzést, és mivel a feleségem is éppen ősszel kezdett tanulni a BGF-en vendéglátóipari és kereskedelmi szakon, így nagy segítség számomra, hogy a főiskola elengedte az első féléves tandíj ötven százalékát.Három gyermekem van, jelenleg kereskedelemmel foglalkozom, de nagyon szeretnék egy hozzám közelebb álló területen dolgozni – indokolja jelentkezését Mártai Veronika, aki az OKTÁV Zrt. óvodai dajka tanfolyamán tanulhat. – Sokáig keresgéltem, hogy mi lenne számomra megfelelő, és mivel remekül szót értek a gyerekekkel, úgy érzem, jó döntés, ha erre a területre váltok. A tanfolyam elvégzése után szeretnék óvodában elhelyezkedni, hogy gyakorlatot szerezhessek, de a terveim között az is szerepel, hogy ezen a területen tovább képezném magam, és egy idő után családi napközit nyitnék. Nagyon örülök, hogy az ösztöndíjjal közelebb kerülhetek ahhoz, amire mindig is vágytam.- A műszaki terület, a számítógépes tervezés nagyon érdekel, de saját erőből nem tudtam volna most vállalni egy tanfolyamot – mondja Bicski Mónika, aki a Drégelyvár Oktatási Központ CAD-CAM informatikus, CNC programozó képzésén vehet részt. – Érettségi után elkezdtem tanulni gépészmérnök szakon, de anyagilag is megterhelő volt számomra, és sajnos az állandó utazást sem tudtam megoldani, ezért félbehagytam – meséli Bicski Mónika. – Nemrég találtam rá interneten a képzés leírására, és nagyon örültem, hogy ezzel lehetőségem van arra, hogy viszonylag rövid idő alatt olyan műszaki végzettséget szerezhetek, amellyel munkát vállalhatok. Jelenleg ügyintézőként dolgozom, de úgy tűnik, hogy a jelenlegi munkahelyemen is lesz rá lehetőségem, hogy hasznosítsam mindazt, amit majd a tanfolyamon tanulok.- Megrázó volt olvasni a pályázati anyagokat, és szembesülni azzal, hány embernek jelentene előrelépést az életében, ha tanulhatna – mondta Szenes Nicolette, a MOT ügyvezetője. – Most, a válság idején sokan attól remélik sorsuk jobbra fordulását, hogy új szakmát tanulnak, bővítik kampányunkat, és partnereket keresünk ahhoz, hogy minél több embernek adhassunk ösztöndíjat, és támogathassuk abban, hogy új szakmát tanuljon vagy nyelvtanfolyamon vegyen részt. A következő hetekben civil szervezeteket és vállalatokat keresünk fel, reméljük, találunk olyanokat, akik csatlakoznak majd kezdeményezésünkhöz.
Előkészítő szakiskola
Az értelmi fogyatékos tanulók képességét fejlesztő olyan szakiskola, vagy tagozat, osztály. Kizárólag kilencedik-tizedik évfolyamon szervezik, és lehetőséget biztosít az alapműveltségi vizsgára való felkészülésre, illetve a speciális szakiskola vagy a készségfejlesztő szakiskola szakképzési évfolyamán történő továbbtanulásra.
Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs – OKJ leírás
Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 347 01Betölthető foglalkozás: Minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr FEOR 3192 Képzési idő: Legfeljebb 1000 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségiRáépülések*** Minőségbiztosítási auditor (középszintű, érettségivel)Munkavédelmi szempontból ellenőrzi a munkahelyeket, a felhasznált vagy értékesített termékeket és biztosítja a gyártmányokra vonatkozó minőségi szabványok és előírások betartását.Feladatai:* tanácsadás a munkaadók és a dolgozók képviselői számára a munkavédelmet és a munkahelyi környezetet érintő törvényekkel és rendelkezésekkel kapcsolatban * a munkahelyek ellenőrzése annak érdekében, hogy a munkahelyi környezet, a gépek, berendezések felszereltsége és állapota megfeleljen a hatályos munkavédelmi rendelkezéseknek és jogszabályoknak * tényfeltáró beszélgetések, valamint a munkafolyamatokra vonatkozó baleseti statisztika elemzése és a munkák megfigyelése alapján a biztonsági és balesetvédelmi szabályok betartásának és a védőeszközök használatának ellenőrzése * a kész- és félkész termékek ellenőrzése, a gyártási specifikációk és termékszabványok teljesítése érdekében * a legyártott termékekből a minőség megállapítása céljából minta vétele és vizsgálatokra való előkészítése, a kiválasztott minta fizikai, kémiai, mechanikai tulajdonságainak meghatározása laboratóriumi eszközökkel, a vizsgálatok eredményéről feljegyzések készítése és ezek alapján mérési jegyzőkönyv készítése * a minőségi problémák kiküszöbölési módozatainak meghatározása, a javíthatatlan termékek leselejtezése Jellemző munkakörök:* Építési, épületgépészeti műszaki ellenőr * Építési műszaki ellenőr * Folyam- és mederkotrási ellenőr * Forgalmi műszaki ellenőr * Gyártásközi műszaki ellenőr * Idegen áru műszaki átvevője * Késztermékellenőr * Közúti műszaki ellenőr * Műszer-hitelesítő, műszaki bemérő * Postai műszaki biztos * Termékhibajelző * Végátvevő, végellenőr * Villamossági műszaki ellenőr Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3193 Anyag- és termékvizsgáló, minősített laboránsMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Ráépülések**Amikor az itt bemutatott szakmai végzettséget megszerezted, magasabb szinten ezeket a szakmákat tanulhatod. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor iratkozhatsz be a ráépüléseknél felsorolt szakmai képzések valamelyikére, ha előbb elvégezted a most bemutatott képzést.Iskolák, ahol tanulhatod:
Elkötelezettség nélkül nem megy – az ifjúságsegítők
Hazánkban 2003-ban indult el a felsőoktatásban az ifjúságsegítő felsőfokú szakképzés és 2009-től már átfogó szakmai program áll az oktatási intézmények rendelkezésére. Országosan összesen tizenkilenc helyen tanulhatunk ifjúságsegítőnek, egy kivételével az összes egyetemen vagy főiskolán indul felsőfokú szakképzésként. A képzés négy féléven keresztül tart, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában egyaránt elvégezhető. Az elméleti és gyakorlati oktatás aránya 45-50 százalék. (Ez a központilag előírt arány, egyes intézmények esetében akadhatnak eltérések.) Jó hír, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel, érettségivel a zsebünkben egyből belevághatunk. Tanulmányaink folyamán olyan szakmai követelménymodulokat kell elsajátítanunk, mint az ifjúságsegítő információs, tájékoztató és tanácsadói feladatai adminisztrációs és dokumentációs feladatok egyéni fejlesztés és segítő támogatás ifjúsági szolgáltatások és kapcsolatok a társadalmi kohézió erősítése közösségfejlesztés – tudjuk meg Dr. Horváth Ágnestől, akinek részletes tanulmánya irányt mutat a szakképző helyeknek, hogyan oktassák a leendő ifjúságsegítőket.A tananyagból az ifjúságsegítés módszertanát emeli ki Földi Barbara, mint speciális tárgyat. Barbi egyébként hat éven keresztül más tanulmányok mellett foglalkozott ifjúságsegítéssel, amikor úgy határozott, hogy részt vesz egy ilyen képzésben.Az ifjúságsegítők számára ötven órás szakmai gyakorlat van előírva. Barbara úgy gondolja, hogy roppant fontos ezt elvégezni, még akkor is, ha ez az ötven óra meglehetősen kevés. – Ráadásul hiába van sok helyen beiktatva a szakmai gyakorlat a tananyagba, erre nem mindig kerül sor. Az is fontos, hogy megfelelő legyen a kommunikáció a gyakorlati hely és az oktatási intézmény között, hogy a tanulók olyan feladatokat kapjanak, amelyekre megfelelően felkészültek – véli Barbi és hozzáteszi, hogy a köztudatban sincs benne igazán az, hogy mit is csinál egy ifjúságsegítő. A változatosság gyönyörködtet Földi Barbara az Egyesek Ifjúsági Szervezetnél dolgozik, mely főleg ifjúságcserével foglalkozik. – Munkám során pályázatírással, az adott projektekben résztvevők felkészítésével és az után-követésükkel foglalkozom – mondja. Legutóbb például saját maga által megírt pályázattal nyert pénzt, és így tudta megcsinálni a projektet. Egyébként annak idején azért kezdett ezzel foglalkozni, mert megtetszett neki az a miliő, ami az ilyesfajta szervezeteket jellemzi. Önkéntesként kezdett dolgozni, és tulajdonképpen ezek után döntött úgy, hogy elvégez egy ilyen képzést. – Azoknak tudom ajánlani az efféle munkát, akik flexibilis személyek, könnyen alkalmazkodnak új szituációkhoz illetve emberekhez. Elfogadás, tolerancia, nyitottság: talán ez a három tulajdonság a legfontosabb az ifjúságsegítőknél – véli Barbara, majd hozzáteszi, hogy ezen kívül még a jó helyzetfelismerés, emberismeret segíthet abban, hogy jól végezzük a munkánkat. Ezeken kívül még a gyors alkalmazkodást és döntéshozást, illetve a határozottságot említi meg, mint olyan tulajdonságokat, amiknek nem árt, ha a birtokában vagyunk ezen a pályán. – A sikeres munkához ismerni kell a különböző forrásokat, azaz honnan lehet pénzt keríteni egy adott projektre, ugyanis szinte kizárólag külső forrásból lehet megtenni – mondja Barbara. Ezért aztán a pályázatírásban és a szponzorok felkeresésben kell jártasnak lenni, amit leginkább a szakmai gyakorlat során érhetünk el. – A változatosság jó ebben a szakmában. Minden nap tanulok újat, ezért fontos a nyitottság. Amikor egy új projektre kerül sor, még nem tudhatod előre, hogy kikkel fogsz együtt dolgozni – árulja el Barbi. Vagy szeretetből, vagy sehogy – Aki olyan szerencsés, hogy a forprofit szektorban talál munkát, annak jár a diplomás minimálbér. Viszont nehéz ebbe a körbe bekerülni. Ezzel szemben a nonprofit szektorba sima út vezet, de aki ebből akar megélni, annak keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy ez sikerüljön. Sokáig tart, amíg szaktekintéllyé válsz egy-egy témakörben, márpedig szinte csak így van esély a boldogulásra – mondja Barbara, és azt tanácsolja, hogy mielőtt bárki belevágna, előtte mindenképpen menjen el önkéntesnek egy olyan civil szervezethez, melynek az ifjúságsegítés a profilja. – Egyébként meg ehhez a munkához hatalmas elkötelezettség kell. Vagy szeretetből csinálod, vagy sehogy – summázza Barbi.Ugyanakkor, hogy némi konkrétummal is szolgáljunk az elhelyezkedést illetően, íme néhány lehetőség: iskolák, ifjúságsegítő civil szervezet, családsegítő szolgálat, a fiatalokkal kapcsolatba hozható hatóságok. Vannak lehetőségek, hiszen manapság általánosan elfogadott tény, hogy az ifjúság úgymond kitolódott, azaz a 14-30 éves korosztály tartozik bele – mondja Barbi, biztatja azokat, akik ifjúságsegítőként képzelik el a jövőjüket. T.G.
Elkerüli a figyelmünket a lefordítandó szöveg címe
Ez azért probléma, mert sokszor támpontot adhatna a szöveg jellegére. – Mindig nézzük meg, hogy a lefordítandó szövegnek adtak-e címet.
Éljünk a színek erejével! Színterápia a mindennapokban II.
Figyeljük meg, hogy melyek azok a színek, amelyek kedvezően hatnak ránk és használjuk ki hatásukat környezetünk alakítása során! Vásároljunk színes kiegészítőket! Egy színes párna, egy új függöny vagy terítő megváltoztathatja lakásunk hangulatát. A falak festésénél óvatosabbak legyünk! A vörös falak például, összezsugorítják a szobát, ami egy kisméretű nappali esetében nem feltétlenül előnyös. Használhatunk a lakásban színes fényforrásokat is! Figyeljük meg az utcákon a meleg, sárgás fényű nátrium lámpák milyen romantikus hangulatot árasztanak! Öltözködésünk során is érdemes odafigyelni a színekre. Ha ruhát vásárol, próbáljon fel ugyanabból a fazonból több színűt is! A legcsinosabb darab is jelentéktelenné válhat, ha nem megfelelő a színe. A maihoz hasonló borús őszi napokon javíthat közérzetünkön egy színes sál, vagy esernyő. Csempésszünk élénk színeket kiegészítőink segítségével hétköznapi, esetleg hivatali öltözékünkbe is!Nem kell azonban feltétlenül átalakítanunk ruhatárunkat, vagy lakásunkat ahhoz, hogy élvezhessük a színek kedvező hatását. Szánjunk néhány percet egy kis „színes” pihenésre! Üljünk le egy kényelmes fotelba, lazítsuk el izmainkat, lélegezzünk mélyen, egyenletesen és csukott szemmel képzeljünk el (vizualizáljunk) meleg sárgát, energikus pirosat, megnyugtató zöldet! Vagy menjünk sétálni a színekben tobzódó őszi erdőbe, ahol vár ránk a fáradt sárga és a bölcs barna!Végezetül álljon itt Rippl-Rónai-József vallomása:„… az ember- élete delének végén – sokat látott, s tán kifáradt szemével öntudatlanul is keresi a felfrissülést, s ezt a színgazdagságban találja meg…”
Éljünk a színek erejével! Színterápia a mindennapokban I.
Mindannyian tapasztaljuk, hogy a különböző színek más-más hatással vannak ránk. A színes fényeknek nemcsak hangulati hatást, de gyógyító erőt is tulajdonítanak.Az ókorban a betegek gyógyítására szolgáló kamrákat építettek, melyeknek ablakát különböző színű vásznakkal borították. A napfény elektromágneses tulajdonságai a színes vásznon átszűrődve megváltoztak, ezt használták fel az egyes betegségek gyógyítására.Az 1900-es években kísérletekkel is alátámasztották a színek élő szervezetre gyakorolt hatását.Lelki és szellemi világunkat is megmozgatják a különböző színek. Nemcsak eltérő fizikai tulajdonságaik (hullámhossz, frekvencia) miatt váltanak ki különböző érzelmi állapotokat. Mindannyiunkban más emlékeket hívnak elő, a különböző kultúrákban eltérő szimbolikus jelentéssel is bírnak. Éljünk a színek erejével! Először is kísérletezzünk velük, ismerjük meg őket! Nézzük először a napsárgát! Milyen hatással van ránk? Üdévé, derűssé tesz. Szimbolikusan e fényteli, sugárzó színhez a tudás és értelem fogalma társul. Helyezzük ezt a napsárgát halvány rózsaszín alapra és sugárzása nem érvényesül többé. Keverjük más színnel, törjük meg tisztaságát és máris az irigység, hamisság kifejezőjévé válik.A tiszta kék a mi kultúránkban a hit, a kínaiaknál a halhatatlanság szimbóluma volt. Hideg szín, ami befelé fordulásra késztet. Azok, akik kék színekkel veszik körül magukat, általában nyugodtabb vérmérsékletűek. Sötétbarnával kombinálva a kék vibrálóan elevenné válik, új értelmet nyer. A vörös meleg, tüzes, aktív szín. A harciasság és a szenvedélyes szerelem kifejezője, feketével kombinálva különösen erőteljes, drámai.Képzeljünk el egy esti randevúra igyekvő nőt szürke kosztümben! Ha ez az öltözék valakinek már eszébe jutott volna, most gyorsan lebeszélem. A partnert nehéz lenne szenvedélyre lobbantani. A fekete ruha, finom vörös kiegészítőkkel azonban biztos siker. Ha megbízható könyvelőt keresünk, a szürke öltöny imponálóbb, mint a fekete nadrág- piros ing kombináció. Milyen hatást szeretnénk elérni? Megnyugtató környezetre vágyunk? Lehangoltság ellen kellene valami? Fel akarunk tűnni újdonsült kedvesünk társaságában? Vagy korán eltűnni a cég karácsonyi rendezvényéről? Tanuljunk meg bánni a színekkel és éljünk azok erejével!
Eljárás szerinti hegesztő (az eljárás megnevezésével)
Volframelektródás gépi ívhegesztő berendezések szakszerű és biztonságos üzemeltetése, kezelése.
Elhelyezkedési Tanácsadás
alapvető célja, hogy a résztvevők átgondolják az érdeklődési körüknek, képességeiknek megfelelő és leginkább alkalmas szakmai lehetőségeket, megtervezzék konkrét, megvalósítható karriercéljaikat és megismerjék a célok eléréséhez szükséges legfontosabb módszereket és eszközöket.A tanácsadás biztosítja a résztvevő hallgatók számára azokat az ismereteket és információkat, amelyek segítségével megkezdhetik és sikeresen gyakorolhatják választott természetgyógyászati tevékenységüket.A hallgatók a tanácsadás során lehetőséget kapnak álláskeresési elképzelésük és technikájuk kialakítására, megismerkedhetnek vállalkozási és EU-s ismeretekkel.A felnőttképzési szolgáltatás tartalma az egyéni igényekhez alkalmazkodva 2 kötelező és 2 igény szerint választható modulból áll. Sorrendiségük a választott modul tartalmának megfelelően változó.
Elfeledett álmaink
Az alvás során agyunk nem pihen, lázasan dolgozik. Az agyi elektromos tevékenység megfigyelésével különböző elektromos hullámokat (agyhullámokat) detektáltak a kutatók alvás közben. Az alvás során megfigyelhető akaratlan szemmozgások alapján két alvásfázist állapítottak meg. A gyors szemmozgásokkal jellemzett REM (rapid eye movement) és a nem REM fázist. Előzőt valóban onnan lehet felismerni, hogy a csukott szemhéj mögött a szemgolyó ide-oda cikáz. A REM fázisban jelentkeznek általában az intenzív álmok, a nem REM fázis pedig a mély, pihentető alvás időszaka. Ezek a fázisok egy éjszaka során többször váltakoznak.Ha az alvó embert a REM fázisban felébresztjük szinte biztos, hogy részletesen fog emlékezni az álmára. A REM fázis után 5 perccel ébresztve, az álmok részleteit már nem tudja felidézni, 20 perccel később pedig – ahogy ezt alváskutatók kimutatták – a megkérdezettek jelentős része már csak arra emlékszik, hogy álmodott, arra azonban nem, hogy mit.Mi lehet ennek az oka? Csak azt tudjuk felidézni, amit memóriánkban rögzítettünk. Az emléknyomok rögzítése rövid, vagy hosszú időtartamra történik. Ez alapján beszélünk rövid, vagy hosszú távú memóriáról. Kutatók véleménye szerint az alvás során a hosszú távú memória nem működik. Öt percig megőrzi agyunk az álmunk emlékét, igaz már csak töredékesen. 20 perc múlva már nem emlékszünk a tartalomra, reggelre pedig már arra sem, hogy álmodtunk valamit. Elveszett álomvilágunk azonban visszahozható. Hogy hogyan? Erről írunk későbbi alvással kapcsolatos cikkünkben.
