Diplomások diploma nélkül Magyarországon tízezres nagyságrendben léteznek olyan ’diplomások’, akik többé – kevésbé sikeresen elvégeztek egy főiskolai, vagy egyetemi kurzust, de nem tudnak a végzettségüknek megfelelő munkakörben elhelyezkedni, mert hiányzik az alapkritériumnak kikiáltott nyelvvizsga bizonyítvány. Az angolról fogok beszélni, de a probléma kisebb – nagyobb mértékben más nyelvekkel kapcsolatban szintén fennáll. Lehet azon vitatkozni, hogy követelhet-e a főiskola, vagy az egyetem olyan teljesítményt kilépő feltételként, amely nem volt belépő feltétel, és amelynek megszerzéséhez a feltételeket maga a főiskola vagy egyetem nem biztosította. Azon is lehet vitatkozni, hogy vajon maga a nyelvvizsga megszerzése milyen mértékben tükröz működő, aktív nyelvtudást, és vajon a leendő munkahelyek egyáltalán igénylik-e, vagy tiszteletben tartják-e a nyelvvizsga bizonyítványt. Vajon nem a főiskolák és az egyetemek, vagy a Hivatal (Minisztérium, már amikor van, Oktatási Hivatal, és a politika) önfényezéséről van-e itt szó, amikor olyan teljesítményt akarnak felmutatni sajátjukként, amelyért semmit sem tettek? Azon viszont nem lehet vitatkozni, hogy ez egy végletesen pazarló rendszer, amely elpazarolja az oktatásra költhető pénzt, elpazarolja az emberi tehetséget, és elpazarolja azt az aktív időt, amelyet egy diplomás a pályáján tölthet, és amely alatt, legalább részben, adó formájában visszafizetheti azt az összeget, amelyet a képzésére költöttek. Azon sem lehet vitatkozni, hogy maguk a főiskolai- és egyetemi oktatók sem állnak a helyzet magaslatán aktív nyelvtudás szempontjából. Ki ne találkozott volna olyan frusztrált külföldiekkel, akik valamelyik magyar egyetem angolul kínált, közel sem olcsó kurzusán az oktatók nyelvtudását tartják a szűk keresztmetszetnek. Így az a groteszk helyzet állt elő, hogy a főiskola vagy egyetem · lemond a nyelvtudásról a bejáratnál, mondván legyen az a jelentkező magánügye, ha több pontot akar, hogy bejusson, · a tanulmányok során a nyelvtudást nem biztosítja például olyan kötelező tantárgy beiktatásával, amelyből pontosan úgy meg lehet bukni, mint bármelyik szelektáló – ritkító – buktató tárgyból, és amelynek teljesítése híján pontosan úgy ki lehet esni, mint más tantárgyak esetén, · a tanulmányok során a nyelvtudásnak nem ad értelmet, feltehetőleg a tanerők nyelvtudása híján, például azzal, hogy a feladatok egy részét, vagy egy bizonyos típusát angolul adná meg, és a teljesítését angolul várná el, és végül · a tanulmányok során a nyelvtudásnak nem ad további értelmet azzal, hogy a tankönyvek sok esetben elavult szintjét angolul hagyná konfrontálódni a tudomány állásával. Vajon mire kellhet a nyelvtudás a diploma-védés pillanatában, ha addig olyan jól megvoltunk nélküle? Ha egy országban el lehet jutni a diploma védéséig nyelvtudás nélkül, ott a nyelvtudásnak azt követően sem lesz becsülete. Működő demokráciákban a nyelvtudás nem azért szükséges, hogy diplomává tegye a nem-diplomát, hanem azért hogy annak a használhatóságát lokálisból általánossá növelje. Az utóbbi pontot talán legjobban a nyelvoktatás általános magyarországi helyzetével támaszthatjuk alá. Az Oktatási Hivatal és a politika kivételével talán mindenki könnyen belátja az alábbi, cáfolhatatlan tények közötti összefüggéseket: 1. Magyarország az utolsó az összes európai nemzet közül a Közoktatás nyelvoktató tevékenysége és teljesítménye alapján. 2. Ez pontosan így volt igaz öt évvel ezelőtt is, de jobb, ha nem érezzük magunkat biztonságban, mondván hogy olyan mélyen vagyunk, hogy innen már nem lehet leesni, hiszen az öt év alatt jelentősen nőtt az utolsó előtti és az utolsó közötti különbség. 