Élet az egyetemi kapukon túl: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mutatkozik be, a továbbiakban pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről és a Károli Gáspár Református Egyetemről olvashattok hasznos információkat. Elérhetőségek: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar2087 Piliscsaba, Egyetem út 1. Telefon: 06-26-375-375 vagy 06-26-577-000Web: http://www.btk.ppke.hu/ Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége A Pázmány egyetem Piliscsabán található, Budapesttől 32 kilométerre. A campus 21 hektáros területen fekszik. Ide kattintva virtuális körséta tehető a különleges épületek között: http://www.btk.ppke.hu/cikk.php?cikk=100 A leendő egyetemisták rendelkezésére áll az egyetem területén posta, bankautomata, büfék, menzák, étterem, könyv és jegyzetbolt, antikvárium és irodatechnikai üzlet is.Minden hallgató számára elérhető a 4 gépterem, és a vezetés nélküli internet használata 3 helyen biztosított. Utazás Azok a hallgatók, akik nem kérnek, vagy nem kapnak kollégiumi helyet, legtöbbször Budapestről járnak az egyetemre. A campus egyaránt megközelíthető busszal és vonattal. A vonatút nagyjából egy óra és egy havi tanuló bérlet 1800 forintba kerül. A jegy 225 forint, így kifizetődőbb inkább bérletet váltani. A buszbérlet ára 2000 forint körül mozog. A busszal utazók átlagosan 45 perc alatt érnek az egyetemre, de a rendszeres reggeli és délutáni dugók miatt sokszor késnek a járatok. A buszok a Széna térről és az Árpád hídtól indulnak. A kollégiumok Az egyetemnek saját kollégiuma nincsen, a piliscsabai kollégiumokat szerzetesrendek tartják fenn, 3 fiú- és 3 lánykollégium található a városban.További információk és árak: Fiúknak: http://sztvince.hu , Lányoknak: www.kollegiumok.net Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Nehezebb tantárgyak A bölcsészkaron a legtöbb nehézséget azok a kötelező, legtöbbször hitéleti tárgyak okozzák, amikért még kredit sem jár. (A PPKE egyházi egyetem, ezért a hallgatóknak meghatározott számú kötelező hitéleti kurzust is el kell végezniük.) Ezek közül is kiemelkedik nehézségével az általános filozófia történet és a logika. Sok fejfájás okozója még a szociálpszichológia és a 20. századi egyetemes politikatörténet is. Nyílt napok Az egyetem először november 28-án, majd január 23-án nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A program keretében lehetőség nyílik órák látogatására is, emellett pedig a látogatók hasznos információkat kaphatnak a felvételiről, az egyetemi életről és a képzési lehetőségekről. Diákmunka Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, azonban a főváros közelsége miatt a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségekbe. Hallgatóknak adható támogatások Az egyetem hallgatói pályázhatnak Közéleti Ösztöndíjra, Doktorandusz ösztöndíjra, a Bursa Hungarica ösztöndíjra, valamint a Köztársasági ösztöndíjra is. Ezek mellet az egyetem vezetése szociális támogatásban részesítheti az erre rászoruló hallgatókat. Ezt a támogatást meg kell pályázni, szükséges hozzá kereseti igazolás, elvált szülők esetén a válási nyilatkozat, esetenként közüzemi számla is. Ezeket érdemes minél hamarabb összegyűjteni. Ösztöndíj A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Ennek összege jelenleg 8.000 és 45.000 forint között mozog. Az alsó küszöb minden félévben változik, ennek függvényében a bizonyos átlagok után járó pénz összege is. A most felvételizők esetében pedig már a fejlesztési részhozzájárulás is befolyásolhatja az ösztöndíj összegét. Pénzügyek A MOT számításai szerint egy hallgatónak a Pázmányon általában ezekre a kiadásokra kell számítaniuk: A kollégium átlagosan 14000 forint (Az árak kollégiumonként változnak! ) Hazautazás: függ a Piliscsaba és lakóhely közti távolságtól és az utazások számától, itt olyan hallgatóval számoltunk, aki 140 km-re lakik az egyetemtől és hetente utazik haza vonattal: 8160 forint (50%-os jegy, négyszeri oda-vissza úttal számolva) Budapestről ingázóknak: busz-, vagy vonatbérlet a Budapest-Piliscsaba vonalra havi 1800 forint. Budapesti bérlet: 2950 forint. Albérleti díj: általában 30.000 és 40.000 forint között. Étkezés: függ a menza áraitól. Jegyzetek, könyvek: az első félévben nagyobb kiadás, szakonként változó, 10.000 forint körüli összeg, félévenként változó. Előkészítők Az intézmény Zöld év néven indított egyetemi felkészítő programot. Ennek keretében a jelentkezők alapozó képzésen vesznek részt, hogy betekintsenek az egyetemi képzés folyamatába és megalapozzák későbbi tanulmányaikat. A programot olyan jelentkezőknek ajánlják, akik az előző felvételi eljárásban nem nyertek felvételt a bölcsészképzésre, de szeretnék hasznosan eltölteni a kimaradó tanévet. Bővebb információ a tárgyakról és a díjról itt található: http://www.btk.ppke.hu/cikk.php?cikk=874 Ha megtetszett a Pázmány, akkor mindenképpen látogass el a nyílt napok valamelyikére és figyeld az egyetem honlapját is, ami folyamatosan frissül! MOT – Korpa Melinda
Élet az egyetemi kapukon túl: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar 1088 BudapestReviczky utca 4/c. Levélcím: 1461 Budapest, Pf.: 75. Web: www.kre.hu Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége Az egyetem Budapest belvárosában, a Kálvin tértől 2 perc sétára található. Ennek köszönhetően a közlekedés jó, egyaránt megközelíthető a 3-as metróval, valamint a 4-es és 6-os villamossal a Baross utcai megállótól. Az épület felújítása most fejeződik be, így az eddiginél sokkal több és korszerűbb teremben folyik majd az oktatás. Az épület közvetlen közelében található a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Hallgatói Információs Központ, egy fénymásoló szalon, valamint számos kávézó és étterem. A Ráday utca közelségének köszönhetően változatos étkezésre is van lehetőség. Az egyetem épületében található bankautomata, fénymásoló, büfé, számítógépterem és könyvtár is. Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Kollégium A bölcsészkarnak egy kollégiuma van, a Bethlen Gábor Kollégium. Az épület a XI. kerületben, a Temesvár utcában található, megközelíthető a 18-as, 59-es villamosokkal, amik az utca elején állnak meg (a 4-es metró építése miatt egyes járatok módosított útvonalon közlekednek, ezért jelenleg nincs lehetőség az egyetemet átszállás nélkül elérni). Éjszakai busz is közlekedik a környéken, a legközelebbi megálló 5 perc sétára van a kollégiumtól. A kollégium közelében található több élelmiszer bolt is. A szobák 4 ágyasak, havonta 11.000 forintba kerülnek fejenként. A közös fürdő a folyosó közepén található. Lehetőség van főzésre is, minden szinten van konyha. Nehezebb tantárgyak Szakonként itt is változó, hogy melyek a sok gondot jelentő tárgyak. A nyelvszakos hallgatóknak minden bizonnyal a nyelvi alapvizsga okozza a legtöbb fejfájást. Ez az első vagy a második év végén van és sok, folyamatos felkészülést igényel. A legjobban azokat a tárgyakat érdemes tanulni, amikből később szigorlat is várható. Nyílt nap Az egyetem 2008. Január 19-én, szombaton tart nyíltnapot. Diákmunka Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, de a városban számos helyen működik diákmunka közvetítő iroda, így a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségbe. Hallgatóknak adható támogatások A hallgatók pályázhatnak szociális támogatásra, aminek igényléséhez egy űrlapot kell kitölteni és csatolni kell többek között jövedelemigazolást, elvált szülők esetében a válási nyilatkozatot, valamint közüzemi számlákat is. Ezeket érdemes minél előbb összegyűjteni. Az egyetem minden félévben jegyzettámogatásban részesíti a hallgatókat, amit a kijelölt könyvesboltban költhetnek el. A boltban egész évben 10%-os kedvezményre jogosultak az egyetem diákjai. Lehetőség van még a Diakóniai alapból történő részesedésre, de erre csak a költségtérítéses képzésben részt vevőknek van lehetőségük. Lehet még pályázni a Köztársasági Ösztöndíjra, valamint a Bursa Hungarica-ra. Ösztöndíj A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Ennek összege jelenleg 7.000 és 49.000 forint között mozog. Az alsó küszöb minden félévben változik, ennek függvényében a bizonyos átlagok után járó pénz összege is. A most felvételizők esetében pedig már a fejlesztési részhozzájárulás is befolyásolhatja az ösztöndíj összegét. Befolyásolja még az összeget az is, hogy a hallgató milyen szakon tanul. Pénzügyek A MOT számításai szerint egy Károlis hallgatónak a következő költségekkel kell számolnia: Albérleti díj: 25.000 – 40.000 forint között, érdemes többen bérelni egy lakást. Kollégista: 11.000 forint kollégiumi díj, 2950 forint BKV bérlet, könyvek, fénymásolás: félévenként változó, első évben több, akkor 10.000 forint körül egy félévben. Utána havonta 1000 – 2000 forint lehet. Étkezés: az egyetemnek jelenleg nincs menzája, így a közeli gyorséttermek menüjének 600 forintos átlagárát vehetjük alapul. Hazautazás: egy egyetemista, aki minden héten hazautazik és 100 km-re lakik a fővárostól átlagosan 7000 forintot költ utazásra.
Élet az egyetemi kapukon túl – KRE BTK
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar 1088 BudapestReviczky utca 4/c. Levélcím: 1461 Budapest, Pf.: 75. Web: www.kre.hu Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége Az egyetem Budapest belvárosában, a Kálvin tértől 2 perc sétára található. Ennek köszönhetően a közlekedés jó, egyaránt megközelíthető a 3-as metróval, valamint a 4-es és 6-os villamossal a Baross utcai megállótól. Az épület felújítása most fejeződik be, így az eddiginél sokkal több és korszerűbb teremben folyik majd az oktatás. Az épület közvetlen közelében található a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Hallgatói Információs Központ, egy fénymásoló szalon, valamint számos kávézó és étterem. A Ráday utca közelségének köszönhetően változatos étkezésre is van lehetőség. Az egyetem épületében található bankautomata, fénymásoló, büfé, számítógépterem és könyvtár is. Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Kollégium A bölcsészkarnak egy kollégiuma van, a Bethlen Gábor Kollégium. Az épület a XI. kerületben, a Temesvár utcában található, megközelíthető a 18-as, 59-es villamosokkal, amik az utca elején állnak meg (a 4-es metró építése miatt egyes járatok módosított útvonalon közlekednek, ezért jelenleg nincs lehetőség az egyetemet átszállás nélkül elérni). Éjszakai busz is közlekedik a környéken, a legközelebbi megálló 5 perc sétára van a kollégiumtól. A kollégium közelében található több élelmiszer bolt is. A szobák 4 ágyasak, havonta 11.000 forintba kerülnek fejenként. A közös fürdő a folyosó közepén található. Lehetőség van főzésre is, minden szinten van konyha. Nehezebb tantárgyak Szakonként itt is változó, hogy melyek a sok gondot jelentő tárgyak. A nyelvszakos hallgatóknak minden bizonnyal a nyelvi alapvizsga okozza a legtöbb fejfájást. Ez az első vagy a második év végén van és sok, folyamatos felkészülést igényel. A legjobban azokat a tárgyakat érdemes tanulni, amikből később szigorlat is várható. Nyílt nap Az egyetem 2008. Január 19-én, szombaton tart nyíltnapot. Diákmunka Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, de a városban számos helyen működik diákmunka közvetítő iroda, így a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségbe. Hallgatóknak adható támogatások A hallgatók pályázhatnak szociális támogatásra, aminek igényléséhez egy űrlapot kell kitölteni és csatolni kell többek között jövedelemigazolást, elvált szülők esetében a válási nyilatkozatot, valamint közüzemi számlákat is. Ezeket érdemes minél előbb összegyűjteni. Az egyetem minden félévben jegyzettámogatásban részesíti a hallgatókat, amit a kijelölt könyvesboltban költhetnek el. A boltban egész évben 10%-os kedvezményre jogosultak az egyetem diákjai. A költségtérítéses képzésben részt vevőknek lehetőségük van a Diakóniai alapból történő részesedésre is. Lehet még pályázni a Köztársasági Ösztöndíjra, valamint a Bursa Hungarica-ra. Ösztöndíj A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Ennek összege jelenleg 7.000 és 49.000 forint között mozog. Az alsó küszöb minden félévben változik, ennek függvényében a bizonyos átlagok után járó pénz összege is. A most felvételizők esetében pedig már a fejlesztési részhozzájárulás is befolyásolhatja az ösztöndíj összegét. Befolyásolja még az összeget az is, hogy a hallgató milyen szakon tanul. Pénzügyek A MOT számításai szerint egy Károlis hallgatónak a következő költségekkel kell számolnia: Albérleti díj: 25.000 – 40.000 forint között, érdemes többen bérelni egy lakást. Kollégista: 11.000 forint kollégiumi díj, 2950 forint BKV bérlet, könyvek, fénymásolás: félévenként változó, első évben több, akkor 10.000 forint körül egy félévben. Utána havonta 1000 – 2000 forint lehet. Étkezés: az egyetemnek jelenleg nincs menzája, így a közeli gyorséttermek menüjének 500-600 forintos átlagárát vehetjük alapul. Hazautazás: egy egyetemista, aki minden héten hazautazik, és 100 km-re lakik a fővárostól, átlagosan 7000 forintot költ utazásra. Ha Te is szeretnél Károlis lenni, akkor látogass el a januári nyíltnapra és figyeld az egyetem honlapját, ahonnan új információkat kaphatsz a felvételivel és az induló képzésekkel kapcsolatban! MOT – Korpa Melinda
Élet az egyetemi kapukon túl – Ismerkedj meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával!
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar6722 Szeged, Egyetem u. 2.Web: http://www.arts.u-szeged.hu/ Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége Az egyetem Szeged központi részén fekszik, villamossal könnyen megközelíthető. A bölcsészek épületeinek közvetlen közelében található többek között a könyvtár, a Hallgatói Információ Szolgáltató iroda, valamint a jegyzetbolt is. Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Nehezebb tantárgyak Itt is, ahogy minden egyetemen, szakonként változó, hogy melyik tárgy okoz több fejfájást. A MOT kérdéseire válaszoló hallgató szerint a tárgyak félévenként, vagyis kis mennyiségben nem nehezek, de a szigorlatokra sok tanulnivaló összegyűlik. A szigorlatok a bolognai képzésben tanulókat már nem érintik, de nekik is érdemes lesz minél több kreditet felvenni, így ha még be is csúszik egy-két rosszabb jegy, minimális ösztöndíjra még mindig marad esély. Diákmunka Szegeden is működnek diákmunka közvetítő szervezetek, így ha jut elég időd az egyetem mellett egy kis pénzkeresésre, akkor ennek semmi akadálya. Hallgatóknak adható támogatások Az SzTE-BTK hallgatói is a már ismert támogatásokban részesülhetnek, így pályázhatnak többek között a Bursa Hungarica ösztöndíjra, valamint szociális támogatásra. A szociális támogatási kérelmek elbírálásánál a szociális rászorultságot veszik figyelembe, az igénylés során pedig minden megadott adatot alá kell támasztani igazolásokkal is. Így például szükség lehet kereseti igazolásra, elvált szülők esetében a válási nyilatkozatra, sőt még közüzemi számlákra is. Az igénylés menete egyetemenként változhat, de minden hallgatót idejében értesítenek a határidőről, valamint a szükséges dokumentumokról is. A szegedi egyetemisták szerencsés helyzetben vannak, hiszen a tömegközlekedéshez szükséges bérletet ingyen kapják.A hallgatók továbbá jegyzettámogatásban is részesülnek, amit a diákigazolványuk segítségével használhatnak fel az egyetem jegyzetboltjában. További információkat a támogatásokról az egyetem Hallgatói Önkormányzatának honlapján is találsz: http://www.btkhok.hu/ Kollégium Az egyetemnek több kollégiuma is van, mindegyik rendelkezik saját honlappal, ezek az egyetem központi oldaláról elérhetők: http://www.u-szeged.hu/egysegeink Pénzügyek Az általunk megkérdezett hallgató véleménye szerint egy szegedi bölcsésznek minimum 32.000 forintra van szüksége havonta. Ez a lehetőség heti 8.000 forintot szán heti kiadásokra, vagyis étkezésre, utazásra (hazautazás). Ehhez hozzáadódik a kollégiumi és albérleti díj, valamint a szórakozásra szánt összegek is. Ha megtetszett a Szegedi Tudományegyetem, vagy további kérdéseid vannak, akkor látogass el az egyetem honlapjára, ahol rengeteg hasznos információt találsz mind az egyetemi élettel, mind pedig a felvételivel kapcsolatban. MOT – Korpa Melinda
Élet az egyetemi kapukon túl – Ismerd meg a közgáz-karokat!
Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Cím: 9400 Sopron, Erzsébet u. 9. Tel/Fax: 06 99/518-257 Web: http://ktk.nyme.hu/ Nyíltnap Legközelebb januárban látogathatsz el az egyetem közgazdaságtudományi karára. A program részeként a dékán helyettes köszönti a vendégeket, majd a Tanulmányi Osztály munkatársai mutatják be az egyetemen induló szakokat, valamint az egyetem felépítését. A Hallgatói Önkormányzat képviselői közvetlenebb, az egyetemi élethez kapcsolódó tájékoztatóval várnak benneteket. Diákmunka Ha szeretnél egy kis plusz pénzt, akkor ebben is segít neked a Hallgatói Önkormányzat, valamint a Diákcentrum, aminek a honlapját itt találod: http://dc.ktk.nyme.hu/ Ide kattintva érheted el a HÖK honlapját, ahol máris tájékozódhatsz a munkalehetőségekről: http://hok.ktk.nyme.hu/ Az egyetemen a faliújságon is számos állásajánlat vár a hallgatókra, amik között komolyabb gyakornoki programok is szerepelnek. Támogatások A támogatás igénylésének a feltétele, hogy az igénylő államilag finanszírozott képzésben vegyen részt. A szociális támogatás esetében az elbírálás pontrendszer alapján történik. Az, hogy mennyi pénzt és hány tanuló kap, az attól függ, hogy az adott szemeszterben mennyi pénz áll rendelkezésre erre a célra. Igényelhető még a Bursa Hungarica ösztöndíj is, de ez az önkormányzatokon keresztül kérhető. Az egyetem felszereltsége A Közgazdaságtudományi kar különálló épülettel rendelkezik, amit nem régen újítottak fel. Az épület közelében van könyvesbolt, ahol a jegyzettámogatások is beválthatók, valamint számítógép terem is. Található itt még egy kisebb könyvtár is. Az kar épülete könnyen megközelíthető. Nehéz tantárgyak Mivel a bolognai-képzésben már nem kell, hogy a szigorlatok miatt fájjon a fejed, elég lesz, ha a matematikával küzdesz, hiszen ezen a karon ez szokott nehézséget okozni. Ösztöndíj A Hallgatói Önkormányzattól megtudtuk, hogy 3,51-es átlag felett a hallgatók már kapnak ösztöndíjat, aminek az összege szemeszterenként változó. Akinek 3,51-es az átlaga, az alapösztöndíjat kap, ami 5900 forintot jelent havonta. Efelett tizedenként változnak az összegek. Pénzügyek Becsléseink szerint egy kollégista hallgató a NyME-n minimum 30.000 és 40.000 forint körüli összegből gazdálkodhat havonta. A kollégiumi díjak 10.000 és 15.000 forint körül vannak. Az albérletben lakók ennél több pénzt kell, hogy félre tegyenek havonta a kiadásaikra. Érdemes egy lakást többen bérelni, így a költségek megoszlanak. Ha teheted, akkor minél hamarabb kezdj tájékozódni a városban található albérletek és egyéb szálláshelyek árairól! A közelgő téli szünetben is látogasd meg az egyetem honlapját, ahol új információk várnak, hiszen hamarosan itt van Február közepe, amikor döntened kell, hogy melyik intézményeket jelölöd meg a felvételi jelentkezési lapodon! MOT – Korpa Melinda
Élet az egyetemi kapukon túl – Bemutatkozik az ELTE Bölcsészettudományi Kara
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A. Telefon: +36-1/411-6500, vagy 485-5200 Web: http://eltebtk.aspnet.hu/ Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége Az egyetem könnyen megközelíthető, a 2-es metró Astoria megállójának közvetlen közelében van. De számos busz is az épülethez közel áll meg. A campuson üzemel menza, jegyzetbolt, könyvtár, valamint számítógép terem is. A megkérdezett diákok elégedettek a szolgáltatásokkal, bár a gépterem lehetne jobban felszerelt is. A menza kínálata jó, de az egyetem központi fekvése miatt a környéken számos gyorsétterem is a hallgatók rendelkezésére áll. A környéken több felsőoktatási intézmény is van, így könyvesboltokból sincs hiány. A kikapcsolódásra vágyók több kávézó közül is választhatnak az egyetem közelében. Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Az általunk megkérdezett elsőéves diákok még nem rendelkeznek pontos információval arról, hogy a következő tanévben mennyit kell majd fizetniük. Kollégium Az egyetemnek több kollégiuma is van, ezek a város különböző pontjain helyezkednek el. A szobák ára megközelítőleg 8.000 forint körül van havonta. A kollégiumok saját honlapjai képekkel és információkkal itt érhetők el: https://kollegium.elte.hu/ Nehezebb tantárgyak A MOT kérdéseire válaszoló elsőéves hallgató véleménye szerint azokból a tárgyakból nehéz vizsgázni, amiket unalmasan adnak elő, nem pedig a bonyolultabbakból. A bolognai képzésben már nincsen szigorlat, csak a 6. szemeszter végén egy záróvizsga. Ha mégis akad olyan tárgy, amit több féléven át kell tanulnod, akkor a vizsgán csak az utolsó félévben tanultakról kell számot adnod. Nyílt nap A bölcsészettudományi kar 2008. január 25-én várja a felvételizőket. A nyílt napon tájékoztatókkal, a felvételi eljáráshoz kapcsolódó hasznos információkkal várják az érdeklődőket. Diákmunka Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, de a városban számos helyen működik diákmunka közvetítő iroda, így a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségbe. Hallgatóknak adható támogatások Az egyetem hallgatói támogatásokban részesülhetnek, amik közül a legismertebb a szociális támogatás. Ezt rászorultság alapján kapják a hallgatók, összege 4.000 és 7.000 forint közé tehető havonta. Az elbírálásnál figyelembe veszik a pályázó családi körülményeit (nagycsaládos, árva, félárva, egyedülálló szülő neveli), kereseti igazolást és sokszor közüzemi számlákat is kérnek. Ezeket érdeme minél előbb összegyűjteni. A pályázatok beadásának határidejéről és a pontos feltételekről az egyetem tájékoztatja a hallgatókat. Ösztöndíj A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek, amelynek összege a félévi és év végi tanulmányi átlagtól függ. A jelenlegi pontos díjakról nem kaptunk információt, az összegek minden félévben változnak. Pénzügyek Az egyetemi élet a fővárosba a legdrágább. A MOT kérdéseire válaszoló diákok között volt kollégista és budapesti diák is. Véleményük szerint a havi költségek nagysága függ attól, hogy éppen a szemeszter melyik részében járunk, hogy egy család mennyit szán a tanulmányokra, valamint attól, hogy valakinek mennyire nagyok az igényei. Becslésünk szerint egy hónapban minimum 30.000-50.000 forintra lehet szüksége egy egyetemistának. Ha további kérdéseid vannak az ELTE-vel kapcsolatban, akkor látogass el az intézmény honlapjára, valamint a nyílt napra, ahol biztosan választ fogsz kapni minden felmerülő kérdésre! MOT – Korpa Melinda
Élet az egyetemi kapukon túl
Elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mutatkozik be, a továbbiakban pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről és a Károli Gáspár Református Egyetemről olvashattok hasznos információkat. Elérhetőségek: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar2087 Piliscsaba, Egyetem út 1. Telefon: 06-26-375-375 vagy 06-26-577-000Web: http://www.btk.ppke.hu/ Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége A Pázmány egyetem Piliscsabán található, Budapesttől 32 kilométerre. A campus 21 hektáros területen fekszik. Ide kattintva virtuális körséta tehető a különleges épületek között: http://www.btk.ppke.hu/cikk.php?cikk=100 A leendő egyetemisták rendelkezésére áll az egyetem területén posta, bankautomata, büfék, menzák, étterem, könyv és jegyzetbolt, antikvárium és irodatechnikai üzlet is.Minden hallgató számára elérhető a 4 gépterem, és a vezetés nélküli internet használata 3 helyen biztosított. Utazás Azok a hallgatók, akik nem kérnek, vagy nem kapnak kollégiumi helyet, legtöbbször Budapestről járnak az egyetemre. A campus egyaránt megközelíthető busszal és vonattal. A vonatút nagyjából egy óra és egy havi tanuló bérlet 1800 forintba kerül. A jegy 225 forint, így kifizetődőbb inkább bérletet váltani. A buszbérlet ára 2000 forint körül mozog. A busszal utazók átlagosan 45 perc alatt érnek az egyetemre, de a rendszeres reggeli és délutáni dugók miatt sokszor késnek a járatok. A buszok a Széna térről és az Árpád hídtól indulnak. vonatok: www.elvira.hu buszok: www.volan.hu A kollégiumok Az egyetemnek saját kollégiuma nincsen, a piliscsabai kollégiumokat szerzetesrendek tartják fenn, 3 fiú- és 3 lánykollégium található a városban.További információk és árak: Fiúknak: http://sztvince.hu , Lányoknak: www.kollegiumok.net Tandíj 2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit. Nehezebb tantárgyak A bölcsészkaron a legtöbb nehézséget azok a kötelező, legtöbbször hitéleti tárgyak okozzák, amikért még kredit sem jár. (A PPKE egyházi egyetem, ezért a hallgatóknak meghatározott számú kötelező hitéleti kurzust is el kell végezniük.) Ezek közül is kiemelkedik nehézségével az általános filozófia történet és a logika. Sok fejfájás okozója még a szociálpszichológia és a 20. századi egyetemes politikatörténet is. Nyílt napok Az egyetem először november 28-án, majd január 23-án nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A program keretében lehetőség nyílik órák látogatására is, emellett pedig a látogatók hasznos információkat kaphatnak a felvételiről, az egyetemi életről és a képzési lehetőségekről. Diákmunka Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, azonban a főváros közelsége miatt a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségekbe. Hallgatóknak adható támogatások Az egyetem hallgatói pályázhatnak Közéleti Ösztöndíjra, Doktorandusz ösztöndíjra, a Bursa Hungarica ösztöndíjra, valamint a Köztársasági ösztöndíjra is. Ezek mellet az egyetem vezetése szociális támogatásban részesítheti az erre rászoruló hallgatókat. Ezt a támogatást meg kell pályázni, szükséges hozzá kereseti igazolás, elvált szülők esetén a válási nyilatkozat, esetenként közüzemi számla is. Ezeket érdemes minél hamarabb összegyűjteni. Ösztöndíj A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Ennek összege jelenleg 8.000 és 45.000 forint között mozog. Az alsó küszöb minden félévben változik, ennek függvényében a bizonyos átlagok után járó pénz összege is. A most felvételizők esetében pedig már a fejlesztési részhozzájárulás is befolyásolhatja az ösztöndíj összegét. Pénzügyek A MOT számításai szerint egy hallgatónak a Pázmányon általában ezekre a kiadásokra kell számítaniuk: A kollégium átlagosan 14000 forint (Az árak kollégiumonként változnak! ) Hazautazás: függ a Piliscsaba és lakóhely közti távolságtól és az utazások számától, itt olyan hallgatóval számoltunk, aki 140 km-re lakik az egyetemtől és hetente utazik haza vonattal: 8160 forint (50%-os jegy, négyszeri oda-vissza úttal számolva) Budapestről ingázóknak: busz-, vagy vonatbérlet a Budapest-Piliscsaba vonalra havi 1800 forint. Budapesti bérlet: 2950 forint. Albérleti díj: általában 30.000 és 40.000 forint között. Étkezés: függ a menza áraitól. Jegyzetek, könyvek: az első félévben nagyobb kiadás, szakonként változó, 10.000 forint körüli összeg, félévenként változó. Előkészítők Az intézmény Zöld év néven indított egyetemi felkészítő programot. Ennek keretében a jelentkezők alapozó képzésen vesznek részt, hogy betekintsenek az egyetemi képzés folyamatába és megalapozzák későbbi tanulmányaikat. A programot olyan jelentkezőknek ajánlják, akik az előző felvételi eljárásban nem nyertek felvételt a bölcsészképzésre, de szeretnék hasznosan eltölteni a kimaradó tanévet. Bővebb információ a tárgyakról és a díjról itt található: http://www.btk.ppke.hu/cikk.php?cikk=874 Ha megtetszett a Pázmány, akkor mindenképpen látogass el a nyílt napok valamelyikére és figyeld az egyetem honlapját is, ami folyamatosan frissül! MOT – Korpa Melinda
Élelmiszeripari technikus – OKJ leírás
OKJ-szám: 54 541 01Betölthető foglalkozás: Élelmiszeripari technikus FEOR 3113 Képzési idő: 2 év (felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságElágazások** Bor- és pezsgőgyártó technikus* Cukoripari technikus* Dohányipari technikus* Édesipari technikus* Élelmiszer-higiénikus* Erjedés- és üditőitalipari technikus* Hús- és baromfiipari technikus* Malom- és keveréktakarmány-ipari technikus* Sütő- és cukrászipari technikus* Tartósítóipari technikus* Tejipari technikusÉlelmiszer-ipari üzemekben, laboratóriumokban önállóan vagy mérnöki irányítással az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi vizsgálatában, átvételében, tisztításában, osztályozásában, hűtésében, feldolgozásában, a tárolás és csomagolás munkáiban vesz részt.Feladatai:* az élelmiszerek fizikai sajátosságainak és kémiai összetételének meghatározása * az áruk mennyiségi és minőségi átvételénél a mérőeszközök kezelése * melegítés, hűtés, oldatkészítés, extrahálás, lepárlás, ülepítés, desztillálás, sűrítés, erjesztés, szűrés, főzés, sterilizálás, adagolás, csomagolás és az élelmiszergyártásban előforduló egyéb alapműveletek végzése, irányítása * a napi gépápolási, beállítási, karbantartási, higiéniai, takarítási és egyszerűbb javítási feladatok elvégzésének szervezése és irányítása * az anyagnormák mérésekkel történő pontosítása, az eredményekről grafikonok és diagramok készítése, a tevékenység naplózása * az elkészült élelmiszerek mintavétele és meghatározott szempontok szerinti vizsgálata * a receptek, technológiai utasítások, környezetvédelmi és munkavédelmi előírások betartatása * a gyártmányfejlesztésben kisebb részfeladatok ellátása Jellemző munkakörök:* Bor- és üdítőital-ipari technikus * Borászati technikus * Cukoripari technikus * Dohányipari technikus * Húsipari technikus * Növényolaj-ipari technikus * Sütő- és cukrásztechnikus * Szeszipari technikus * Tartósítóipari technikus * Tejipari technikus Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:2113 Élelmiszer-ipari mérnökMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
Élelmiszer-ipari mikorbiológiai laboráns
A mikrobiológiai laboráns teljes munkaidejében könnyű fizikai munkát végez. A laboratóriumban folyamatosan gőzök és gázok hatásainak van kitéve a laboráns. Képesnek kell lennie a laboránsnak arra, hogy előírásokból, receptekből laboratóriumi alapműveleteket elvégezzen.
Élelmiszer-ipari laboráns
Az élelmiszer-ipari laboráns teljes munkaidejében könnyű fizikai munkát végez. A laboratóriumban folyamatosan gőzök és gázok hatásainak van kitéve. A laboránsnak önállóan kell laboratóriumi alapműveleteket előírásokból, receptekből elvégezni.
Élelmiszeripari gépsor- és rendszerüzemeltető – OKJ leírás
Élelmiszeripari gépsor- és rendszerüzemeltető Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 33 521 02Betölthető foglalkozás: Élelmiszergyártó gépkezelő FEOR 8111 Képzési idő: Legfeljebb 1200 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: 10. évfolyam elvégzései Egyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Cukoripari gépkezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Csomagológép-kezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Dohánytermékgyártási gépkezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Élelmiszeripari gépkezelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Élelmiszeripari készülék kezelője (középszintű, 8. évfolyam után)- Növényolaj-gyártógép kezelője (középszintű, 8. évfolyam után)- Palackozógép-kezelő (iskolai végzettség nincs előírva)Az élelmiszergyártás legkülönbözőbb területein (hús, tej, gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök feldolgozása, édesipari, sütőipari termékek készítése) felügyeli és kiszolgálja az automatizált gépi berendezéseket.Feladatai:* a technológiai előírások és a kezelési utasítás betartása * a gyártási technológia jól körülhatárolt részfeladatának (tisztítás, aprítás, lényerés, sütés, főzés, hűtés, csomagolás stb.) elvégzése * a rábízott gépek, berendezések ápolása, tisztítása, sterilizálása * a gyártási folyamat zavartalanságának biztosítása, a gépek alapanyaggal való ellátása * a rábízott berendezések működésének felügyelete és a szükséges beavatkozások elvégzése (dugulás, torlódás megszüntetése, élelmiszerbe került idegen anyagok eltávolítása, megváltozott gyártási paraméterek, hőmérséklet, nyomás visszaállítása stb.) Jellemző munkakörök:* Baromfidörzsgép-kezelő * Cukorgyártósori gépkezelő * Cukorrépaszelet-szárító kezelője * Csokoládéadagoló-gép kezelője * Csokoládéöntő-gép kezelője * Csokoládétáblázó-gép kezelője * Desszertvágógép kezelője * Édesipari formázógép-kezelő * Élelmiszer-ipari autoklávkezelő * Konzervipari automatagépcsoport-kezelő * Konzervipari porítógép-kezelő * Konzervipari szárítógép-kezelő * Konzervipari szárítógép-kiszolgáló * Melaszcukortalanító berendezés kezelője * Szárítógép-kezelő * Tartósítóipari hűtőgépkezelő * Termosztátkezelő * Tojástörőgép-kezelő * Vajköpülő félautomata gép kezelője Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7212 Tartósítóipari munkás, gyümölcs-, zöldségfeldolgozó7213 Növényolajgyártó7214 Tejfeldolgozó7215 Malomipari munkás7216 Sütő-, tésztaipari munkás, pék7217 Cukoripari munkás7218 Édesipari termékgyártóMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Iskolák, ahol tanulhatod:
Élelmiszer-ipari gépésztechnikus
A munkaterület 3, egymástól jól elhatárolható részre osztható:1. Az élelmiszertermelésben: a technológiai folyamatok műszaki feltételeinek biztosítása (üzemeltetése, folyamatirányítás, karbantartás).2. Az élelmiszer-ipari üzemek telepítésénél: a technológiai berendezések szerelési és beüzemelési munkáinak végzése, közvetlen irányítása és a fejlesztési feladatok ellátása.3. Az élelmiszer-ipari gépek és berendezések gyártásánál az alábbi szakterületek: anyagbeszerző, kísérleti üzemi beosztott technikus, gyártáselőkészítő, részlettervező és a minőségbiztosítási feladatainak ellátása.
Élelmiszer-ipari gépész
Az élelmiszeripari gépek, berendezések szakszerű vonalba állítását, beállítása, üzemeltetése, hibamegállapítása a gépkönyvek, műszaki előírások alapján.Az általános lakatos szakmai ismeretek körében megoldható karbantartási, javítási munkák ellátása, az élelmiszeripari sajátosságok figyelembevételével.
Élelmiszer analitikus technikus
Veszélyes üzem, tűz- és robbanásveszély minden laboratóriumi tevékenységnél előfordulhat.A végzett szakember önálló hatáskörrel vesz részt:- az élelmiszerek vizsgálatával foglalkozó laboratóriumok munkájában és az analitikai vizsgálati eredményekre alapozott komplex minősítésben.
Élelmezésvezető – OKJ leírás
Élelmezésvezető Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 811 01Betölthető foglalkozás: Egyéb vendéglátóipari foglalkozás FEOR 5129 Képzési idő: Legfeljebb 1200 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségi Egyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságIde tartoznak az 512-es alcsoportból a máshová nem sorolható vendéglátó-ipari foglalkozások.Jellemző munkakörök:* Lángossütő * Lovastúra-vezető * Pecsenyesütő, halsütő * Vendéglátó-ipari alkalmazott * Vendéglátó-ipari bevásárló Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.) Iskolák, ahol tanulhatod:
Élelmezésvezető
Az élelmezésvezető a műszaki és személyi feltételek ismeretében szervezi, irányítja és ellenőrzi az élelmezési üzem munkáját. Foglalkoztatható: — bölcsődék élelmezési üzemeiben, — csecsemőotthonok élelmezési üzemeiben, — kórházak = élelmezési üzemeiben, amennyiben nincs mód dietetikus alkalmazására élelmezésvezető munkakörben, = befejező — tálaló konyháiban, — gyermekotthonok élelmezési üzemeiben, — szociális otthonok élelmezési üzemeiben, — gondozási központok élelmezési üzemeiben, — önkormányzatok központi élelmezési üzemeiben, — óvodák élelmezési üzemeiben, — iskolák élelmezési üzemeiben, — öregek napközi otthonai élelmezési üzemeiben, — népkonyhák élelmezési üzemeiben, — munkahelyek élelmezési üzemeiben. Munkakörében — a biológiai igények, a higiéniás és gazdasági-ügyviteli előírások figyelembevételével — végzi az ellátottak szakszerű élelmezését: — meghatározza az energia- és tápanyagszükségletet, — étlapot tervez, — különböző ételkészítési technológiák alkalmazásával különböző étrendeket készíttet. Munkáját hivatásként gyakorolja, a szakmai, etikai, jogi normákat betartja. Továbbképző programokon vesz részt.
Élelmezés menedzser
Az élelmezési menedzser munkakörében vezetői, szervezői, koordináló, ellenőrző feladatokat lát el, különböző élelmezési feladatokat ellátó szervezeti és/vagy funkcionális egységekben. A szervezet munkafolyamatainak, fejlesztési stratégiájának megfelelően látja el feladatát, illetve érvényesíti érdekeit. Tevékenységét az alábbi munkahelyeken látja el: 3.1. A társadalmi étkeztetés területén – csecsemőotthonokban, – bölcsődékben, – óvodákban, – napközi otthonos óvodákban, – gyermekotthonokban, – oktatási intézményekben, – általános iskolai napközi otthonokban, – menzán, – általános és középiskolai diákotthonokban, – kollégiumokban, – gondozási központokban, – szociálisan rászorulók étkeztetésében, – házi segítségnyújtásban, – családsegítésben, – pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményeiben, – bentlakást nyújtó intézményekben, – rehabilitációs nappali ellátást nyújtó intézményekben, – szociális konyhákban vagy népkonyhákban. 3.2. Egészségügyi ellátás területén Egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények központi és befejező-tálaló konyháiban. 3.3. Fegyveres testületek és sportolók élelmezésében. 3.4. Munkahelyi és üzemi étkeztetésben. 3.5. Vendéglátásban.
Elektronikai technikus – OKJ leírás
- szeptember 1-től már nem lesz érvényes, mert életbe lép az új OKJ! OKJ-szám: 54 523 01Betölthető foglalkozás: Gyengeáramú villamosipari technikus FEOR 3121 Képzési idő: 2 év (felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiÖnállóan vagy mérnöki irányítással a távközlés, műszer- és irányítástechnika, elektronika, mikrohullámú technika, rádiótechnika, számítástechnika és navigáció berendezéseinek létrehozásában és üzemeltetésében vesz részt.Feladatai:* az elektronikus alkatrészek, készülékek és berendezések gyártásának szervezése, a felügyelete alá tartozó munkások szakmai irányítása, a zavartalan alapanyag-ellátás biztosítása és a gyártási feltételek folyamatos fenntartása * az elektronikus rendszerek telepítése, üzembe helyezése, karbantartása, a működésükben bekövetkező üzemzavarok okának meghatározása, a hiba kijavítása * a számítógép-alapú rendszereket működtető szoftverek és az elektronikus áramkörök (digitális, analóg) fejlesztésében nyomtatott áramkörök tervezése, a prototípus elkészítése, a tervezett műszaki paraméterek méréssel történő ellenőrzése és egyéb részfeladatok ellátása * az új termékek gyártásának figyelemmel kísérése és a kezdeti problémák (típushibák, technológiai és dokumentációs hiányosságok stb.) jelzése, kiküszöbölésének előmozdítása Jellemző munkakörök:* Elektronikai technikus * Híradástechnikai technikus * Műszer- és irányítástechnikai technikus * Radarberendezés-technikus * Rádiótechnikus * Szabályozástechnikai technikus * Számítástechnikus * Távközlési technikus Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:2121 Gyengeáramú villamosmérnök3118 Erősáramú villamosipari technikus3151 Energiagazdálkodó5234 Távközlési foglalkozású7443 ElektroműszerészMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
Elektronikai műszerész 1 – OKJ leírás
- szeptember 1-től már nem lesz érvényes, mert életbe lép az új OKJ! OKJ-szám: 31 582 09Betölthető foglalkozás: Vezeték- és csőhálózat-szerelő FEOR 7621 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óraTanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: 10. évfolyam elvégzései Egyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságElágazások** Energiahasznosító berendezés szerelője* Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő* Központifűtés- és csőhálózat-szerelő* Vízvezeték- és vízkészülék-szerelőRész-szakképesítések- Duguláselhárító (középszintű, 8. évfolyam után)- Karbantartó, csőszerelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Műanyagcső-szerelő (középszintű, 8. évfolyam után)- Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó (középszintű, 8. évfolyam után)Folyadék, légnemű anyagok, valamint apróra zúzott szilárd anyagok szállítására szolgáló csővezetékeket, vezetékhálózatokat és ezeket kiszolgáló berendezéseket épít, állít és szerel össze, valamint javít és karbantart.Feladatai:* lakó- és középületek, valamint ipari létesítmények hőközpontjainak szerelése, távhővezetékek megépítése, a létesítmények belső fűtési rendszereinek kialakítása, a távfűtési rendszerhez csatlakoztatása, valamint ezek karbantartása és javítása * fűtő- és hűtőberendezések, melegvíz-szolgáltató berendezések, klímaberendezések szerelése, üzembe helyezése, karbantartása és javítása * vízvezetékrendszerek létesítése, vízberendezési tárgyak bekötése, üzembe helyezése, ellenőrzése, karbantartása és javítása * szivattyúk, melegvíztermelő berendezések szerelése, karbantartása * gázvezetékek kiépítése és az ezekhez tartozó berendezések és készülékek bekötése, üzembe helyezése, beszabályozása, karbantartása és javítása * különböző ipari létesítmények, üzemek, kórházak, laboratóriumok stb. technológiai csőhálózatának, vezetékrendszerének építése, a kapcsolódó berendezések, műszerek szerelése, a rendszer üzemben tartása és javítása * tervek tanulmányozása, anyagok válogatása, méretre vágása, menetek metszése, hegesztés, szerelés, ellenőrzés Jellemző munkakörök:* Csővezeték-szerelő * Gázvezeték- és -készülék-szerelő * Központifűtés- és csőhálózat-szerelő * Technológiai szerelő * Vízvezeték- és -készülék-szerelő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7421 Lakatos7644 Csővezeték-építőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni. Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
Elektronikai műszerész
Áramköri egységekből készülék összeállítása, élesztése és műszeres bemerése. Az elektronikus berendezések hibáinak megállapítása, hibás egységek javítása vagy új egységek beépítése és gyári előírás szerinti beállítása. A javított és beállított berendezés biztonságtechnikai ellenőrzése.