3. A magyar iskolák többségében az angolóra magyarul folyik. Ennek három fő oka lehet: a diák nem képes más módon tanulni, és / vagy a tanár nem képes más módon tanítani, és / vagy a tanár-képzés nem képes más módon tanító tanárt képezni. 4. A fent sorolt három bűnös közül a diák a legártatlanabb, mégis rendre ő húzza a rövidebbet. A legeslegrövidebbet a diplomátlan diplomás húzza, hiszen benne adódik össze az Általános Iskola, a Középiskola, és a Felsőoktatás nyelvtanítási csődje. 5. Tehát a magyar Közoktatásban, adópénzből, lehet úgy ’tanítani’, akár évtizedeken keresztül, hogy annak kódolt kudarc az eredménye, hiszen a kudarc automatikusan a diáké. 6. Csak hogy pontosan értsük egymást: a magyar Közoktatásban lehet egy diák teljesen kezdő angolból úgy, hogy már akár nyolc éve tantárgy volt neki az angol, amelyből jegyet kap, amely jegy alapján bizonyítványt kap és tovább tanul, ahol majd kezdi elölről, és mindezt nem veszi észre az Oktatási Rendszer, sőt ugyanezt elismeri mind tanításként a tanár oldaláról, mind pedig tanulásként a diák oldaláról. 7. Ha a tanár betartja a tanítás-koreográfia bevett szabályait, közalkalmazottként biztonságban érezheti magát, hiszen senki nem fogja keresni, és keresés híján nem fogja megtalálni, a tanár tevékenysége és a tanulás eredményessége – eredménytelensége közötti összefüggést. 8. Tehát a magyar Felsőoktatásban, szintén adópénzből, lehet úgy tanárokat képezni, hogy a résztvevők többsége már a belépés pillanatában tudja, hogy nem tanárként akarja leélni az életét. Tudja ezt abban a pillanatban, amikor elfoglalta olyan valakinek a helyét, aki a tanári pályáról álmodik, született tanár, de megfelelő pontszám híján nem jut be. 9. Ezt a Hivatal nem veszi észre. Sőt azt sem veszi észre, hogy milyen rosszul költi el a Felsőoktatás az oktatásra költhető adópénzt, ha többszörös létszámot kell képezni ahhoz, hogy a megfelelő számú tanár rendelkezésre álljon az iskolákban. 10. Visszatérve a módszerekhez, t. i. hogy magyarul van az angolóra, a magyar Közoktatásban preferált módszerek fényévnyi távolságban vannak mind a tudomány állásától, mind pedig az u.n. legjobb gyakorlattól, amelyben képesek vagyunk eredményesen tanítani szinte mindenkit, akiket a Közoktatás taníthatatlannak tart és kiküszöböl. 11. Például a ’tanulási zavaros’ címkével megbélyegzett, és a nyelvtanulás alól felmentett diákok többsége értésre alapozó – örömszerző oktatással eredményesen tanítható és ez azt bizonyítja, hogy a diák ’tanulási zavara’ helyett inkább a tanár ’tanítási zavaráról’ kell beszélni. 12. Vajon mi történik azokkal a ’tanulási zavaros’ diákokkal, akiket senki nem tanít értésre alapozó – örömszerző oktatással? Rajtuk marad a stigma, ők nem tanulnak meg figyelni, ők nem tanulnak meg tanulni, de azért valahogy elvégzik az iskolát, mert 30 % -ot megbuktatni azért mégsem lehet. Ennyi bukás alapján még valaki azt gondolná, hogy nem jó a magyar iskola. Ők bekerülnek a középiskolába is, sőt sokan le is érettségiznek. Őket felveszik majd a kevésbé divatos, kevésbé túljelentkezős főiskolák és egyetemek is a betevő fejpénz reményében. 13. A módszer-váltás nem egyszerű dolog, mivel szinkronba kell hozni a tanítás-, a tanulás-, és a vizsgáztatás módszereit, azonban a Hivatal, az Esélyegyenlőség Elvét semmibe véve lenullázott szinte minden olyan vizsgát, amelyek módszer-tana szinkronban van a korszerű és hatékony tanítási és tanulási módszerekkel. 14. Csak hogy pontosan értsük a helyzetet: a Hivatal rendeletben előírta, hogy a Nemzetközi Érvényességű Nyelvvizsgák középfoka legyen egyenrangú az Államilag Elfogadott Nyelv-vizsgák alapfokával, valamint a Nemzetközi Érvényességű Nyelvvizsgák felsőfoka legyen egyenrangú az Államilag Elfogadott Nyelvvizsgák középfokával. 