Elektromos gép- és készülékszerelő – OKJ leírás
OKJ-szám: 31 522 01Betölthető foglalkozás: Villamossági szerelő FEOR 7445 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasság7445 Villamossági szerelőSzereli, javítja és ellenőrzi a villamos energia előállítására, elosztására és felhasználására szolgáló erősáramú berendezéseket (transzformátorok, villamos forgógépek, villamos kapcsolóberendezések, távvezetékek, kábelhálózatok, fázisjavító eszközök stb.).Feladatai:* a villamos energia továbbítására és elosztására szolgáló távvezeték- vagy kábelhálózat kiépítése * a hálózat működtetéséhez szükséges elosztószekrények, transzformátorok, kapcsolóberendezések, védelmi automatikák, fázisjavító eszközök, mérőváltók, feszültség-, áram- és fogyasztásmérő műszerek felszerelése és javítása * a túlterhelés vagy az elöregedett szigetelés miatt leégett transzformátorok, villamos forgógépek (egyenáramú kommutátoros gépek, szinkrongépek, aszinkrongépek stb.) felújítása * műszaki rajzok alapján villamos berendezések tekercselésének elkészítése és a tekercselések bekötése * a villamos gépek és a hálózat közé teljesítményelektronikai eszközöket (egyenirányító hidak, inverterek, fordulatszám-szabályozó automatikák stb.) beépítése * a targoncák, szükségáramforrások működtetéséhez használt akkumulátorok karbantartása * transzformátorok, villamos forgógépek, világítástechnikai eszközök és képcsövek előállítása Jellemző munkakörök:* Akkumulátor- és szárazelem-szerelő * Akkumulátorkészítő * Akkumulátortöltő, -javító * Armatúratekercselő * Áramszolgáltatói hálózatszerelő * Bandázsoló * Bányaelektro-lakatos * Bányakábel- és tömlővezeték-szerelő * Bányavillamossági szerelő * Elektromoshűtőgép-szerelő * Elektroncső-, képcső- és fényforrásszerelő * Háztartásigép-szerelő * Ipari villamoskészülék-szerelő * Izzószál-tekercselő * Jelfogó-tekercselő * Jelzőberendezés- és tartozékszerelő * Kis-, közép- és nagyfeszültség alatt munkát végző szerelő * Kis-, közép- és nagyfeszültségű kábel szerelője * Kis-, közép- és nagyfeszültségű villamos hálózat szerelője * Önálló hálózatkezelő * Szabadvezetéki villanyszerelő * Szárazelem-szerelő * Tekercskötöző * Tekercselő * Tekercsszigetelő * Transzformátortekercselő * Világítótest-szerelő * Villamosgép-, motor- és -készülék-szerelő * Villamosgép-tekercselő * Villamoshálózati távvezeték- és kábelszerelő * Villamosművi (erőművi állomási) villamos kapcsolóberendezés szerelője * Villamosművi fogyasztásmérő-javító, -szabályozó * Villamosművi szekunderszerelő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7624 Villanyszerelő8193 Gyártósori összeszerelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
Elektromechanikai műszerész – OKJ leírás
OKJ-szám: 33 521 01Betölthető foglalkozás: Elektroműszerész FEOR 7443 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: 10. évfolyam elvégzéseEgyéb feltétel: szakmai alkalmasságElektromos és ügyviteltechnikai készülékek, berendezések és műszerek bemérését, javítását és karbantartását végzi.Feladatai:* a gyártott készülékek nyomtatott áramköri kártyáinak bemérése * a kártya rajzszáma alapján a bemérési útmutató, az elvi kapcsolási rajz és a beállításhoz szükséges villamos műszerek kivételezése * a bemérési útmutató alapján a mérési elrendezés összeállítása, a szükséges mérések előírás szerinti elvégzése * az előírtaktól eltérő mérési eredmények esetén a hibák megkeresése és megszüntetése (hidegforrasztások, fóliaszakadások és zárlatok, hibás alkatrészek stb.) * villamos műszerek és külön az adott kártyához kifejlesztett bemérő készülék segítségével a hangolható áramköri elemek (potenciométer, hangolható induktivitások és kondenzátorok stb.) beállítása * a szervizkönyv útmutatásai alapján a meghibásodott készülékek részegységeinek tesztelése, a hiba behatárolása és a készülék javítása * olyan helyeken, ahol a folyamatos üzem és az üzembiztonság meghatározó fontosságú, felügyeleti, megelőző karbantartó feladatok ellátása (villamos erőművekben, alállomásokon a félvezetős, illetve a relés automatikák állandó működésének biztosítása stb.) * különféle gépjárművek villamos berendezéseinek műszeres ellenőrzése, beszabályozása, javítása és karbantartása * ügyviteltechnikai készülékek beüzemelése, javítása, karbantartása (pl. fénymásoló, számítógép, fax, pénztárgép) Jellemző munkakörök:* Automatikai műszerész * Autóvillamossági szerelő műszerész * Bemérő (elektronikai berendezés) * Elektronikusirodagép-szerelő műszerész * Elektronikusműszer-javító műszerész * Gépjármű-villamossági műszerész * Háztartás-elektronikai műszerész * Irodagép-szerelő műszerész * Járműelektronikai műszerész * Járművillamossági szerelő (hajó-, mozdony-, repülőgép-) * Kötöttpályás jármű villamossági szerelője * Mechatronikai műszerész * Mezőgazdasági jármű elektromossági műszerésze * Pénztárgépműszerész * Sokszorosítógép-műszerész * Ügyviteltechnikai műszerész * Vezérlőberendezés-műszerész * Villamosautomatikai műszerész * Villamos jármű elektroműszerésze Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7444 Rádió-, televízió- és számítástechnikai műszerész8193 Gyártósori összeszerelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
Elektrolakatos és villamossági szerelő – OKJ leírás
Elektrolakatos és villamossági szerelő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 544 02Betölthető foglalkozás: Villamossági szerelő FEOR 7445 Képzési idő: Legfeljebb 800 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaiEgyéb feltétel: pályaalkalmasság és egészségügyi alkalmasságSzereli, javítja és ellenőrzi a villamos energia előállítására, elosztására és felhasználására szolgáló erősáramú berendezéseket (transzformátorok, villamos forgógépek, villamos kapcsolóberendezések, távvezetékek, kábelhálózatok, fázisjavító eszközök stb.).Feladatai:* a villamos energia továbbítására és elosztására szolgáló távvezeték- vagy kábelhálózat kiépítése * a hálózat működtetéséhez szükséges elosztószekrények, transzformátorok, kapcsolóberendezések, védelmi automatikák, fázisjavító eszközök, mérőváltók, feszültség-, áram- és fogyasztásmérő műszerek felszerelése és javítása * a túlterhelés vagy az elöregedett szigetelés miatt leégett transzformátorok, villamos forgógépek (egyenáramú kommutátoros gépek, szinkrongépek, aszinkrongépek stb.) felújítása * műszaki rajzok alapján villamos berendezések tekercselésének elkészítése és a tekercselések bekötése * a villamos gépek és a hálózat közé teljesítményelektronikai eszközöket (egyenirányító hidak, inverterek, fordulatszám-szabályozó automatikák stb.) beépítése * a targoncák, szükségáramforrások működtetéséhez használt akkumulátorok karbantartása * transzformátorok, villamos forgógépek, világítástechnikai eszközök és képcsövek előállítása Jellemző munkakörök:* Akkumulátor- és szárazelem-szerelő * Akkumulátorkészítő * Akkumulátortöltő, -javító * Armatúratekercselő * Áramszolgáltatói hálózatszerelő * Bandázsoló * Bányaelektro-lakatos * Bányakábel- és tömlővezeték-szerelő * Bányavillamossági szerelő * Elektromoshűtőgép-szerelő * Elektroncső-, képcső- és fényforrásszerelő * Háztartásigép-szerelő * Ipari villamoskészülék-szerelő * Izzószál-tekercselő * Jelfogó-tekercselő * Jelzőberendezés- és tartozékszerelő * Kis-, közép- és nagyfeszültség alatt munkát végző szerelő * Kis-, közép- és nagyfeszültségű kábel szerelője * Kis-, közép- és nagyfeszültségű villamos hálózat szerelője * Önálló hálózatkezelő * Szabadvezetéki villanyszerelő * Szárazelem-szerelő * Tekercskötöző * Tekercselő * Tekercsszigetelő * Transzformátortekercselő * Világítótest-szerelő * Villamosgép-, motor- és -készülék-szerelő * Villamosgép-tekercselő * Villamoshálózati távvezeték- és kábelszerelő * Villamosművi (erőművi állomási) villamos kapcsolóberendezés szerelője * Villamosművi fogyasztásmérő-javító, -szabályozó * Villamosművi szekunderszerelő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:7624 Villanyszerelő8193 Gyártósori összeszerelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.) Iskolák, ahol tanulhatod:
E-learning tananyagfejlesztők: modern szakma a tanítás jegyében
- Rengeteg szempontot figyelembe kell vennem a munkám során, de éppen ez az izgalmas benne. Elég érdekes a tananyag a diákok számára, fenntartja az érdeklődésüket? Tartalmazza azokat a képeket, animációkat és videókat, amelyek a hatékony tanuláshoz szükségesek? Megfelelően van megfogalmazva a szöveg, nem túl tömény egy-egy szakasz a tanulók számára, és vajon van benne elegendő ellenőrző kérdés és feladat? Amikor olyan e-learning tananyaggal készülsz el, amely minden fontos kritériumnak megfelel, az nagyon jó érzés. Ezt szeretem leginkább ebben a szakmában: látni a munkám végeredményét – meséli Gáspár Kata, aki öt éve dolgozik módszertani lektorként és e-learning tananyagfejlesztőként. Egy e-tananyag elkészítése összetett feladat, igazi csapatmunka: a szerző - aki az adott tudományterület tanára és szakértője - megírja a tartalmat, amelyet a szakmai, a nyelvi és a módszertani lektor ellenőriz és formál tovább. Másik feladata a tartalomfejlesztőnek a tananyaghoz megfelelő – a tudást mérő, értékelő – eszközöket tervezni. A tartalomfejlesztő szakember megtervezi, a multimédiafejlesztő szakember elkészíti a médiaelemeket, vagyis a szemléltető animációkat, videókat és hanganyagokat, foglalkozik az ábrákkal és fotókkal, valamint a dizájnnal is. A munka végén a kész anyagból az e-learning szabványoknak megfelelően a technológus készíti el azt a terméket, amelynek innentől már egyenes az útja az otthon tanuló diákokhoz, a vállalati képzéseken részt vevő munkatársakhoz vagy éppen az egyetemi hallgatókhoz. E-learning: több mint tananyag – Az e-learning kifejezést sokan sokféleképpen értelmezik, hiszen ez a szó elektronikus tanulási környezetet, ugyanakkor speciális tananyagot is jelent. Ez a képzés a tananyag megtervezésétől a tananyag szakszerű elkészítéséig folyamatra készít fel. Úgy alakítottuk ki a szakmát, hogy a végzett e-learning tananyagfejlesztők el tudják végezni az elektronikus tananyag fejlesztésének tervezési és technikai fejlesztési feladatait, ugyanakkor ne okozzon nekik gondot az elektronikus tanulási környezet kiválasztása és használata sem” – avat be a szakma és a képzés részleteibe Dr. Sediviné Balassa Ildikó, egy budapesti szakközépiskola igazgatója. – Számos pedagógus jelentkezik hozzánk, akik a saját tantárgyuk e-tananyagfejlesztésében szeretnének részt venni, de több multimédiás szakember is érdeklődik a tanfolyam iránt, akik e-learning tananyagfejlesztéssel foglalkozó cégeknél akarnak a későbbiekben elhelyezkedni – magyarázza. Ez persze nem azt jelenti, hogy diplomára vagy informatikai OKJ-s végzettségre lenne szükséged ahhoz, hogy e-learning tananyagfejlesztést tanulhass – a két féléves, esti tagozatos képzésre azonban csak akkor jelentkezhetsz, ha már van érettségid. – A tanfolyam négy modulból áll, amelyek közül három megegyezik a multimédiaalkalmazás-fejlesztő képzés másik négy szakmájának tartalmával, ez az egyik elágazás, mint ahogy például az e-játékfejlesztő képzés, vagy a multimédiafejlesztő képzés is. Valójában az e-learning tananyagfejlesztők is multimédiás szakemberek, csak ők a tanítási-tanulási célú „termékeket” terveznek és hoznak létre. – mondja Dr. Sediviné Balassa Ildikó. A szakképzést – ha az előzetes szintfelmérő alapján megfelelő a számítástechnikai tudásod – akár rövidebb idő alatt is elvégezheted. A hallgatók először ugyanis informatikai alapozó képzésen vesznek részt. Ezután kerül sorra többek között a projektmenedzsment, a webszerkesztés, a programozás, az alkalmazástervezés és -fejlesztés, valamint az adatbázis-kezelés témakörök tanulására. – A hallgatóink rengeteg érdekes dolgot tanulhatnak: a tervezőgrafika és a dizájn mellett elsajátítják a videók, képek és hangok készítését, vágását és digitalizálását. Megtanulják, hogyan kell interaktív és nem interaktív animációkat, valamint szimulációkat létrehozni, és természetesen a tananyagfejlesztéshez szükséges keretrendszereket és szabványokat is megtanulhatják. A tervezéskor az e-tananyagok speciális elemeit kell megismerniük és megtervezniük – teszi hozzá. Az igazgatónő szerint a képzés egyik nagy előnye, hogy a hétköznap esténként és szombatonként tartott órákon a tervezés mellett több speciális szoftver használatát sajátíthatják el a hallgatók, akiknek diplomamunka gyanánt egy mestermunkát kell készíteniük. Jó szakemberekre nagy szükség van Ennek ellenére a képzés egyelőre még nem tartozik a legnépszerűbb tanfolyamok közé – pedig jól képzett szakemberekre nagy szükség lenne, az elmúlt években ugyanis megnőtt az e-learning tananyagfejlesztéssel foglalkozó cégek száma. „A megrendelések száma az utóbbi öt évben megtízszereződött, a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás számára is sok e-tananyag készül. De a vállalatok, cégek közül is egyre több készíttet e-tananyagot, amelyet a belső képzésekhez használnak. Aki jó szakember, az talál magának állást” – teszi hozzá a szakközépiskola vezetője. A tizennyolc éves Szűcs Dániel pontosan ezért választotta ezt a szakmát. A budapesti gimnazista jövő tavasszal fog érettségizni, utána mindenképpen elvégez majd egy multimédiás OKJ-képzést. – Számomra már természetes, hogy tanulni nemcsak füzetből és tankönyvekből, tanár segítségével lehet, hanem a különböző elektronikus tananyagok közül is lehet választani. Szerencsére olyan középiskolába járok, ahol a tanárok is részt vesznek saját tárgyuk tananyagfejlesztésében, ráadásul szívesen használnak digitális táblát, és házi feladatként is sokszor kapunk az internet segítségével megoldandó feladatokat – mondja a diák, aki tizenöt éves kora óta készít számítógépes grafikákat, és nemrég az animációkészítésbe is belekóstolt. – Mindegy, hogy a csigák testfelépítéséről vagy a sinusfüggvényről készítesz animációt, esetleg a kedvenc számítógépes játékodban fellelhető trükköket próbálod ellesni, ez mindenképpen izgalmas feladat – magyarázza. Persze azt sem tagadja, hogy az elhelyezkedési esélyek is sokat nyomtak a latban, amikor a multimédiafejlesztő képzés mellett döntött. – Informatikusként még mindig el lehet helyezkedni. Az e-learning tananyagfejlesztésre egy olyan ismerősöm hívta fel a figyelmemet, aki már több éve ezen a területen dolgozik. Ő a közeljövőben például saját céget szeretne indítani – teszi hozzá. Szabó Fruzsina E-learning tananyagfejlesztő képzést találhatsz többek között a Számalk Szakközépiskolában.
Elakadunk az első olyan kérdésnél, amire nem tudjuk a választ
- ha valamire nem tudjuk a választ, haladjunk tovább- a végén térjünk vissza a kihagyott pontokra
Eladó-pénztáros képzés
Kérdés:: én egy eladó-pénztárosi képzésen szeretnék részt venni Veszprémben , vagy Zircen.Nem tudom indul-e és mikor.Nekem ezt munka mellett kellene elvégezni.Tudna ebben segíteni, hogy van-e rá lehetőség.Előre is köszönöm a válaszátVálasz: OKJ tanfolyamot, vagy szakközépiskolát keresel? Veszprémben a következő tanfolyamom indulnak: Eladó-pénztáros
E-könyvtárak
E-könyvtárak Békés megyei e-könyvtár Borsodi Digitális Könyvtár Borszéki Elektronikus Könyvtár Corvinus Library Digitális Irodalmi Akadémia Evangélikus elektronikus könyvtár Fonyódi Elektronikus Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Heves Megyei E-könyvtár Hódmezővásárhelyi E-könyvtár Jász-Nagykun-Sz. E-könyvtár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Elektronikus Könyvtár Kárpát-medencei e-könyvtárak KlimoTheca – Pécs Könyvtári portál Kun elektronikus könyvtár Külker. Főisk. e-könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár Magyar Információs Könyvtár Magyar online katalógusok Magyar Online Katalógusok (könyvtárak Magyarországon) (új) MEK folyóirat-olvasóterem Neumann János Digit. Könyvtár Neumann Könyvtár Országos Idegennyelvű Könyvtár Országos közös könyvtár katalógus (MOKKA) (új) Országos Mezőgazdasági Könyvtár Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos Széchenyi Könyvtár Országgyűlési Könyvtár Pallas Nagy Lexikon Pázmány Péter E-könyvtár Solaria Minikönyvtár Somogyi elektronikus könyvtár Széchenyi Könytár Terebess E-tár Bitmap
Eigenschaftenliste 2
I. Äußere Eigenschaften 1. Haar- dicht- spärlich- blond- braun- schwarz- grau- rot- lockig- glatt- kahl- gefärbt- strubbelig- Igel haben 2. Gesicht- blass- sommersprossig- runzelig- rund- oval- schmal- breit 3. Augen- tiefliegend- blau- grün- braun- schwarz- grau 4. Nase- spitz- kurz- lang- klein- groß- breit- Stupsnase haben 5. Mund- groß- klein- schmal- voll 6. Kinn- Doppelkinn haben- einen Bart haben 7. Hals- lang- kurz- dick- breit 8. Bauch- flach- Bierbauch haben- Waschbrettbauch haben 9. Bein- X-beinig- O-beinig- krumm 10. Größe- groß- klein- dick- untersetzt- mollig- vollschlank- schlank- dünn- mager- dürr II. Innere Eigenschaften 1. Positiv- artig- anständig- gutgelaunt- ehrlich- geduldig- vernünftig- klug- selbständig- rücksichtsvoll- freundlich- fleißig- höflich- schlagfertig- zielbewusst- optimistisch- gründlich- gutmütig- mutig/tapfer- kontaktfreudig- freigiebig- hilfsbereit- sorgfältig- gewissenhaft- zuverlässig- ausgelichen- anspruchvoll- umsichtig- zuvorkommend- verschwiegen- treu 2. Negativ- unartig- unanständig- schlechtgelaunt- unehrlich- ungeduldig- unvernünftig- dumm- unselbständig- rücksichtslos- faul- unhöflich- unbeholfen- pessimistisch- zerstreut- böse- feige- kontaktscheu- eingebildet- zickig- neidisch- egoistisch- gierig- selbstsüchtig- nachlässig- oberflächlich- aufgeblasen- anspruchlos- streitsüchtig- launisch- gewinnsüchtig- schadenfroh- scheinheilig- nachtragend- jähzornig- mürrisch- geschwätzig- leichtsinnig- eitel- verlogen- boshaft- kleinlich- unberechenbar- überheblich- untreu 3. Neutral- ehrgeizig- hartnäckig- schlau Szerkeszti:Turai Tímea
Eigenschaftenliste
I. Äußere Eigenschaften 1. Haar- dicht- spärlich- blond- braun- schwarz- grau- rot- gerade- lockig- glatt- kahl- gefärbt- strubbelig- Igel haben 2. Gesicht- blass- sommersprossig- runzelig- rund- oval- schmal- breit 3. Augen- tiefliegend- blau- grün- braun- schwarz- grau 4. Nase- spitz- kurz- lang- klein- groß- breit- Stupsnase haben 5. Mund- groß- klein- schmal- voll 6. Kinn- Doppelkinn haben- einen Bart haben 7. Hals- lang- kurz- dick- breit 8. Bauch- flach- Bierbauch haben- Waschbrettbauch haben 9. Bein- X-beinig- O-beinig- krumm 10. Größe- groß- klein- dick- untersetzt- mollig- vollschlank- schlank- dünn- mager- dürr II. Innere Eigenschaften1. Positiv - artig- anständig- gutgelaunt- ehrlich- geduldig- vernünftig- klug- selbständig- rücksichtsvoll- freundlich- fleißig- höflich- schlagfertig- zielbewusst- optimistisch- gründlich- gutmütig- mutig/tapfer- kontaktfreudig- freigiebig- hilfsbereit- sorgfältig- gewissenhaft- zuverlässig- ausgeglichen- anspruchvoll- umsichtig- zuvorkommend- verschwiegen- treu 2. Negativ - unartig- unanständig- schlechtgelaunt- unehrlich- ungeduldig- unvernünftig- dumm- unselbständig- rücksichtslos- faul- unhöflich- unbeholfen- pessimistisch- zerstreut- böse- feige- kontaktscheu- eingebildet- zickig- neidisch- egoistisch- gierig- selbstsüchtig- nachlässig- oberflächlich- aufgeblasen- anspruchlos- streitsüchtig- launisch- gewinnsüchtig- schadenfroh- scheinheilig- nachtragend- jähzornig- mürrisch- geschwätzig- leichtsinnig- eitel- verlogen- boshaft- kleinlich- unberechenbar- überheblich- untreu 3. Neutral- ehrgeizig- hartnäckig- schlau Szerkesztette:Turai Tímea
Egyszerű munka, könnyű elhelyezkedés – a gázcseretelep-kezelő
Ahhoz, hogy megkezdjük a tanulmányainkat ezen a tanfolyamon, először a nyolc általánost kell befejeznünk. Ezen kívül még érvényes orvosi alkalmasságival kell rendelkeznünk, mindössze ennyi előfeltétel szükséges. Fölmerül a kérdés, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő munkakör betöltéséhez miért van szükség bármilyen képzésen részt venni. Nos, az 2005. évi CLXIV. törvény 3. § második bekezdése kimondja, hogy „üzletben kereskedelmi tevékenységet végző személynek a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel kell rendelkeznie.” Tűzvédelmi szakvizsgát is kell tenni Tehát mindenképpen szükség van a maximum százhúsz órás tanfolyam elvégzésre. Ez nem sok, viszont vannak helyek, ahol még ennél is kevesebb időt fordítanak a képzés lebonyolítására, akár huszonnégy órás tanfolyamot is találhatunk. Az elmélet és a gyakorlat aránya nagyjából negyven-hatvan százalék. Sok szakképző helyen tanítanak be gázcseretelep-kezelőket, így nem árt előtte mélyrehatóan tájékozódni, hogy a számunkra legkedvezőbb ajánlatot megtaláljuk. Ugyanis nem csak a tanórák számában lehetnek nagy eltérések, hanem a tanfolyam díjában is igen nagy a szórás: tizenötezer forinttól kezdve akár negyvenezer forintot is elkérhetnek tőlünk. A képzés folyamán megtanítják, hogy PB gáznak milyen tulajdonságai vannak továbbá a PB- gázcseretelep üzemeltetésének rejtelmeibe is bevezetik a tanulókat. „ – Ebbe minden olyan dolog beletartozik, ami a napi feladatok ellátásához nélkülözhetetlen – árulja el Károly, aki az egyik budapesti iskolában tanít (többek között) gázcseretelep – kezelőket. – A tanfolyamot követően a hallgatóknak szakvizsgát kell tenniük, melynek keretében bebizonyítják, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen termékeket forgalmazhat egy gázcseretelep, milyen tulajdonságai vannak a PB gáznak és hogyan működik egy ilyen telep. Emellett egy tűzvédelmi szakvizsgát is le kell tenniük, ez elengedhetetlen – folytatja Károly. Nőknek sem tilos – Nyitás előtt szoktam érkezni. Általában reggel jön az új szállítmány, amit nekem kell átvennem. Ezért fontos, hogy egy kicsit előbb ott legyek – mondja Pruzsina Róbert, aki már hosszú évek óta dolgozik egy Budapest környéki gázcseretelepen. Azonban nem csak ennyiből áll egy gázcseretelep-kezelő feladta: foglalkoznia kell a megrendelésekkel is. – Az elején elég nehéz volt megállapítanom, hogy miből, mennyit kell rendelnem, de körülbelül egy fél év után elég rutint szereztem ahhoz, hogy ne legyek zavarba egy ilyen feladatnál – így Róbert, majd hozzáteszi, hogy ehhez a folyamathoz szorosan kapcsolódnak bizonyos adminisztrációs feladatok, melyeket szintén neki kell megcsinálnia. Ezt leszámítva még olyan prózai feladatok is akadnak, mint például a pakolás. Megszakadni persze nem kell: a nehezebb palackokat daruval szokták ide-oda rakosgatni. – Néha elég unalmas ez a munka, de ki lehet bírni – summázza Robi, aki nem tudatosan került erre a pályára, hanem a sógora telepén kezdett el dolgozni és elmondása szerint „ott ragadt”. Ugyanakkor nem teljesen veszélytelen egy gázcseretelepen dolgozni, ami érthető, hiszen mégiscsak gázzal kell dolgozni, ami meglehetősen gyúlékony, robbanékony anyag. – Nyáron ügyelni kell arra, hogy nehogy túlmelegedjenek a palackok, és mindig szigorú ellenőrzést kell végezni – mondja Róbert és azt is elárulja, hogy komolyabb balesetnek még nem volt szemtanúja. Alapvetően fizikai munkáról van szó, sokat kell pakolni és cipekedni, de Robi szerint ez nem zárja ki azt, hogy nők is betölthessék ezt a munkakört. Mindemellett olyan egyéni kompetenciák jöhetnek jól, mint az udvariasság, precizitás, pontosság, megbízhatóság, elővigyázatosság, felelősségtudat. A munkaidő napi nyolc óra szokott lenni, bár tíz óra is előfordulhat. A kereset általában stabilan hozza a minimálbér szintjét, de megeshet, hogy egy kicsit többet is hazavihetünk. Viszont egy ilyen papírral legalább könnyen el lehet helyezkedni. Azonban az sem mindegy, hogy mikor próbálkozunk: „télen sokkal jobban megy az üzlet, ez alapvetően nem nyári munka” – avat be minket Róbert. T.G.
Egyre népszerűbbek a felsőfokú szakképzések
Az idegenforgalom, az informatika, az egészségügy, a kommunikáció területén sok olyan szakterület van, amelyre felsőfokú végzettségű, de nem feltétlenül diplomás embereket keresnek. Az Országos Képzési Jegyzékben az érettségihez kötött szakképesítések OKJ-száma ötvenöttel kezdődik. Az ilyen típusú szakképzések felsőfokú intézményekben is, és egyes szakközépiskolákban is tanulhatók. A képzés úgy épül fel, hogy a tanulók ne általános elméleti tudnivalókat, hanem naprakész szakmai ismereteket kapjanak, így keresettebbek lehetnek a munkaerőpiacon. – Évek óta tapasztaljuk, hogy a hallgatók már nem azért választanak felsőfokú szakképzést, mert nem jutottak be a főiskolai alapképzésbe, hanem azért, mert az a céljuk, hogy szakmát szerezzenek – mondja Pánczél János, a BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola igazgatóhelyettese. – Ennek az az oka, hogy ma már sok állás betöltéséhez a munkaadók nem diplomát, hanem felsőfokú szakirányú végzettséget kérnek. Ilyen a felsőfokú szakképesítés is, és mindössze két év alatt meg lehet szerezni a bizonyítványt. Az álláskeresésnél az is előnynek számít, hogy ennél a képzésnél az elmélet és a gyakorlat aránya 60-40%, tehát a hallgatók a munkaerőpiacon hasznosítható tudást kapnak. A mi intézményünkben az idegenforgalmi szakmenedzser, az intézményi kommunikátor, a reklámszervező, és a webprogramozó a legnépszerűbb ilyen jellegű képzés. A felsőfokú szakképzések négy félévesek, lehetnek államilag finanszírozottak vagy önköltségesek. Államilag finanszírozott formában akkor lehet elvégezni a választott képzést, tanulói jogviszonyban, ha valakinek még nincs OKJ-végzettsége, és még nem töltötte be a 22. évét. Költségtérítéses a képzés, ha valaki korábban már szerzett egy OKJ szakképesítést, így a választott szak már a második szakképesítésnek minősül. Felsőoktatási intézményben természetesen 22 éves kor után is tanulhat államilag finanszírozott formában, ha elér legalább 140 pontot a felvételin. Jó tudni, hogy ha valaki szakközépiskolai kereteken belül, tehát tanulói jogviszonyban vesz részt FSZ képzésen, akkor az államilag finanszírozott félévek száma nem csökken, így azok szabadon felhasználhatók később a felsőoktatás más területein. FSZ képzés esetén felvehető viszont a diákhitel, akár középiskolát, akár főiskolát választ valaki, így könnyebben finanszírozható a tanulás költsége. A felsőfokú szakképzés során szerzett kreditpontok – továbbtanulás esetén – beszámíthatók a felsőoktatási alapképzés (BSc) kreditpontjaiba, ezzel az alapképzés elvégzése könnyebbé válik. A beszámítható kredit a szakképzésnek megfelelő szakterületen 30 és 60 között lehet. - Alapvető változás a felsőfokú szakképzés esetében, hogy már nem csak a 18-22 éves korosztály választja, hanem az ennél idősebbek körében is egyre népszerűbb – mondja dr. Sediviné Balassa Ildikó, a SZÁMALK Szakközépiskola igazgatója, az Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Kollégiuma Egyesület alelnöke. - Vannak olyan képzések, mint például a banki, pénzügyi, illetve számviteli szakügyintéző, továbbá az idegenforgalmi szakmenedzser, a jogi asszisztens, amelyek évek óta nagyon kedveltek, és vannak újak, például az általános rendszergazda, a webprogramozó, a médiatechnológus asszisztens, a csecsemő- és gyermeknevelő- gondozó, amelyek egyre népszerűbbek. A diákok számára nagyon jó referencia a kötelező három hónapos szakmai gyakorlat. Ezt mutatja az is, hogy egyre jobb az elhelyezkedési arány, különösen az informatikai és az egészségügyi területeken. A felsőfokú szakképzésre felvettek tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, így jogosultak például diákigazolványra, utazási kedvezményekre, és megilletik őket olyan juttatások is, mint a családi pótlék vagy az árvaellátás, amely felsőoktatási intézményben hallgatóként már nem igényelhető. Több oktatási intézmény kollégiumi elhelyezést is biztosít diákjai számára. - Követjük az intézményünkben végzett diákok útját, és azt tapasztaljunk, hogy nagyon jó az elhelyezkedési arány – mondja Müller Erika, az Európai Üzleti Polytechnikum titkárságvezetője. – Van olyan tanulónk, aki vezető beosztást nyert el, miután végzett. Természetesen egy felsőfokú szakképzés nem garancia a gyors karrierre, de a három hónapos szakmai gyakorlat jó lehetőség arra, hogy a végzős bebizonyíthassa rátermettségét. Aki tovább szeretne tanulni, annak is sok lehetősége van. A nálunk végzettek kreditjeit az idegenforgalmi szakokon a Szolnoki Főiskolán, a pénzügyi szakokon a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, a jogi szakokon pedig a Miskolci Egyetemen ismerik el. Van olyan tanulónk, aki nálunk érzett rá a tanulás ízére, itt kapott önbizalmat, és azért jelentkezett egyetemre. Tapasztalataink szerint nagyon népszerű az idegenforgalmi szakmenedzser, a jogi asszisztens, a pénzügyi szakügyintéző felsőfokú szakképzés.A képző intézmények igazodnak a felsőoktatási felvételik időpontjához, tehát aki az érettségi bizonyítvány megszerzése vagy a sikertelen felvételi után még végig akarja gondolni, hol tanuljon tovább, van néhány hete. A legtöbb intézményben augusztus 31-ig lehet jelentkezni felsőfokú szakképzésre. B.E. www.mot.hu
Egyházzenész – OKJ leírás
Egyházzenész Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 212 02Betölthető foglalkozás: Egyéb művészeti foglalkozások FEOR 3729 Képzési idő: 3 év (felnőttképzésben legfeljebb 4000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságElágazások** Kántor-énekvezető* Kántor-kórusvezető* Kántor-orgonistaIde tartoznak a 372-es alcsoportból a máshová nem sorolható művészeti foglalkozásúak.Jellemző munkakörök:* Bábkészítő * Bábmodellező * Bőrműves * Bronzműves és szoboröntő * Bútorműves és intarziakészítő * Díszítőfestő * Díszítőszobrász * Dublőr, kaszkadőr * Egyházi zenész * Hangmester * Hangosító * Jégtáncos * Segédoperatőr Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat.Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Iskolák, ahol tanulhatod:
Egyetemistáknak
Egyetemi szemeszter és tanév program Angol nyelvtanulási programok az Egyesült Államokban
Egyetemek rangsora
Az idei kiadvány készítői a 16 legnépszerűbb alapszakot mutatják be adatok, hallgatói hozzászólások, valamint oktatók és munkaerő-piaci szereplők véleménye alapján. A listát az Országos Felsőoktatási Információs Központ állította össze. A Diploma 2008 segítséget nyújt minden felvételizőnek, hogy tudatosabban és tájékozottabban válasszon intézményt. A különszám továbbá tartalmazza a felvételi eljárás menetrendjét, a választható képzéseket, mesterképzéseket, valamint a diplomák munkapiaci értékéről is tájékozódhattok. MOT- Korpa Melinda
Egyetem mellet OKJ-s képzés?
Kérdés:: A felnőtt képzésről, azon belül pék képzésről szeretnék érdeklődni. A kérdésem az lenne hogy egyetem mellett is felvehető a pék okj-s képzés, és ha igen kell e képzési díjat fizetni, ha kell akkor mennyi lenne a díja? Kedves László! Pék, vagy Pék-cukrász okj képzés iskolai rendszerben és felnőttképzésben is tanulható. A képzési idő: 2 év (felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra) Jelenleg az adatbázisunkban nem találtam ilyen képzést, de úgy emlékszem az Oktáv indított korábban, esetleg érdemes lenne megkérdezni: www.oktav.hu Úgy tudom, hogy a magyar képzési rendszer szerint az iskolaköteles képzések (azaz általános iskolától középiskoláig) ingyenesek. Ha valaki már elvégezte a középiskolát, akkor az OKJ-s képzések államilag már nem támogatottak, általában nem ingyenesek. A képzés díja mindig egyénileg a képző intézményektől függ. Remélem, tudtam segíteni!
Egyedülállóan új szakképzés a Délbudai TISZK-ben
A lézer- és nanotechnika kutatásainak legfrissebb eredményein alapuló technológiát épít tantárgyfejlesztési programjába a Dél-Budai Térségi Integrált Szakképző Központ. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány szakmai-tudományos közreműködésével kidolgozás alatt álló új tematika alapján a csúcstechnológia alapozó tantárgyait a TISZK-hez tartozó Mechatronikai, a szaktárgyakat pedig az Öveges Szakközépiskolában oktatják majd. A tananyagkorszerűsítésre pályázaton elnyert 100 %-os Európai Uniós támogatással és az Európai Szociális Alap társfinanszírozással kerül sor.A hazai oktatásban egyedülállóan új képzéssel a Fővárosi Pedagógia Napokon, a budapesti Városháza dísztermében november 19.-én nyíló kétnapos SULIMIX pályaválasztási rendezvényen találkozhatnak először a továbbtanulás előtt álló fiatalok és az érdeklődő pedagógusok.Ugyancsak a Dél-Budai TISZK a házigazdája a Mérés-esély-kompetencia című konferenciának is. A résztvevők az ún. SNI-s, a sajátos nevelési igényű tanulók körében gyakorolt tudás- és kompetenciafejlesztés kérdéseiről tanácskoznak. MOT.HU
Egy mobil pálya – a targoncavezető
- A tananyag elméleti és gyakorlati részből áll, nagyjából fele-fele arányban. Általános műszaki ismeretek tanítunk, amelyek közé beletartoznak a munkavédelemmel, balesetmegelőzéssel kapcsolatos tantárgyrészek. Ezeken kívül a targoncavezetők speciális feladatait vesszük át, és mindezeket kipróbáljuk a gyakorlati életben – mondja Papp István oktató. – A vizsga során targoncavezetői jogosítványt is kapnak a tanulók, mivelhogy ez utóbbi letétele is kötelező a hatósági rendeletek szerint ahhoz, hogy ezzel a végzettséggel el lehessen helyezkedni. A főbb vizsgatárgyak tehát munkavédelemből, hidraulikából és műszaki alapismeretekből állnak.
És aki tanulja …
- Én mostanában fogom megszerezni a targonca jogsim – mondja Pető Gábor – és szerintem nem is olyan egyszerű, mert külön kell elektromosra, dieselre, benzinesre, gázosra, és hibridre – azaz a benzin-gáz keverékűekre. A helyzet ugyanez a tereptargoncák esetében is, bár tereptargoncákból csak dieseles és gázos van. Léteznek még persze elektromos kocsik, elől villás és oldalvillás járművek is, meg még sok másféle…
Szerintem mégis megéri, ezért jöttem ide, hiszen kevés felkészüléssel, rövid idő alatt egy használható szakmát szerezhetek, és mert egész jól lehet vele keresni. Én Ausztriában szeretnék majd elhelyezkedni, ahol kezdő fizetésként ezerötszáz eurót kapok majd. A legtöbb cégnél nélkülözhetetlen
Egy targoncavezetőnél vannak fontosabb emberek egy adott munkahelyen, mégis nélkülözhetetlen a léte, hiszen hiányában totális káosz alakulna ki. Neki kell az adott cég anyagait, termékeit, árukészletét mozgatnia, elkülönítenie, csoportokba rendeznie. A behozatali és kiviteli forgalomért is ő az egyik felelős, rajta kérhetik számon ha valami megsérül, eltűnik vagy nincs megfelelően elhelyezve. Természetes hogy megbízhatóság és pontosság jellemezi.
Emelett ő a szállítási útvonalak megtervezője is, ami például egy kis cég esetében még nem olyan bonyolult dolog, de a komolyabb területű csarnokok, plázák, vagy hasonló helyeken már több négyzetkilométert is jelenthet.
Adott esetekben neki kell ellenőriznie a szükséges dokumentumokat, valamint az árukról, azok mennyiségéről, típusairól szorgosan listákat, bejegyzéseket vezet az üzemi naplóba. A targonca műszaki állapotát is folyton ellenőriznie kell, ennélfogva nem hátrány ha ért bizonyos szinten a szerelési munkálatokhoz.
Mindig ellenőrzi a jármű állapotát, valamint az árukészleteket, gyúlékony anyagok esetében fokozottan ügyel a tűzvédelmi előírások betartására.
Akad munkalehetőség
Targonca-típus rengeteg van, talán nem is gondolná az ember, hogy mennyi. Működési rendszereik szerint először is léteznek a búgó hangú villamos targoncák amiket kisebb helyeken használnak, aztán vannak olyan járművek is amelyek belső égésű motorral, vagy gázzal működnek. A gyalogkíséretű targoncákat általában áruházakban, raktári területeken használják, csakúgy mint a vontató és szállító targoncákat.
A vezetüléses, illetve vezetőállásos targoncákkal kapcsolatos tudnivalók pedig már egy bonyolultabb csoportját képezik ennek a szakmának. – Munkanélküli voltam hosszú ideig, aztán a Munkaügyi Központ javaslatára és segítségével sikerült elvégeznem ezt a tanfolyamot, amit nem bántam meg – vallja Fekete János, aki tehát nem önszántából választotta ezt a foglalkozást. – Rengeteg a munkalehetőség, keresettek vagyunk a plázáktól a kisebb-nagyobb cégeken át a repülőterekig, itthon és külföldön egyaránt. Én is szinte azonnal kaptam munkát.
Szerintem alig van olyan ember, aki ne tudná elvégezni ezt a képzést, bár azért itt is kell tanulni, és a vizsgákat is igen szigorúan veszik. Napjaimat különféle hasonlóknak tűnő, de mindig elég változatos feladatok tarkítják. A munkák közbeni pihenőidők üresjáratok sem ritkák, viszont amikor meló van, akkor nagyon oda kell figyelnünk.
Olyan cégnél dolgozom, ahol emelővillás, vontató és szállító targoncákat egyaránt lehet használni, és ezen kívül raktárosi feladatokat is ellátok. Több olyan képzés van különben, ahol ezt a két szakmát összevontan lehet elsajátítani. A napi feladat tehát számomra megfelelő, szerintem nem nehéz, viszont elég felelősségteljes, nagyon szigorúan be kell tartanunk mindenféle munkabiztonsági előírást.
Egy dolog biztos tehát: aki ezt a pályát választja, annak lesznek esélyei a piacon, hiszen a legkisebb raktáraktól kezdve a logisztikai központokon és gyárakon keresztül a legnagyobb áruházláncokig, sok-sok targoncavezetőt keresnek folyamatosan a munkáltatók.
PV
Egy lány egy fiús szakon
Anita első éves a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki- és Informatikai Karán. Műszaki menedzser lesz. Dolgozik a tanulás mellett, bár ügyelnie kell az időbeosztásra. - A szorgalmi időszakban simán belefér a munka. Estére néha elfáradok, de nem probléma. Szerintem egyáltalán nem szégyen az, ha valaki munkát vállal, inkább példát kell venni róla.Ábrázoló geometria és mikroökonómia – ez a két legrázósabb tárgy náluk. A gondok megelőzésének módja: járni kell gyakorlatra és óráról órára át kell nézni az anyagot. A leendő elsősöknek azt javasolja, hogy ha van lehetőségük megajánlott jegyeket szerezni, akkor azt ne szalasszák el! Anita tehát műszaki menedzserséget tanul, de azon töri a fejét, hogy nagyon hasznos lenne, ha e mellé felvenné még például a gépészmérnöki szakot. Ő harmadéves korától kezdené, ha kezdené…Ja, majd elfelejtettem… ha valakit ide vesznek fel, el ne felejtse: a legjobb kávé a „rácsos” büfében kapható.Szőke JuditMOT
Egy kis szelet a nagy tortából – az adatbázis-tervező
Az adatbázis tervező szakma felnőttoktatás keretei között tanulható, előfeltétele az érettségi bizonyítvány, szakmai előképzettséget nem igényel. Az adatbázis-tervező munkakör tulajdonképpen egy specifikus része az informatikus szakmának. (Az adatbázis adminisztrátori csoporton belül található, afféle elágazásként.) A képzés többnyire egy évig tart, díja 200-250 ezer forint mozog. – Érdemes több iskolát is fölkeresnünk, mert az árak nagy eltérést mutatnak. Egyébként az ország valamennyi nagyvárosában találhatunk olyan oktatási intézményt, ahol adatbázis-tervezőket képeznek – mondja Sallai Béla, aki egy budapesti iskolában tanít rendszeralkalmazást, – tervezést és fejlesztést illetve programozást. – Azonban érdemes továbbtanulni, miután a kezünkbe került a végzettséget igazoló papír, véli Marek Antal, aki adatbázis-tervezőként dolgozik egy banki informatikai rendszereket tervező cégnél. – Egy komoly rendszer adatbázisát nem biztos, hogy egy OKJ papírral rendelkező informatikussal fogják megcsináltatni, bár a diploma mellé jól jöhet egy ilyesfajta specializáció – így Antal. Tehát ugyanaz a recept, mint az OKJ képzések nagy részénél: ha nem sikerült az egyetemi felvételi, viszont mindenképpen ebbe az irányba szeretnénk továbbtanulni és később elhelyezkedni, akkor ezzel az egy éves képzéssel áthidalhatjuk a kiesett évet. Ráadásul közben még egy szakmát is megtanulhatunk. Elsősorban olyanok találják meg a számításukat ebben a szakmában, akik érdeklődnek az informatika iránt és egy alapvető reálos beállítottsággal bírnak. – A matematikai rálátás segíthet egyes problémák megoldásában – teszi hozzá Antal – Én egy nagy logikai feladványnak tekintem a munkámat, ezért szeretem csinálni – mondja Antal. Nagyon fontos még a nyelvtudás: nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy az informatika nyelve az angol ezért nagyon fontos, hogy értsünk angolul. Ugyanakkor növeli az esélyeinket a munkaerőpiacon, ha más nyelveket is ismerünk. Például a német nyelv ismerete kifejezetten előnyt jelenthet egy állásinterjún. – Ennek a szakmának az esetében is érvényesül „az élethosszig tartó tanulás”, hiszen az informatika az egyik legdinamikusabban fejlődő szektor – mondja Béla. Irodai környezet Az adatbáziskezelő rendszer egy olyan többfelhasználós, hálózatos környezetben működő szoftveralkalmazás, amely rendszeres felhasználói használat mellet lehetővé teszi a hozzáférést bizonyos adatokhoz. Mára ezek a rendszerek igen széles körben elterjedtek a cégeknél, ezért viszonylag sok ilyen szakembert keresnek. Az adatbázis – tervező egy olyan informatikai szakember, aki lehetőleg felhasználóbarát, biztonságos és kellően optimalizált adatbázisokat hoz létre. A munkavégzés során egy többlépcsős folyamaton kell végigmenni, melynek végeztével egy olyan szoftveralkalmazás kerül a megrendelő birtokába, ami a cég kitűzött céljainak megfelel, hosszútávon tartós, egyszerű benne adatokat visszakeresni illetve az esetleges problémákat könnyű utólag orvosolni. – Attól függ, hogy milyenek az elvárások, de többnyire hónapokban mérhető, mire egy ilyen rendszer kiépül – mondja Marek Antal. – Az első lépés a tervezés, majd a második a szoftver elkészítése és az adatok feltöltése. Ezek után a felhasználói környezetet archiválni kell. Végezetül dokumentációt kell csinálni az adatokról és a szoftverről, majd közérthető felhasználói útmutatót kell összeállítani, amit sok esetben online környezetben kell elhelyezni. Adott esetben a felhasználók fölkészítése a szoftver használatára is az ilyen szakember feladata. A munkavégzés irodai környezetben történik, és alapvetően szellemi tevékenységet kell végezni. Mivel ez egy helyhez kötött munka, ezért mozgáskorlátozottak is végezhetik. – A különböző projektek elején eljárhat meetingekre, hogy tisztában legyen azzal, hogy a megrendelő mit szeretne. Viszont ez nem kötelező, a fejlesztési vezető szokott ilyen találkozókra menni, és utána tájékoztatja a beosztottjait – mondja Antal. Kimagasló fizetés Antal meglátása szerint ez a képzés úgy ad igazán piacképes tudást, ha az illető informatikai területen továbbtanul. Mint mondja, általában alapfeltétel szokott lenni egy állásinterjún, hogy diplomája vagy minimum jogviszonya legyen egy felsőoktatási intézményben a potenciális álláskeresőnek. Viszont roppant jól lehet keresni ebben a szektorban. Már a kezdő fizetés is nettó 130-150 ezer forint között mozoghat és évek alatt ez akár havi egymillió forintot is hazavihetünk, ha szerencsénk van. – Ismerek olyan embert, aki havi egymilliót keres, mert ő az egyik banki rendszer mindenható szakértője – mondja Marek Antal. T.G.