15. A Magyarországtól eltérő módon civilizált országokban teljes mértékben érthetetlennek tartják, hogy az Állam akarjon elfogadni nyelvvizsgákat. A nyelvvizsgákat a nyelvtanuló – nyelvtanító piacnak kell elfogadni, vagy elutasítani. Kiváltképp érthetetlen ez egy olyan Állam olyan Hivatala esetén, amelynek súlyos tanulnivalója van, vagy inkább lenne a teljes európai mezőnytől. 16. Itt nem egyszerűen a józanész trónfosztásáról van szó. Sokkal inkább egy erkölcsi – morális fertőről, és így az Európában elfoglalt utolsó hely sem sorscsapás. Az utolsó hely az ilyen és az ehhez hasonló intézkedések eredménye. 17. Ezek után nyilván kevesen választják a nyelvtudással pozitív módon korreláló Nemzetközi Érvényességű Nyelv-vizsgákat, ha azok automatikusan egy, a Hivatal által lebutított, alacsonyabb szinten érvényesek. 18. A diákok többsége azt a nyelvvizsgát fogja választani, amelyik könnyebben megszerezhető még akkor is, ha ez nem feltétlenül tükröz nyelvtudást, és ha a nyelvvizsga, egy fontos útjelző szerep helyett a nyelvtanulás végét jelenti. 19. A nyelvvizsga-választás egyben nyelvtanfolyam-választást is jelent, és ennek egy sajátos szelep-hatása van a nyelvtanulás egészére. Nem a korszerű vizsga módszertana fog serkentően hatni a hagyományosabb, nehezebben változó oktatásra, hanem az ortodox – kőkorszaki vizsga követelményei rontják le az oktatás szintjét a saját szintjükre. 20. Egy Nemzetközi Érvényességű Nyelvvizsga – rendszert behozni és bevezetni csak jelentős beruházással lehetséges. Mivel az esetek többségében ezt magánnyelviskolák végezték saját kezdeményezéssel és saját tőkéből, a Hivatal beavatkozása fontos nyelvoktató műhelyek puszta létezését veszélyezteti, sőt némelyeket már csődbe is vitt. 21. Ezt azért fontos itt kimondani, mert az Európai Utolsó Hely jelenlegi szinten való megtartásához is égető szükség van a magán-nyelviskolákra, amelyek többsége a köszönet, vagy elismerés reménye nélkül végzi a dolgát és ezzel pozitívan hozzájárul a Közoktatás teljesítményéhez. Ez a munkamegosztás magyar módja. Az egyik vet, a másik pedig arat. És közben gyalázza azt, aki vetett. A fentiek összefoglalásaként ki kell mondani, hogy a magyar Közoktatás nyelvoktató teljesítményén nem lehet segíteni mindaddig, amíg a politika teljes mértékben ki nem vonul abból, hátrahagyva a terepet a politika-mentes szakértelemnek. Mivel ennek a valószínűsége közelíti a zérót, beszéljünk inkább valami konstruktívabbról. A diplomátlan diplomásokon ugyanis lehet segíteni, ha ezt ők is akarják. El kell velük hitetni, hogy van esélyük, hiszen előttük ezt több tízezren már eredményesen végigcsinálták. Be kell velük láttatni, hogy az angolt máshogy kell majd tanulni, mint ahogy ők mindeddig tanulni szoktak. Ez akkor is így van, ha az összes eddigi tanulmányukat summa cum laude végezték. Azt is be kell velük láttatni, hogy az angolóra angolul van, és ez nem is lehet másképp. Meg kell őket tanítani tanulni: · meg kell tanulniuk hallás alapján érteni · amikor már jó sokat értenek hallás alapján, az így értett üzenetek egy részét meg kell tanulniuk mondani · meg kell tanulniuk olvasás alapján érteni · amikor már jó sokat értenek olvasás alapján, az így értett üzenetek egy részét meg kell tanulniuk írni · és végül meg kell tanulni vizsgázni. Nem kellenek csoda-módszerek. Nem kellenek csodatévő tanárok sem. Nem kell szuper-drága tananyag sem. Az átlag diáknak van esélye egy tanulásra alkalmas környezetben, ha megfelelő segítséget kap és megfelelően odafigyelnek rá. Simonfalvi László igazgató, International Teacher Training & Development College