Egy izgalmas foglalkozás – a moderátor
Így volt ez mindig, nem csak manapság, hanem már a média hőskorában is, amikor fekete-fehér egycsatornás képernyőről bámulhattuk a „Ki tud többet a Szovjetúnióról?” című vetélkedőt. Ma már életünk minden pillanatát behálózza az információ, és velük együtt a tv-műsorok, ahol moderátoraink egyre többféle szerepben tűnnek fel, és persze nem csak ott, hanem a rádióban, és a legkülönfélébb rendezvényeken, mindenütt, ahol igény van a szórakoztatásra, játékra, vagy a kulturális csevegésre. Persze, mindez csak a felszín, ez a foglalkozás azért több ennél. Médiaismeret, kommunikációs tantárgyak - Azoknak való ez a szakma, akiket vonz a média csillogó és igen kemény világa, és szereplésre is vágynak – meséli Majláth Viktorné, oktató. – Persze azért azok is elindulhatnak, akik nem szeretnének feltétlenül milliók előtt megmutatkozni – és azt hiszem, ők vannak többen –, hiszen idetartoznak a rendezvények szervezőitől a műsorszerkesztőkig mindazok, akiknek általánosságban moderátori végzettségük van. Tanfolyamainkon sokrétű ismeretet adunk az általános kommunikációs tantárgyak keretein belül és azokon túl. Hallgatóink bőséges ismereteket kaphatnak sajtótörténetből és sajtóműfajelméletből, oktatunk médiaismereteket, beszédtechnikát, stíluselméletet, műsorszerkesztést, politológiát, pszichológiát, természetesen rádiós és tévés ismereteket, sajtójogot, stíluselméletet, nyelvhelyességet, műsorszerkesztést – vagyis mindent, ami kapcsolódik a médiához. Abban különbözünk egy átlagos újságíróiskolától, hogy több a beszédközpontú, személyközi kommunikációs formákat előtérbe helyező tantárgyunk. Érettségi vizsga birtokában várjuk a hallgatóinkat két esztendős tanfolyamunkra. Megjegyezném, hogy e végzettség segítségével művelődésszervezői, illetve kommunikációs szakokra könnyebben bejuthatnak, akik ilyen szakon kívánják folytatni tanulmányaikat főiskolán vagy egyetemen. Napi kihívások A moderátor iskola tehát nem csak, illetve elsősorban nem médiasztár-képzést jelent, még ha bizonyos esetekben az is válhat a hallgatóból. A rádió vagy televíziószereplésig hosszú út vezet, ezek közül a műsorvezetői pálya biztosíthatja a legnagyobb népszerűséget. – A legtöbb média állami támogatásból, vagy reklámbevételekből tartja fenn magát, úgyhogy valamilyen módon ezekhez a megrendelői igényekhez is igazodnia kell – mondja Szalai Gusztáv, aki számos hírközlő szervezetben megfordult már, és a moderátori, illetve kommunikáció szakos végzettség birtokában jelenleg szervező munkatársként dolgozik. – Változatos munkákat végzünk, mindig vannak napi új kihívások, váratlan helyzetek. Felkészülni egy-egy műsor könnyednek tűnő levezetésére, nem is olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt egy kívülálló gondolná. Először is ott van a műfaj jellege, ezzel általában szakosodott kollégák foglalkoznak, gondoljunk például arra, hogy még az ismert tv-adásokban is furcsa lenne a közönség számára, hogy az, aki addig kizárólag sportközvetítő volt, hirtelen kulturális műsorokat kezdene vezetni. Ebben a szakmában, szinte minden területen így működünk, legyen a terület a TV2, vagy egy vidéki kultúrház. Nagyon komoly csapatmunka kell ahhoz is, hogy egy tízperces adás összeálljon. Mondanom sem kell, a napi feladatok elég kimerítőek lehetnek mindenki számára, mivel az ilyen helyeken elég kreatív, ám sokszor kissé összeférhetetlen emberek próbálják egymást túllicitálni. Persze azért mindnyájan élvezzük az adódó helyzeteket, és hadilábon állunk a műsorleadási határidőkkel – de hát többek között ez is izgalmassá teszi az életünket. Egyszerűen élvezem… Az OKJ-s moderátori képzettséggel számtalan területen el tudunk helyezkedni, a reklámipar kommunikációval kapcsolatos részlegeitől kezdve, a rádiókon, tv-ken át a különféle kulturális foglalkozásokig. Lehetünk szerkesztők, riporterek, műsorvezetők, rendezvények szervezői, lebonyolítói. Mindebből következik, hogy határozottan szükséges ehhez a pályához jó beszédkészség, gyors gondolkodás, tervezőképesség, és nem árt tehát az sem, ha szeretünk szerepelni, de mint már említettük, ennek hiánya sem lehet kizáró ok. – Azért jelentkeztem ide, mert ’már benne vagyok a szakmában’, de szeretném megszerezni a megfelelő végzettséget is – mondja Nagy Réka, aki jelenleg másodéves hallgató. – Az utóbbi időben, havonta többször is szoktam műsorokat vezetni, egy kisebb, helyi kulturális egyesület szervezésében. Azt hiszem, azért bíztak meg, mert gyerekkorom óta vonz ez a szakma, egyszerűen élvezem, ha közönség előtt beszélgethetek emberekkel, és remélem ők is így vannak vele. Képzem magamat beszédtechnikailag, felkészülök minden műsorra, vázlatokkal, jegyzetekkel. Tervem az, hogy előbb – utóbb médiumnál találjak helyet, szerintem ezzel az alapos tudásanyaggal, amit itt szerezhetünk, ez nem elérhetetlen cél. PV
Egy fejlődő ágazat – az energetikai mérnökasszisztens
- Mára az energiarendszerek átalakítása olyan feladat, amelyik a világszerte égetően szükséges problémák közé tartozik – mondja Karancs Géza oktató. Mi a hatékonysággal és a biztonsággal egyaránt foglalkozunk, olyan módon, hogy a környezetkímélő, megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tudnivalóinkat próbáljuk átadni a hallgatóknak, akik a jövő fontos emberei lehetnek. Az asszisztensi képzés széleskörű ismereteket nyújt olyan területek felé is, melyek néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem léteztek, tehát egy meglehetősen fiatal szakmáról van szó. Nem mellesleg, nyitott tehát a pálya a tanfolyam után akár a környezetgazdálkodási agrármérnök, vagy a mezőgazdasági, természetvédelmi mérnöki hivatások felé is. Törzsanyagok és ráépülések - A szükséges alapozó ismeretekre komoly hangsúlyt fektetünk – ezek között első helyen áll a biológia és a kémia, de növendékeinknek természetesen otthonosan kell mozogniuk a matematika, a fizika, az általános informatika és a számítástechnika területein is. Azért azok se ijedjenek meg, akik úgy érzik, hogy ezek közül nem mindegyikben annyira erősek, hiszen a szakmai törzsanyag már csak egy nálunk megtanulható speciális képzésből tevődik össze, melyek közé biomassza anyagismeret, energetikai alapismeretek, és méréstechnika tartozik. Ezeken túl fontosnak tartjuk, hogy növendékeink tisztában legyenek korunk gazdasági követelményeivel, így a környezeti management, beruházási ismeretek, vállalkozási ismeretek, marketinggel kapcsolatos tudnivalók, sőt jogi ismeretek, projekttervezés illetve a környezeti minőségbiztosítás tantárgyait is oktatjuk. A harmadik lépcsőben pedig az energetikai mérnökasszisztens hivatással szorosan összefüggő technológiák megismerése következik, mint például a biohajtóanyag előállítás üzemi körülmények közötti vizsgálata, bioenergetikai logisztika és a megújuló energia-előállító rendszerek üzemeltetése. Mivel ezek a tudnivalók egy elég összetett ismeretkör elsajátítását teszik szükségessé, tanfolyamainkon az elméleti megalapozottságot tartjuk fontosabbnak, mintegy kétharmad arányban a gyakorlati képzés mellett. Ez utóbbi során a hallgatók közvetlenül megismerkednek a biodízel előállítás technikai rendszerével, tanulmányozhatják a termékek előállítási módjait, és bevezetést kapnak a marketinggel kapcsolatos tudnivalókba is. Több önálló lehetőség, mint gondoltam - Azért szeretek ide járni, mert mindig is érdekeltek az energetikai problémák – vallja Fehér Tibor, aki még elsőéves hallgató. – Emellett jó ugródeszka is lehet ez a tanfolyam, ha később bármilyen környezetgazdálkodási mérnöki pálya felé szakosodom. Egyelőre pár évet szeretnék eltölteni asszisztensként, hogy beletanuljak a szakma legfontosabb alapjaiba. Persze így is több önálló lehetőség van ezen a pályán, mint korábban gondoltam, dolgozhatok majd a bioenergia előállítás felhasználási területein, számos műszaki, irányító, szervező és ellenőrző feladatot végezhetek, és ezek eléggé kedvemre való dolgok. Változatos, bár helyhez kötött munka Az energetikai mérnökasszisztens szakmai munkái mellett csoportok irányításával is foglalkozhat, és menedzselhet különféle energiagazdálkodással kapcsolatos feladatokat. Ez utóbbi tevékenységet, mint általában a munkája nagy részét, többnyire zárt térben, számítógépes használattal végzi. – Természetesen, időnként részt veszünk a fejlesztőprogramokban, és a kísérleti műhelyekben végrehajtott próbaüzemeltetéseken is – állítja Vas Róbert, aki már évek óta ezen a pályán dolgozik. – És hogy miből is áll a napi élet itt a munkahelyen? Változatos dolgokból tevődik össze. Elsősorban említeném a műszaki dokumentációk készítését, amit minden részfeladatban el kell végeznünk. Energiafelhasználással kapcsolatos terveket csinálunk, részben önállóan, részben a mérnökök útmutatásai alapján. Tehát afféle minőségellenőrként az üzemeltetések során felmerülő technológiai problémákat is nekünk kell megoldani, a gépek mérőeszközök állapotait is kontrolláljuk, de ez csak dolgok egyik része. Én még üzleti tárgyalásokat is bonyolítok a beszállítókkal, és mérnökökkel együtt konferenciákon is részt szoktam venni, szakmai tanácsokat is adok, ha kell, kezdő kollégákat betanítok és tréningeket is szervezek számukra. Fontos tehát, hogy jól értsünk az energetikai eszközökhöz, a készülékek karbantartásához, hogy kisebb hibákat mi is meg tudjunk javítani. Szükség van rá Az energiagazdálkodás napjaink igen fontos tényezője, és az ipar számtalan területén felhasználható, egyre keresettebb szakma. Jelenleg a hő- és villamos energia előállítási és felhasználási szektoraiban a legjellemzőbb a munkavégzés, ahol tehát nem csak a rendszerek működésében, hanem a hibafeltárásban, az új technológiák bevezetésében és az ezekhez kapcsolódó üzleti, marketing feladatokban is fontos szerepet vállal a mérnökök mellett az asszisztens. PG
Egy bajtársias pálya – a mentős
- Aki ezen a pályán szeretne elhelyezkedni, annak először is érettségivel kell rendelkeznie. – mondja Hegedűs Sándor, aki jól ismeri a szakma csínját-binját, nem csak gyakorlója, oktatója is a mentős hivatásnak. – Az általános ápolói alapképzés két-három hét, intenzív, egész napos tanfolyamot jelent, utána szigorú vizsga következik, majd egy hétig betanulóként, vagy ahogy mi nevezzük, szekundánsként vonul, egy idősebb, tapasztalt kolléga mellett.
Fontos megjegyezni, hogy aki eleve szakápolói képesítéssel rendelkezik, annak is el kell végeznie az alaptanfolyamot, ugyanis itt egészen más követelmények vannak, mint az egészségügy többi területén. Csak ezután következik a speciális mentőápolói iskola, amelyet munka mellett lehet elvégezni, időtartama általában egy-két év között van, időbeosztástól függően. A speciális követelmények közé tartozik, hogy az alapképzés során kötelező elmenni a szülészetre is, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, hogy egy mentősnek esetleg egy távoli tanyán magának kell tudnia levezetnie egy szülést! Valójában a munkavégzés során történik meg a legszigorúbb rosta, hiszen ahhoz, hogy emberileg, szakmailag alkalmasak legyünk, először is lélekjelenlét és fizikai teherbírás szükséges, mivel előfordul hogy óránként emelni kell magatehetetlen embereket, akik adott esetben száz kilós férfiak is lehetnek. Ezért természetesen nagyon fontos az előzetes orvosi alkalmassági vizsgálat.
A tantárgyak és a munka
A felkészítő időszak tehát gyakorlattal telik, miközben olyan tantárgyakat tanul az érdeklődő a legélesebb helyzetekben, mint alapszintű újraélesztés, mérgezési tünetek felismerése, ellátása, traumatológiai sérülések kezelése, helyszíni terápia – az általános ápolói ismereteken túl.
- Ez egész embert kívánó feladat – mondja Halmai Sándor, aki még csak ismerkedik a mentős szakmával. – Azért választottam, mert ki szeretném próbálni magam, és persze vonzott ez a világ. Néhány évig biztosan jó lesz. Nálunk kemény hierarchia uralkodik. Megkülönböztethetjük – mivel más a dolga – a vonulószemélyzetet, az ápolót, a szakápolót, és mentőstisztet. Akárcsak a katonaságnál, az újonnan belépőket nálunk is “kopaszoknak” nevezik. Kezdetben nekünk kell a koszos melókat is végeznünk, mint például a takarítást. Ha már hosszú ideje mentős valaki, akkor általában összeszokott párok dolgoznak együtt. A legmagasabb szint a rohamkocsi, ahol a vezetőn kívül két jól kiképzett szakápoló és egy aneszteziológus szakorvos, vagy oxiológus (sürgősségi szakorvos) tartózkodik a járműben. Meg kell jegyezni, hogy a gépkocsivezetők is csak kiképzett mentőápolók lehetnek. Az úgynevezett esetkocsiban a szakápolók mellett egy mentőtiszt, az orvosnélküli esetkocsiban (One) csak szakápolók, a szállítókocsiban pedig csak szak- illetve mentőápolók foglalnak helyet. Ezeken kívül vannak még speciális helyzetek, például a helikopteres szakszolgálat, vagy a koraszülöttmentés, ahol a személyzet létszáma, felszerelése változó, és az adott körülményekhez igazodik.
Hogyan telik a mentősök élete?
- A napi munka nyolc-, tíz-, illetve tizenkét órás szolgálatokból áll, ezekhez alkalmazkodnak a szabadnapok is – avat be a szakma hétköznapjaiba Sarkadi Ferenc mentős szakápoló. Nálunk nagyon fontos a pontosság, ha reggel hétkor kezdünk, akkor fél hétre bent kell lenni a központban. Az első feladat az ellenőrzés, hiszen a kocsik berendezését, az egészségügyi felszereléseket hiánytalanul kell átvennünk, ilyenkor a raktárból mindent muszáj pótolni, ha hiány mutatkozik. A váltás menete úgy zajlik, hogy kettesével felsorakozunk a főnökség előtt, ahol megkapjuk az utasításokat, a napi híreket, a szolgálati közleményeket, amelyekbe az is beletartozik, hogy hol vannak útlezárások, majd a főápoló még egyszer leellenőrzi hogy a kocsik vonulóképesek-e. Forró kapcsolatot kell tartanunk a műszakiakkal, ez huszonnégy órás rádiókapcsolatot jelent, hiszen bármilyen műszaki hiba esetén a mentőket azonnal le kell cserélni!
A munkavégzés a legváratlanabb szituációkból tevődik össze, sokat kell emelni, robogni a kocsival, elsősegélyt nyújtani, vigasztalni a beteget és a hozzátartozókat, minden nap minden hét nagyon változatos, tele feszült, izgalmas helyzetekkel! Amikor visszatérünk az állomásra, a személyzet feladata az egészségügyi felszerelések újbóli pótlása, és nem kevésbé fontos a tisztán tartás, hiszen az autónak belül olyannak kell lennie, mint egy műtőnek. Ha úgy adódik, hogy esetleg nincs munka, akkor a körletben vagyunk, azt takarítjuk, kitöltjük, ellenőrizzük a menetdokumentációs füzetet, kávézunk, beszélgetünk. Általában érdemes közeli és jó viszonyban lennünk egymással, rendkívül zárt közösség vagyunk, nem ritkán szabadidőnkben, vagy “leszerelés” után is össze-összejárogatunk, ismerjük egymás gondjait, családját.
Sok helyen a benti megszólítás is olyan mint a katonáknál: bajtárs… Azt hiszem ez sok mindent kifejez..”
Hogy miért…?
- Valójában nincsen rá értelmes magyarázat, hogy miért lesz valaki mentős – mondja nevetve Sándor – amikor én is elkezdtem ezt a pályát, egyszerűen itt ragadtam, és ezzel a dologgal a legtöbben így vagyunk. Van valami vonzó, kemény férfias az atmoszférában, életre szóló élményeket lehet szerezni. Pedig a fizetésnem túl magas, közalkalmazotti, 90-120 ezer közötti kezdő bért kapunk, ami lassan növekszik, igaz van még mellette éjszakai pótlék. Az elhelyezkedési lehetőségek teljes mértékben az adott régióktól és a mentőállomások befogadó kapacitásától és felszereltségétől függenek.
PV
Egy áldozatos hivatás – A nevelőszülő
Nevelőszülő – az is egy foglalkozás? Természetesen az, noha a szülői hivatást az emberiség többsége a magánéletében is gyakorolja, de azért a két dolog, számos hasonlósága ellenére, mégiscsak különbözik egymástól. Ehhez a tevékenységhez természetesen kifogástalan családi háttér szükséges, valamint a megfelelő személyes tulajdonságokkal is rendelkezniük kell mindazoknak, akik nevelőszülők szeretnének lenni. A munka tehát komoly felelősségérzetet követel, hiszen az új szülőknek egy olyan családi mintát kell nyújtaniuk a többnyire nevelőotthonokból vagy hátrányos helyzetű környezetből hozzájuk került kicsik számára, amelyben ép személyiségű felnőttekké válhatnak. Több típusa is létezik ennek a foglalkozásnak, ezek közül az egyik legfontosabb a hosszú távú nevelőszülői elhelyezés. Ebben az esetben, a gyermek nem térhet vissza a saját családjába – már ha van neki egyáltalán – és a nevelőcsalád biztosítja számára a támogató hátteret. A hosszú távú elhelyezés vállalása követeli meg a legtöbb felelősséget a nevelőszülőktől, mivel ennek esetleges sikertelensége további elhelyezéseket eredményezhet, ami pszichés károsodásokat okozhat a gyermeknek. Létezik továbbá rövid távú nevelőszülői tevékenység is, amelynek ideje egy-két éjszakától több hónapig terjedhet. Ez a típusú segítőmunka ideiglenes megoldást nyújt, általában krízishelyzetben levő családok esetében válik szükségessé, hogy amíg a gyermek nem kerülhet vissza vér szerinti szüleihez, addig is biztonságot nyújtó légkörben élhessen. Kik lehetnek nevelőszülők? Kik lehetnek tehát nevelőszülők, milyen feltételeknek kell megfelelni ehhez az egész embert kívánó hivatáshoz? Először is fel kell venni a kapcsolatot a lakóhely szerinti illetékes hatóságokkal, legfőképpen a Gyermekvédelmi Szakszolgálattal (TEGYESZ), ahová a különböző formaságok elvégzése után (beadványok, erkölcsi bizonyítvány) az illetékes nevelőszülői tanácsadó környezettanulmányt készít a jelentkező otthonában. Ezután orvosi vizsgálat következik, és újabb nyilatkozatokat kell adni arról, hogy a jövendő nevelőszülő ellen nem folyik eljárás, illetve „nem ítélték el jogerősen gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény miatt, szülői felügyeleti jogát a bíróság nem szüntette meg, illetve nem szünetelteti gyermeke átmeneti nevelésbe vétele miatt.” Elsőrendű fontosságú, hogy a befogadó pár tagjai huszonhat évet betöltöttek legyenek, házastársi, vagy legalábbis élettársi kapcsolatban éljenek egymással, és viszonyuk harmonikus legyen, valamint hogy biztosítani tudják a neveléshez szükséges anyagi és erkölcsi körülményeket. Ezután el kell végezni egy hatvan órás tanfolyamot, amelyen tantárgyak helyett elsősorban különféle alkalmassági feladatokat végeztetnek a jelentkezőkkel. - Kaptunk könyveket és rengeteg tesztlapot, de a képzés elsősorban gyakorlati szituációkkal egybekötött megismerési feladatokból állt – mondja Kiss Melinda, aki két éve nevel egy nevelőintézeti árva kisfiút. – A párommal már hosszú ideje szerettünk volna nevelőszülőkké válni. A saját kislányunk mellé, úgy éreztük, hogy be tudunk fogadni még egy gyereket, aki bár nem a sajátunk, természetesen ugyanolyan szeretetteljes környezetben nőhet fel, mint ő. Azt hiszem, ez egy igazán szép életfeladat, mindannyian sokat gazdagodtunk lelkileg. A tanfolyam sikeres elvégzése után tehát még mindig ott van a választás lehetősége, hiszen a felelősség súlya óriási, a nevelőszülő habár életet nem ad, de sorsot igen, a sokszor még csecsemőként családjába került kisbaba később anyunak és apunak fogja szólítani. A gyermek kiválasztásának folyamata sem egyszerű. - Mindenben segítettek a hivatal munkatársai – meséli Melinda – rengeteget jártunk „terepszemlére”, napokat töltöttünk az intézetben, amíg kiválasztottuk a mi kis új jövevényünket, és ezt követte még egy több hetes szoktatási időszak. Nevelési díj A törvények szerint lehetőség van több gyermek nevelésére is, ezt már hivatásos nevelőszülői jogviszonynak nevezik, ahol „a gyermekek létszáma meghatározott, legalább három, illetve a saját gyermekekkel együtt legfeljebb hét lehet.” Ebben az esetben természetesen a lakókörnyezet megfelelő méretét is biztosítania kell, hogy külön szobák és elegendő élettér jusson a kicsik számára. A hivatásos nevelőszülő a TEGYESZ alkalmazottjaként dolgozik, akit az intézmény kihelyezett tanácsadói is segítenek a munkájában. Az alkalmazotti viszony előfeltétele egy további 300 órás tanfolyam elvégzése, ahol megszerezhető a nevelőszülői szakképesítés. Minden gyermek után nevelési díjnak nevezett havi fizetés jár, amely az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének százhúsz százaléka, (bizonyos esetekben lehet száznegyven, illetve százötven százalék is). Ezen felül külön ellátmányban is részesül minden nevelőszülő, (az éves nevelési díj egynegyede) valamint igény szerinti családi pótlék is jár a munkához, ez utóbbit évente többször is lehet kérelmezni, azzal a megkötéssel, hogy ezt az összeget a nevelőszülő kizárólag a gyermek megfelelő ellátására fordítja. PG
Egészségügyi szakasszisztens
A transzfuziológiai szakasszisztens tevékenységi körébe tartozik a transzfuziológiai, hematológiai és immunológiai vizsgálatok végzése és értékelése a kórházak, klinikák, vérellátók transzfúzióval kapcsolatba kerülő részlegeiben. Feladata a donorszervezéssel, vérvétellel, vérkészítmény-kivizsgálással, -előállítással, -kiadással kapcsolatos teendők ellátása, a transzfúziót előkészítő valamennyi tevékenység, beleértve a beteg laboratóriumi vizsgálatait is — a szakképesítés szakmai követelményeiben meghatározott kritériumok szerint.
Egészségügyi menedzser – OKJ leírás
Egészségügyi menedzser Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 345 01Betölthető foglalkozás: Szakasszisztens (orvosi) FEOR 3232 Képzési idő: Legfeljebb 1200 óraCsak felnőttképzésben anulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságAz orvos utasításai alapján önállóan vagy a szakorvossal közösen elvégzi a diagnózis megállapításához és a betegségek kezeléséhez szükséges teendőket.Feladatai:* a betegek tájékoztatása és felkészítése a vizsgálatokhoz és kezelésekhez * a vizsgálathoz és kezeléshez szükséges eszközök és anyagok előkészítése * asszisztálás az orvosnak a vizsgálatnál és kezelésnél, a hatáskörébe tartozó vizsgálatok és kezelések önálló elvégzése * asszisztálás az orvosnak a különböző műtéti beavatkozások előtt álló betegek érzéstelenítésében és altatásában * a műtő előkészítésének irányítása, asszisztálás az orvosnak a műtét közben * hallásvizsgáló berendezésekkel hallásvizsgálatok végzése, a beteg megtanítása a hallókészülékek használatára, kezelésére, karbantartására * elektromos berendezésekkel a szív és az agy működésének rögzítése, megfigyelése * természetes gyógyforrások alkalmazása * gyógykezelés és a test anatómiai szerkezetét bemutató felvételek készítése céljából ionizáló sugárzást kibocsátó berendezések kezelése * laboratóriumokban vizsgálati anyagok levétele, előkészítése, vizsgálata, feldolgozása * a betegnyilvántartás, az előjegyzési napló, a terápiás adminisztráció vezetése * a gyógyászati eszközök és anyagok utánpótlása, a meghibásodott berendezések javíttatása * egészségnevelés és tanácsadás Jellemző munkakörök:* Aneszteziológiai szakasszisztens * Audiológiai szakasszisztens * Citológiai szakasszisztens * EEG-asszisztens * EKG-asszisztens * Elektrofiziológiai szakasszisztens * Elektronmikroszkópos szakasszisztens * Endoszkópos szakasszisztens * Fizioterápiás asszisztens * Gyógyfoglalkoztató szakasszisztens * Hisztokémiai és immunhisztokémiai szakasszisztens * Izotópasszisztens * Képi diagnosztikai asszisztens * Klinikai laboratóriumi asszisztens * Laboratóriumi asszisztens * Légzésfunkciós asszisztens * Mikrobiológiai laboratóriumi asszisztens * Műtős szakasszisztens * Pulmonológus-allergológus asszisztens * Radiofarmakológiai szakasszisztens * Röntgenasszisztens * Röntgen-műtős szakasszisztens * Szemészeti szakasszisztens * Szövettani laboratóriumi asszisztens Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3231 Általános asszisztens3233 Fogászati asszisztensMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Iskolák, ahol tanulhatod:
Egészségügyi menedzser
Az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények osztályain és részlegein ápolási, gondozási, rehabilitációs, asszisztensi, szakasszisztensi tevékenységgel kapcsolatos vezetési, szervezési feladatokat lát el.
Egészségügyi kártevőírtó szakmunkás
Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás: – az ember közvetlen környezetében, az ipar és a mezőgazdaság területén végzi az egészségügyi szempontból káros rovarok és rágcsálók irtását, szabadforgalmú, veszélyes irtószerekkel, – gázosítás során közreműködik az egészségügyi gázmester utasításának megfelelően.
Egészségügyi kártevőirtó- fertőtlenítő – OKJ leírás
Egészségügyi kártevőirtó-fertőtlenítő Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 31 853 02Betölthető foglalkozás: Egészségügyi kártevőirtó FEOR 5353 Képzési idő: Legfeljebb 1200 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: általános iskolaEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságElágazások** Egészségőr-fertőtlenítő* Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás* Fertőtlenítő sterilezőRáépülések*** Egészségügyi gázmester (középszint, érettségivel)Vegyszerekkel, mérgező gázokkal és mechanikus csapdákkal irtja az épületekben és az azok környékén előforduló kártevőket.Feladatai:* a kártevők azonosítása, a szükséges kezelés fajtájának és költségének meghatározása * az irtáshoz használandó gáz, vegyszer, csalétek elkészítése * a kártevők irtása permetezéssel, mérgezett csalétekkel, mechanikus csapdával, fertőtlenítés * termény- és malomgázosítás * szúnyogirtás Jellemző munkakörök:* Ciánozó * Egészségügyi gázmester * Gázmester * Méregszakács * Patkányirtó * Rágcsáló- és féregirtó * Rovarirtó Kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:6411 Növényvédelmi, növény-egészségügyi foglalkozásokMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Ráépülések**Amikor az itt bemutatott szakmai végzettséget megszerezted, magasabb szinten ezeket a szakmákat tanulhatod. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor iratkozhatsz be a ráépüléseknél felsorolt szakmai képzések valamelyikére, ha előbb elvégezted a most bemutatott képzést.Iskolák, ahol tanulhatod:
Egészségügyi gyakorlatvezető – OKJ leírás
Egészségügyi gyakorlatvezető Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 54 146 01Betölthető foglalkozás: Egyéb pedagógus FEOR 3419 Képzési idő: Legfeljebb 1200 óraCsak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságIde tartoznak a 341-es alcsoportból a máshová nem sorolható pedagógusok.Jellemző munkakörök:* Gépjármű-szakoktató * Népijáték-oktató * Oktatásszervező * Oktatástechnikus * Sportoktató * Szabás-varrás oktató Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat. Iskolák, ahol tanulhatod:
Egészségügyi gyakorlatvezető
A munkaterület rövid, jellemző leírása Az egészségügyi gyakorlatvezető az egészségügyi ellátást, ápolást nyújtó szakemberek csoportjának azon tagja, aki az ápolás, gondozás, rehabilitáció területén a gyakorlati oktatás (képzés) keretében, az oktatási dokumentumoknak megfelelően felkészíti a tanulókat/hallgatókat a választott hivatásuk gyakorlására, az elméleti ismereteik gyakorlati alkalmazására. Közreműködik a tanulók pályára nevelésében, optimális tanulói környezet biztosításában, részt vesz különböző képzési formák, továbbképzések szervezésében, lebonyolításában
Egészségügyi gázmester (kártevőírtó)
Az egészségügyi gázmester: – az ember közvetlen környezetében, az ipar és a mezőgazdaság területén szervezi, irányítja vagy önállóan végzi az egészségügyi szempontból káros rovarok és rágcsálók írtását, szabadforgalmú, veszélyes, mérgező és erősen mérgező minősítésű írtószerekkel. A mezőgazdaság területén gázosítószerekkel (méreg és erős méreg minősítésű gázokkal) gázosítást végez. Ellátja a szolgáltatás keretében az egészségügyi kártevőirtó tevékenységet folytató társas vállalkozások szakmai irányítását.
Egészségügyi asszisztens – OKJ leírás
Egészségügyi asszisztens Milyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 720 01Betölthető foglalkozás: Általános asszisztens FEOR 3231 Képzési idő: 2 év (felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra)Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: egészségügyi alkalmasságElágazások** Általános asszisztens* Fogászati asszisztens* Gyógyszertári asszisztensRáépülések*** Audiológiai szakasszisztens* EEG szakasszisztens* Egészségügyi operátor* Fizioterápiás szakasszisztens* Gyógyszerkiadó szakasszisztens* Hallásakusztikus szakasszisztens* Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens* Klinikai fogászati higiénikusSzemészeti szakasszisztensEgészségügyi intézményekben segít az orvosnak a betegek vizsgálatánál, gondoskodik a szükséges anyagok, eszközök tisztántartásáról és beszerzéséről, valamint elvégzi a munkájához kapcsolódó adminisztratív teendőket.Feladatai:* a betegek tájékoztatása és felkészítése a vizsgálatokhoz és kezelésekhez * a vizsgálathoz és kezeléshez szükséges eszközök és anyagok előkészítése * asszisztálás az orvosnak a vizsgálatnál és kezelésnél, a hatáskörébe tartozó vizsgálatok és kezelések önálló elvégzése * a betegnyilvántartás, az előjegyzési napló, a terápiás adminisztráció vezetése * a gyógyászati eszközök és anyagok utánpótlása, a meghibásodott berendezések javíttatása * egészségnevelés és tanácsadás Jellemző munkakörök:* Általános asszisztens egészségügyi intézményben * Általános rendelőintézeti asszisztens Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3232 Szakasszisztens (orvosi)3233 Fogászati asszisztensMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.)Elágazások*A 2006-os OKJ rendelet szerint a képzés adott pontján választhatsz, hogy a felsoroltak közül melyik szakirányban szeretnéd folytatni a tanulmányaidat. Eddig a pontig azonos tárgyakat tanulsz, bármelyik szakirányba is szeretnél továbbmenni.Ráépülések**Amikor az itt bemutatott szakmai végzettséget megszerezted, magasabb szinten ezeket a szakmákat tanulhatod. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor iratkozhatsz be a ráépüléseknél felsorolt szakmai képzések valamelyikére, ha előbb elvégezted a most bemutatott képzést.Iskolák, ahol tanulhatod:
Egészségőr, fertőtlenítő
Az egészségőr-fertőtlenítő az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat keretében, illetve egészségügyi intézményekben — a felügyeletet ellátó szakember szakmai irányítása alapján — közegészségügyi-járványügyi gyakorlati feladatokat lát el, egészségügyi szolgáltatás keretében pedig fertőtlenítési és kártevőirtási tevékenységet folytat. Gyakorlati tevékenysége során egészségnevelési feladatokat is végez. Munkáját hivatásként gyakorolja, és rendszeresen részt vesz továbbképző programokban.
Egészség a növényektől – a gyógynövény – és fűszernövénytermesztő és – feldolgozó
Nem kell boszorkánynak lenni… - Nem kell boszorkánynak lennie annak, aki mesteri szinten ért a gyógynövényekhez – mondja Gál Ferencné oktató. – Mi olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik hivatásszerűen foglalkoznak a gyógynövények termesztésével, és jól ismerik az ezekkel kapcsolatos technológiákat. Tanfolyamunk négy félévből áll, ajánlott hozzá érettségivel rendelkezni, és természetesen minimum, hogy a hallgatónk biológiából valamivel jobb legyen az átlagnál. Tantárgyaink között szerepel pl. a növénytani alapismeretek, de azért ez már bizonyos előképzettséget is feltételez. Mi mindehhez még hozzájárulunk agrokémiával, talajtani és vízgazdálkodási ismeretekkel, fontosnak tartjuk, hogy a nálunk tanulók megismerkedjenek a gyógy-és fűszernövények védelmével, termesztésével. Kertészeti és tájvédelmi ismereteket is oktatunk, valamint olyan tantárgyakat is, mint a fitoterápia, vadon termő gyógynövények és gyűjtésük, illetve a termesztés és feldolgozás technológiai és műszaki alapjai, sőt, a minőségbiztosítás, a jogi alapismeretek és a menedzsmenttel kapcsolatos tudnivalók is lényeges részét képezik oktatásunknak. A sikerágazatok közé tartozik A gyógy- és fűszernövények termesztőjének számos fontos és szép feladata van, és hozzá kell tenni, hogy hazánkban ez a foglalkozás a sikerágazatok közé tartozik. Az előállított termékek iránt a hazai és a külföldi piacokon folyamatosan növekszik a kereslet, hiszen nem csak az egyszerű gyógynövények, vagy az azokból kivont anyagok keltik fel a vásárlók figyelmét, hanem rengeteg olyan, erre az iparra épülő ágazat is ide tartozik, amelyekről nem is gondolnánk elsőre hogy köze van a gyógynövényekhez. - A mi munkánk valójában a vegyészettel, a kémiával is kapcsolódik – meséli Pinczési Roland, aki egy táplálkozás-kiegészítő termékeket forgalmazó cégnél dolgozik. – Mi tehát elsősorban az egészségmegőrzéssel foglalkozunk, aminek nagy részét az előállítás mellett, a marketing tevékenység teszi ki. Szerencsére érdeklődő és vevő is elegendő akad, mert az emberek bíznak az olyan készítményekben, amelyekről tudható, hogy nem szintetikus anyagokból készülnek, hanem valódi gyógynövénykivonatokat tartalmaznak. Azért itt felhívnám a figyelmet arra is, hogy ez nincs mindenütt így, mivel sajnos rengeteg ellenőrizetlen terméket adnak el táplálékkiegészítő címen. Egyébként az én fő tevékenységi köröm mégiscsak tanult szakmámhoz kapcsolódik, nekem kell átvizsgálnom az adott termékhez való gyógynövények minőségét, és a belőlük kivont anyagok természetével is tisztában kell lennem, szóval elsősorban technológiai feladatokat végzek, napi szinten, ami kicsit helyhez kötött, de azért elég változatos munkát biztosít számomra, és a keresettel sincs különösebb bajom. Ez utóbbi azért már nagy mértékben a cégünk üzleti politikájának is a függvénye, amit szerencsére nem az én feladatom. Elhelyezkedés, továbbképzések - Engem a gyógyfüvek és a belőlük előállított kozmetikumok vonzanak – vallja Stark Rita, aki jelenleg még hallgató, egy OKJ-képző intézményben. – Azért jöttem ide, mert így szeretném megvalósítani az álmaimat. Kár, hogy kicsit sok ökológiát, sőt, statisztikai jellegű ismereteket is tanulnunk kell, de hát valamit valamiért. Úgy gondolom nem lesz nehéz a munkába állás, még a mostani gazdasági körülmények között sem. A szakmában saját vállalkozóként sem lehetetlen elhelyezkedni, valamint számtalan sikeresen prosperáló termelő és feldolgozó üzemben is viszonylag könnyen kaphat munkát az, aki gyógynövény – és fűszernövénytermesztő és – feldolgozó képesítést szerez. Aki pedig továbbtanulásban, új képzésekben gondolkodik, annak számára a biológiai tanulmányok különböző területei is nyitva állnak még tanulmányai után, illetve hulladékgazdálkodási technológusként, zöldségtermesztő és feldolgozó szaktechnikusként, vagy egyéb mezőgazdasági területeken is próbálkozhat. A mezőgazdaságtól a szépségiparig A munkavégzés során elég sok önálló tevékenységet végez a hivatását gyakorló gyógynövény – és fűszernövénytermesztő, akár kisebb csoportokat, üzemeket is irányíthat, amihez jó kommunikációs készség és megbízhatóság szükséges. Legfontosabb feladatai közé tartozik a termesztéstechnológiai műveletek végrehajtása, a talajelőkészítés, növényápolás, növényvédelem és a minőség-ellenőrzés, – az összes területtel kapcsolatban pontos, kidolgozott terveinek kell lenni. Természetesen mindenkinek saját irányultsága, érdeklődési köre dönti el, hogy milyen típusú gyógynövényekkel szeretne foglalkozni, ennek megfelelően találhat helyet, a mezőgazdasági üzemektől, egészen a szépségápolással kapcsolatos ágazatokig. PV
Egész évben készültem
- Nagyon erős osztályban érettségiztem, a tanáraink elvárták tőlünk, hogy jól szerepeljünk – idézi fel az emlékeket. – Így aztán én egész évben az érettségire készültem, és végig görcsben volt a gyomrom. Mivel magyarból és történelemből felvételiztem, így azokat nagyon jól megtanultam, különösebben nem tartottam egyiktől sem. A helyzetet kicsit azért nehezítette, hogy a magyartanárunk elúszott az anyaggal, így a XX. század irodalmát taglaló anyagrészt a szóbeli előtt konzultáció keretében adta le. Az egyik, amitől rettegtem, a matematika volt, mert nem szerettem különösebben, de mivel rosszul mutatott volna egy négyes a bizonyítványban, így sokat kellett görnyednem a példatár fölött. A másik nagy megmérettetés a hittan volt. Nem lehetett hibázni, tudod, ott nem megbuksz, egyenesen kiátkoznak. De félre a tréfát, olyan jól sikerült a felkészülés, hogy még külön dicséretet is kaptam. Persze ez nem volt kivételes a mi stréber osztályunkban, harmincból tizenheten érettségiztünk kitűnőre, úgyhogy csak a külön dicséretekkel tudtuk lekörözni egymást. A szóbelin nagy meglepetés volt, hogy azok a tanárok, akik négy évig ordibálták, hogy ne súgj, most a vizsgabiztos háta mögött próbáltak mutogatni nekünk. Nincs annál meghatóbb, mint amikor a magyartanár kicsit hátrébb csúszik a székével, és alig hallhatóan azt sóhajtja feléd, hogy „Szendrey Júlia”. Amire még nagyon szívesen emlékszem, hogy a szülők nekünk is, és a tanároknak is svédasztalt állítottak össze a folyosón, hogy ne halljunk éhen a vizsga alatt. Mi mindent megettünk, amiről meg nem tudtuk, hogy ehető – mint például a gyöngyhagyma -, azzal megdobáltuk a járókelőket. És amikor a saját asztalunkat lepusztítottuk, megtámadtuk a tanárokét, úgyhogy mire ők kijöttek a teremből, nekik már nem maradt semmi.
Édesiparitermék gyártó
Az édesipari termékgyártó szakmunkás olyan munkaterületen dolgozik, ahol emberi fogyasztás céljára élelmiszereket állítanak elő. Tevékenységével biztosítani kell az élelmiszerek előállításával szembeni: – mennyiségi, – minőségi, higiéniai követelmények szabványelőírások szerinti betartását.
Édesipari termékgyártó – OKJ leírás
OKJ-szám: 33 541 01Betölthető foglalkozás: Édesipari termékgyártó FEOR 7218 Képzési idő: 2 év (Felnőttképzésben legfeljebb 2000 óra) Tanulható iskolarendszerben és felnőttképzésben isSzükséges iskolai végzettség: 10. évfolyam elvégzéseEgyéb feltétel: szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságRész-szakképesítések- Cukorkagyártó (középszintű, 8. évfolyam után)- Csokoládétermék-gyártó (középszintű, 8. évfolyam után)- Kávé- és pótkávégyártó (középszintű, 8. évfolyam után)- Keksz- és ostyagyártó (középszintű, 8. évfolyam után) Előkészíti az édesipari alap- és segédanyagokat, előállítja, formázza, csomagolja a cukorka, kávé, csokoládé, kemény cukrászati és liszttartalmú készítményeket.Feladatai:* a gépek felügyelete, a szükséges beavatkozások elvégzése, a gép kisebb hibáinak kijavítása * a kakaóbab tisztítása, hántolása, pörkölése és a hibás szemek kiválogatása * a kakaómassza préselése és a kakaóvaj-kakaópor arányának ellenőrzése * a kakaópogácsa őrlése, a csokoládé gépi formázása, a csokoládétábla kiszedése a formából és a csomagológépek kezelése * a mártás és a töltelék mennyiségének lemérése és a gép utánállítása * cukorka, rágógumi készítéséhez a cukoroldat és egyéb összetevők összemérése * kávé pörkölése, csomagolása Jellemző munkakörök:* Cawemilkezelő * Cikóriagyökér-feldolgozó * Cukor-, cukorkatöltelék-főző * Cukorkaolvasztó * Csokoládétáblázó * Csokoládéfigura-formázó * Desszertmártó * Grillázssütő * Gumicukorgyártó * Kakaómassza-préselő * Kakaóvaj-temperáló * Karamellafőző * Kávé-, kakaóbabőrlő, -pörkölő * Marcipánfőző * Mézesáru-kandírozó * Mézeskalácsos * Nugátmassza-temperáló * Nyersanyag-előkészítő * Ostyakészítő * Sütőporkészítő * Törökméz- és vattacukor-készítő Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:5122 Cukrász8111 Élelmiszergyártó gépkezelőMinimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében szakmunkásképzés, szakiskolai képzés által megszerzett képzettség. (Ez a szint főleg az általános ismeret megszerzése szempontjából tér el a III. képzettségi szintbe tartozóktól.) Szakközépiskolák, szakiskolák képzései:
ECL nyelvvizsga
Nyelvvizsga bemutatása: angol általános, egynyelvű (ECL nyelvvizsga, 2002.02.18.)magyar általános, egynyelvű (ECL nyelvvizsga, 2001.09.03.)német általános, egynyelvű (ECL nyelvvizsga, 2002.02.18.) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ECL NYELVVIZSGÁRÓL: Jelenleg folyik a vizsgaszintek harmonizálása a Közös európai Referenciakeret szintjeivel a Manuál előírásainak figyelembe vételével, szakértők bevonásával.Az ECL nyelvvizsgák kidolgozója Európai uniós tagállamok több éves szakmai előkészítő munka után 1992-ben London központtal nemzetközi konzorciumot hoztak létre, amely az ERASMUS, majd a LINGUA program támogatásával azt a feladatot vállalta, hogy egy egységes nyelvvizsgarendszert dolgoz ki az Európai Unió tagállamainak nyelvéből. Az EU egységesítési törekvéseivel összhangban a konzorciumba tömörült tagállamok azt kívánják elérni, hogy az egyes nyelvekből letehető nyelvvizsgák mindenféle " egyenértékűsítési" eljárás nélkül nemzetközileg összevethetők legyenek egymással. Kompetencia, vizsganyelvek: A " European Consortium for the Certificate of Attainment in Modern Languages" elnevezésből alkotott " ECL" betűszóval jelölt nyelvvizsgák szakmai gondozását tagállamonként egy-egy neves egyetem, nyelviskola vállalta, amely végzi az általa képviselt nyelvből a vizsgatesztek összeállítását és a vizsgadolgozatok értékelését. A standardizálás első fázisában kidolgozott egységes elvek alapján az EU hivatalos nyelveiből, továbbá magyarból és lengyelből is letehető az ECL nyelvvizsga. A vizsgák jellege: A vizsgafeladatok tartalmát és formáját a szakértők alapos vizsgálatok és speciális célcsoportokon történő kipróbálás után határozták meg. Az ECL nyelvvizsga azt méri, hogy a jelölt képes-e a különféle élethelyzetekben, a hivatással/foglalkozással összefüggő, illetve személyes/magánéleti szituációkban szóban és írásban kommunikálni. Összehasonlíthatóság: Az összehasonlíthatóság az ECL vizsgák egyik fontos ismérve. Ezt szolgálják a vizsgák egységes alapelvei, illetve az egységes alapelvekhez igazodó vizsgaanyagok és vizsgabizonyítványok. A vizsgák egységes alapelveinek megfelelően valamennyi nyelvből azonosak a nyelvtudás értékelésének szempontjai, kritériumai, és azonos a vizsgaanyagok jellege is. A vizsgák megbízhatósága: A konzorcium valamennyi tagintézménye maga felelős a saját nyelvén írott tesztek kidolgozásáért és javításáért. Hogy az ECL nyelvvizsgák megbízhatóságát garantálni lehessen, valamennyi vizsgaanyagot előzetesen kipróbálnak, a vizsgaanyagok készítőit és a javítókat minden vizsga előtt felkészítik, és a kettős javítás elvét alkalmazzák. A tesztírás, a javítás és a bizonyítványkiadás egységességét a nyelvek és a szintek közötti összehasonlíthatóság biztosíthatósága érdekében egy bizottság felügyeli, amely az egyes nyelveket képviselő szakértőkből áll. AZ ECL NYELVVIZSGA SZINTJEI: " A" szint (kezdő)Az Európa Tanács szintbeosztása szerint: A2 Az A szint sikeres elérése után már jó turista vagy: tudsz kérdezni, az egyszerűbb válaszokat megérted, tudsz vásárolni, a célnyelven kérni enni-inni, érted a kiírásokat – egyszóval: már nem lehet eladni. " B" szint (akkreditált alapfok)Az Európa Tanács szintbeosztása szerint: B1 A B szint elérése után már elkezdhetsz dolgozni a célnyelvet beszélő munkatársak között kezded megérteni az újság- és rádióhíreket, a TV adásokat, megpróbálhatsz moziba, színházba is elmenni. " C" szint (akkreditált középfok)Az Európa Tanács szintbeosztása szerint: B2 A C szint elérése után megkezdheted tanulmányaidat a célnyelvi ország középiskoláiban, egyetemein, főiskoláin. Megismerted a célnyelv szerkezetét, megértetted logikáját – mostanra biztosan meg is szeretted. Kezded élvezni a szépirodalmat megérted már a pályaudvari hangosbemondót és az utcán a kiabálást is. Egyszóval kezded otthon érezni magad a célnyelvi országban. " D" szint (akkreditált felsőfok)Az Európa Tanács szintbeosztása szerint: C1 A D szint elérésével nyelvileg egyenrangú partnere lettél a célnyelvet beszélőknek. Úgy írsz, olvasol, beszélsz mint ők, tanulhatsz, kutathatsz, dolgozhatsz közöttük, nyelvi nehézségek nélkül folytathatod ismerkedésedet a célnyelvi kultúrával, irodalommal, történelemmel – egyszóval: a célnyelvi országok múltjával és jelenével. AZ ECL NYELVVIZSGA RÉSZEI: 1. Szóbeli kommunikáció: A jelölteket kettesével (páratlan számú vizsgázó esetén hármasával) vizsgáztatják. Bemutatkozás (körülbelül 3-5 perc) E résznek az a funkciója, hogy a vizsgázók feloldódjanak, ráhangolódjanak a vizsga-szituációra, ill. hogy a kérdező információkat szerezzen a vizsga további lefolytatásához. A vizsgának ezt a részét nem értékelik. Irányított beszélgetés (5-8 perc) A vizsgáztató kezdeményezi a beszélgetést az általa kiválasztott téma alapján, és a vizsgázókhoz intézett kérdéseken túl szorgalmazza a két vizsgázó közötti beszélgetést. Az értékelő feladata a vizsgázók nyelvi teljesítményének megítélése, pontozása. Önálló témakifejtés vizuális stimulus alapján (5-8 perc)A képanyagot a vizsgáztató adja. Szükség esetén kérdésekkel segíti a vizsgázókat. A szóbeli kommunikáció értékelésének szempontjai és az elérhető pontszámok: – Nyelvhelyesség (alak- és mondattan) 0-5 pont – Szóbeliség (kiejtés és intonáció, a beszéd folyamatossága) 0-5 pont – Szókincs (terjedelme és használatának változatossága) 0-5 pont – Stílus (a beszédhelyzethez igazodó nyelvhasználat) 0-5 pont – Kommunikatív hatékonyság (a helyzetnek megfelelő feladatmegoldás) 0-5 pont 2. Írásbeli kommunikáció: (ld. tesztminták – http://inyt.pte.hu/teszt.html ) A jelöltnek két (megadott szószámú) fogalmazást kell szótár nélkül, irányítási szempontok szerint írnia. Az értékelés szempontjai, ill. az elérhető pontszámok: – Nyelvhelyesség (alak- és mondattan) 0-5 pont – Írásbeliség (szövegtagolás és helyesírás) 0-5 pont – Szókincs (terjedelme és változatossága) 0-5 pont – Stílus (a fogalmazás műfajához és témájához igazodó nyelvhasználat) 0-5 pont – Kommunikatív hatékonyság (a helyzetnek megfelelő feladatmegoldás) 0-5 pont 3. Olvasott szöveg értése (ld. tesztminták – http://inyt.pte.hu/teszt.html ) A vizsgázónak két (különféle típusú) szövegértési feladat helyes megoldásával kell igazolnia, hogy szótár nélkül képes a vizsgaszint követelményeinek megfelelő nehézségű általános szöveg tartalmát megérteni. 4. Hallott szöveg értése (ld. tesztminták – http://inyt.pte.hu/teszt.html ) A vizsgázónak felvételről elhangzó 2 szöveg kétszeri meghallgatása alapján a kapott feladatlapok helyes kitöltésével kell igazolnia, hogy képes megérteni a vizsgaszint követelményeinek megfelelő nehézségű beszélt nyelvi szövegeket. A vizsgák értékelése:Készségenként egységesen 25-25, összesen 100 pont szerezhető az ECL vizsgán, amely akkor eredményes, ha a jelölt készségenként és összességében is eléri a megszerezhető pontszám legalább 60%-át. Ha a jelölt 80% feletti összteljesítményt ér el, akkor ez egy készségből kompenzálja a 60% alatti (de min. 50%-os) teljesítményét. Sikertelen vizsga esetén lehetőség van a vizsga részleges megismétlésére. A mért készségek és pontértékük: Hallás utáni értés 25 pont Olvasás utáni értés 25 pont Szövegalkotási készség 25 pont Beszédkészség 25 pont Elérhető maximum: 100 pont Megfelelési minimum: 60 pont Megfelelés készségenként: 15 pont Akkreditált vizsgaközpont neve: Pécsi TudományegyetemIdegen Nyelvi Titkárság(akkreditált nyelvvizsga központ, az akkreditáció dátuma: 2001.09.03.) Cím: 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/B.Telefon: (72) 501-500/2133 Fax: (72) 251-929 Web cím: http://www.ecl.hu »E-mail: ecl@inyt.pte.hu » Forrás: Pécsi TudományegyetemSzerkesztette: Turai Tímea
Drogvonalak Budapesten és vidéken
BudapestDrog StopTel.: (80) 505-678 “Drogfree”(1) 2151-397 (S.O.S. Telefonszolgáltatás 12-24 óráig) Kék VonalTel.: (80) 505-000hétfő-csütörtök: 8-21 óráig, péntek: 8-24, szombat: 0-24, vasárnap: 0-hétfő 8 óráig Sziget Droginformációs AlapítványTel.: (1) 3225-572 (nem ingyenes vonal) DebrecenDrogambulanciaTel.: (80) 505-088 MiskolcDrogambulanciaTel.: (46) 431-310 PécsDrog Krízis TelefonTel.: (80) 200-430 PécsDrogambulanciaTel.: (80) 332-600 ingyenes a megye területén SzékesfehérvárAddiktológiai Gondozó Fejér megyei Szent György KórházTel.: (22) 340-062 / alkohol- és drog stop telefonos tanácsadás
Döntöttek a plusz ötezer támogatott férőhelyről
A felsőoktatási átalakításról szólva Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta, mivel kevesebben jelentkeztek részösztöndíjas képzésekre, mint amekkora a keret, ezért bizonyos területeken a kormány döntött arról, hogy a részösztöndíjas helyeket teljes ösztöndíjakká alakítja. 2400 plusz férőhely jut a műszaki, 950 az informatikai, 700 az agrár, 400 az egészségtudomány, 150 a sporttudományok területén, míg a külhoni magyar felsőoktatás 400 új férőhelyet kap – jelentette be az államtitkár. Az ötezerrel megemelt, teljes egészében államilag támogatott férőhelyekkel együtt felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen 34.087 helyett 39.087-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben térítésmentesen. Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy emellett sok tízezer hallgató kerülhet be önköltséges formában, számukat nem korlátozzák, az az elvárás, hogy teljesítsék a 240 pontos határt. Elmondta azt is, hogy fokozatosan át akarnak állni arra a szisztémára, hogy a fiatalok és családok is részt vállalnak a felsőoktatási képzésben, “egyre nagyobb mértékben saját felelősséggel lépnek be”. A diákhitel erre lehetőséget kínál a szegényebb sorsú gyerekeknek is – értékelte. Giró-Szász András kormányszóvivő arról beszélt, hogy azoknak a jogászoknak és közgazdászoknak, akik a Diákhitel II. konstrukciót igénybe vették, és később az állami szférában helyezkednek el, az állam jóváírja a hitelt. Arra a kérdésre, hogy a jogász- és közgazdászképzésre miért nem szabadítottak fel keretet, azt mondta: ezeket a kormány piacképes szakmaként megtérülő területnek látja. Az az alapvető koncepció, hogy a köz javát szolgálókat hozzák helyzetbe állami ösztöndíjakkal – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Cáfolta azokat az információkat, hogy a kormány kevesebbet fordítana a felsőoktatásra, mint korábban. Mint mondta, a Diákhitel II. kamattámogatására adott összeggel együtt már nem marad el a támogatás mértéke az előző évi összegektől.
Dozimetrikus – OKJ leírás
DozimetrikusMilyen feltételekkel tanulhatod? Hol indul tanfolyam?OKJ-szám: 52 522 03Betölthető foglalkozás: Anyag- és termékvizsgáló, minősített laboráns FEOR 3193 Képzési idő: Legfeljebb 600 óra Csak felnőttképzésben tanulhatóSzükséges iskolai végzettség: érettségiEgyéb feltétel: pályaalkalmasság, szakmai alkalmasság és egészségügyi alkalmasságÖnállóan vagy mérnöki irányítással ellenőrzi a beérkező alapanyagok, a gyártási folyamat részeként előálló félkész termékek és végtermékek minőségét és összetételét.Feladatai:* a mérésekhez használt műszerek, berendezések és analitikai anyagok ellenőrzése, a laboratórium rendjének biztosítása, az analitikai vizsgálatokhoz szükséges vegyszerek megrendelése és azokról nyilvántartás vezetése, rendszeres időközönként a műszerek kalibrálása, meghibásodásuk esetén javításuk intézése * a raktáron lévő alapanyagok és a gyártáshoz szükséges kellékek minőségi vizsgálatának előírás szerinti, tételes vagy szúrópróbaszerű elvégzése * szúrópróbaszerű vizsgálat esetén a raktár képviselőjének bevonásával a készlet mintavétele * a gyártási, kiszerelési folyamatoknak az anyagnorma és a műveleti, gyártástechnológiai utasítás előírásai szerinti felügyelete * a félkész termékek minőségének ellenőrzése és a vizsgálati eredmények rögzítése az ellenőrzési lapon, majd számítógépen * az adatok rendszerezése, a tapasztaltakról beszámoló készítése, a gyártás irányításáért felelős mérnök tájékoztatása a nem megfelelőnek ítélt anyagok, kellékek okozta kárról * minőségi reklamáció esetén a reklamált termék azonosítása, az eset kivizsgálása és a hasonló jellegű minőségi problémák megelőzése * új termékek, technológiák bevezetésekor részvétel a minőség-ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok megoldásában * a felügyelete alá tartozó laboránsok munkájának irányítása Jellemző munkakörök:* Mechanikai, metallográfiai anyagvizsgáló * Metallurgiai anyagvizsgáló * Radiográfiai anyagvizsgáló * Roncsolásmentes anyagvizsgáló * Vegyészeti anyagvizsgáló Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:3192 Minőségi, műszaki, biztonsági ellenőr7540 Laboráns (minősítés nélkül)Minimális képzettségi (képesítési) feltétel:Középfokú oktatás keretében az általános gimnáziumban, szakközépiskolában, technikumban megszerzett képzettség jellemzője, hogy magasabb színvonalú általános ismeretet ad, mint a II. képzettségi szint, azonban több iskolatípusnál szükség van olyan iskolai vagy iskolán kívüli képzésre, amely megfelelő szakismerettel látja el az e képzettségi szintbe tartozókat.Iskolák, ahol tanulhatod:
Dolgozni csak pontosan és szépen – a titkárságvezetők
Két éves, felsőfokú OKJ képzés keretében tanulhatunk titkárságvezetőnek.Nappali és esti tagozaton is elvégezheted, ha pedig még nincsen szakmád és nem múltál el huszonkét éves, akkor még tandíjat sem kell fizetni. A két év során olyan modulokat kell elsajátítani, mint az Irat- és dokumentumkezelés és készítés Titkársági rendezvény- és projektszervezés Titkársági vezetési-szervezési feladatok ellátása az ügyvitel területén Idegen nyelvű titkársági kommunikáció Titkársági ügyvitelszervezés – tudjuk meg Csernus Szilviától, aki az egyik budapesti szakképző-helyen dolgozik titkárságvezetőként. A képzésen résztvevők harminc százalékban elméleti és hetven százalékban gyakorlati oktatásban részesülnek. Sikeres vizsgát követően arra is akadhat lehetőség, hogy esetleg felsőoktatásban tanuljunk tovább, egy kapcsolódó szakon. Ezt nem minden iskola biztosítja, ezért mielőtt beiratkoznál bárhová, érdemes utánakérdezni annak, hogy az adott képzőhely kapcsolatban áll-e valamelyik egyetemmel vagy főiskolával. Sokféle feladat – A titkárságvezetői munkakör egy átlagos irodai munkának mondható. Az iskolában, ahol titkárságvezető vagyok, én csinálom a tanügyi adminisztrációt – mondja Csernus Szilvia, majd hozzáteszi, hogy az ő feladata a naplók és a törzslapok rendszerezése, a kapcsolattartás a diáksággal, igazolások kiállítása, kérelmek, felmentések és határozatok írása is. Persze ezen kívül akad még bőven dolga egy titkárságvezetőnek:– Kapcsolattartás a szaktanárokkal, diákok lejelentési kötelezettsége, a diákigazolványok intézése, befizetések koordinálása, számlakibocsájtás, adatbázis vezetése a diákokról, statisztikák készítése –sorolja végtelennek tűnő feladatait Szilvia, aki annak idején tanítónőként kezdte a pályafutását, majd az élet úgy hozta, hogy titkárságvezető lett. Szilvia úgy gondolja, hogy aki ebben a szakmában szeretne dolgozni, annak alapvetően terhelhetőnek és rugalmasnak kell lennie, ugyanis bármikor bejöhet egy olyan feladat, amire előzetesen nem számítottál. – Ráadásul ez tényleg bármilyen lehet: a pár perces, vagy akár több napos elfoglaltság is – mondja Szilvai. A fentieken kívül még az empátiát, a tűrőképességet, és a jó problémamegoldó képességet emeli ki azokból a tulajdonságokból, aminek nem árt, ha birtokában van egy titkárságvezető. Ide tartozik a szorgalom és az adminisztráció szeretete is. – Néha elég monoton is tud lenni ez a munka, ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a dolgok „szétaprózódjanak”. Ha esetleg egyedül dolgozol majd egy titkárságon, akkor pedig gyorsan és precízen kell dolgozni. Például a diákok normaigénylésénél nem lehet hibázni – figyelmeztet Szilvia és hozzáfűzi, hogy nyelvtudásra nem mindenhol van szükség, viszont elengedhetetlen, hogy alapvető számítástechnikai ismereteid legyenek. A monotonitás mellet változatosság is a velejárója ennek a szakmának. – Sok mindennel kell foglalkoznod és sok részletre kell odafigyelned. Valamilyen szinten a kiszámíthatóság is jelen van, hiszen ha már egy éve dolgozol titkárságvezetői pozícióban valahol, akkor már megszerzed azt a rutint, ami alapján már nem érhet túl nagy meglepetés. Dönthetsz arról, hogy az adott pillanatban mi a fontos és mit lehet kicsit hanyagolni – mondja Szilvia. Alapvetően olyanoknak ajánlja ezt a munkát, akik szeretnek emberekkel foglalkozni és nem riadnak el a felelősségtől sem. – Én magát az embert is szeretem – mondja Szilvia – és jó érzéssel tölt el, ha segíthetek megoldani mások problémáját. Pontosság a végletekig – Egy titkárságon rendnek kell lennie. Fontos a jó kollegiális viszony kiépítése. Ehhez segítőkésznek, nyitottnak, megbízhatónak kell lenni. Szerencsés esetben ezek a tulajdonságok már alapban megvannak abban, aki erre a pályára készül, ha pedig mégsem, akkor meg úgy is hamar rájön, hogy ezek nélkül nagyon nehéz ezt a szakmát művelni – véli Szilvia. Ami az elhelyezkedést illeti, Szilvia úgy gondolja, hogy manapság elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki jó helyre kerüljön. – Elég kicsi az esély arra, hogy valaki az „utcáról” egyből bekerül egy titkárságvezetői pozícióba. Ezért is szoktam a diákoknak azt tanácsolni, hogy bátran tanuljanak még emellé, az sosem baj, ha több lábon áll valaki – mondja Szilvia. Nem fér hozzá kétség, hogy az elhelyezkedési esélyeinket növeli, ha már van némi szakmai gyakorlatunk. Szilvia is úgy hiszi, hogy ha valaki kellően motivált, akkor egy szakmai gyakorlat jó apropó ahhoz, hogy „bedolgozzad magad” egy munkahelyre. (Egyébként a felsőfokú szakképzések esetében amúgy sem úszhatod meg a szakmai gyakorlatot: többnyire a második év nyarán kell teljesíteni azt.) A munkaidő általában napi nyolc óra szokott lenni, de itt sem ritka a túlóra. Természetesen a kereset attól függ, hogy hol sikerül elhelyezkednünk, de nagyjából nettó száz, illetve százötvenezer forint közötti havi bérrel számolhatunk, ha a versenyszférában sikerül munkát találni. Persze arra is van esély, hogy közalkalmazottként találj valamit, ebben az esetben az éppen aktuális közalkalmazotti bértábla szabja meg a fizetés mértékét. T.G.
Dohányzás és a lelki betegségek
Széleskörű kutatások bizonyítják, hogy a dohányosok körében lényegesen több a szorongásos betegségekben és a depresszióban szenvedő, mint a nem dohányzók között. A kapcsolat valószínűleg kétirányú. A dohányzás szorongáscsökkentő, hangulatjavító és pszichoaktív szer, könnyen hozzáfeérhető és azonnali hatású. Társadalmunkban csaknem teljesen elfogadott, a dohányzóknak – bár egyre több korlátozással kell szembenézniük – sem megvetéstől, sem büntetéstől nem kell tartaniuk. Így azok a betegek, akik lelki problémákkal, szorongással, vagy depresszióval küzdenek, a probléma megoldása és a célzott kezelés helyett a dohányzással enyhítik tüneteiket. Akkor is, ha tudják, hogy súlyos egészségkárosító hatással van rájuk és környezetükre egyaránt. Másrészt az is valószínű, hogy a dohányzás maga is súlyosbíthatja a szorongásos kórképeket és a depressziós tüneteket. A helyzet még ennél is bonyolultabb, mivel a függőségek közös lelki gyökerűek, így a dohányzók közt az alkoholizmus és a droghasználat is gyakoribb. A fenti tények arra figyelmeztetnek, hogy a dohányzás elleni küzdelem nem merülhet ki, a testi egészségre káros hatások széles körű ismertetésével, hanem a pszichés tényezőket is hangsúlyozni kell. A leszokás is nehezebb, vagy eleve kudarcra van ítélve, ha nem ismerjük a mögöttes lelki tényzőket és nem keresünk megoldást rájuk. Kapcsolódó cikkek: Miért nem tudunk leszokni a dohányzásról ? Akupunktúrával gyógyíthatók a függőségek